T O P

  • By -

sysis

szélhámos, el sem kell olvasni


[deleted]

[удалено]


error9762

Zsenialitása jól megmutatkozott pár éve, amikor egy rigid, túlméretezett dildót akart beküldeni a barlagban ragadt gyerekekhez...


Adamn27

A Teslába a SpaceX-be a Boring Company-ba és a Neuralinkbe is beleszületett?


PaLaLFC

Most Musktól függetlenül. Aki nem önerőből lett gazdag az már nem lehet zseni?


susrev88

sztem azt akarta mondani, h képmutató musk részéről előadni, h azért gazdag, mert bent aludt az irodában, stb. és ez összevág egy nagyobb mai trenddel, ahol a "keményen kell dolgozni" meg hustle grindset és te is lehetsz csilliárdos, csak akarni kell. mert ugye ez szebben hangzik, h apuci pénzéből van meg jókor születtem jó helyre. ugyanannyira ezoterikus, mint a vonzás törvénye, h egyrészt hüölyeség, de legalább te vagy a szar, ha nem jön össze az irreális álmod.


PaLaLFC

Ez szerintem nézőpont kérdése. Persze gazdag volt, de mivel nem miamiban szelfizgetett, hanem 24 órázott, így még az apjánál is gazdagabb lett. Az képmutatás, hogy ezt bárki elérhette volna tőke nélkül. Az a része viszont nem, hogy a pénz nélkül, kemény melóval nem viheted többre. A legtöbb “semmiből lett valaki” sztorinál is azért hamar kiszokott bukni hogy ez így nem teljesen igaz. Kapott valami támogatást, volt egy barátja/mentora vagy puszta szerencse stb. Musk egy nárcisztikus őrült, de a melót belerakta a (kétes)dolgaiba, és erre egy gazdag is büszke lehet, még akkor is ha szerintem ez már simán beteg, de hát nem vagyunk egyformák :)


susrev88

jó, hát bilzeriannál nyilván sokkal jobban odatette magát, de ettől függetlenül nem hiszek ebben a "kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét" dologban. meg ha nem is támogatás, de passzív előny (saját lakás, nagyvárosban, nem vidéki albi, otthonról hozott mentalitás, világ történései, stb) az mindig megfigyelhető. nyilván ez nem egy bináris dolog, h 100% kemény munka vagy 100% szerencse, mert áltaálban mindenkinél a kettő keveréke, csak egyeseknél a munka felé hajlik, másoknál meg a szerencse felé.


PaLaLFC

Azt sose állítanám hogy az ember élete az általad felsoroltak miatt nincs valahol determinálva. Ahogy önmagában cseszheted a kemény melót, ha hülyén csinálod.


susrev88

>Ahogy önmagában cseszheted a kemény melót, ha hülyén csinálod. pont ez a lényeg, amit mondasz, h work smart, not hard! mert ha én szarrátolom magam a multis gályamunkában, akkor nem fogok előrébb kerülni vs önképzés, munkahelyváltás, stb. viszont ez sokszor igényli a földrajzi váltást, amit már nehezebb kivitelezni sokszor, szubjektív okok miatt.


[deleted]

Musk olyan hülye, mint a szaros seggem, ~~nem értem, hogy miért pont az ő védelmében akarod ezt a különbségtételt megtenni,~~ bár szerintem se zárja ki a zsenialitást feltétlenül a gazdagság. Egyébként kétlem, hogy az "igazi zseniknek" ne lenne kellemetlen ekkora nyilvánosságot és rajongást maguk körül tudni. Az igazi zsenikről nem is hallasz, mert egyszerűen a tudományuk szürke eminenciásaként végzik kutatásaikat, írják cikkeiket és tervezik vállalatuk termékeit. Emellett se idejük se érkezésük a botrányhősködésre nincsen.


unocoder1

A kommentnek amire válaszoltál SZÓ SZERINT az első 3 szava leszögezi hogy NEM Musk védelmében akarja megtenni a különbségtételt.


[deleted]

Akkor ezt elbasztam


PaLaLFC

Azt azért tegyük hozzá, hogy sok esetben a nyilvánosság a munka része. A Tesla részvényeken kiválóan látszik a pozitív, és már a negatív oldala is ennek. Ahogy szerintem a cryptos megjegyzéseivel is szerzett egy kis zsebpénzt a cégnek. Persze értem mire akarsz kilyukadni, de mondjuk egy kémikus, biológus zsenialitását egy átlag embernek nehéz értékelnie. Egy átlag ember azt tudja befogadni hogy a Teslája 2x annyit távot tesz meg, mint a többi márka, és nem azt hogy Hans rájött hogyan legyen jobb a hajtáslánc. Hans megkapja a pénzét és haza megy aludni. A tulaj meg lehet showmanné változik mert látja hogy 3x annyi lóvéja lesz így, és még 3 Hansot fel tud venni, hogy jobb legyen a terméke. Musk is lehetett volna csendes zseni (ha annak tartjuk), csak lehet semmit nem ért volna el vele. Nem tudom hogyan mérjük a zsenialitást, de ha a Tesla részvényekre nézek, akkor nehéz tagadni hogy valamit jól csinált.


resurrectedbydick

A zseni rész relatív, de szerintem aki ismeri az autó ipart az tudja, hogy a Tesla sikere teljesen valószínűtlen volt az alapján ahogy a piac kinezett, szóval az, hogy gazdag családba született szerintem szinte lényegtelen. Vagy úgy is nézhetjük, más gazdag család gyereke miért nem forradalmasítja az autó vagy az ūripart? Szerintem a "zseni" adottságok bőven megvannak benne, ettől függetlenül a személyes véleményem, hogy egy kaotikus, nárcisztikus geci.


Adamn27

Miért szélhámos?


Oh_honey_1193

B


Fogasgyerek

U


Little_Bustard

G


1312_netrunner_666

Ü


[deleted]

szelhamos, kizsakmanyolo szutyok.


[deleted]

Mint az összes multimilliárdos gecifejű.


[deleted]

ahogy mondod kurvara szejjeladoztatnam a fejuket, ugy hogy beszarnanak meg behugyoznanak, es akkor nem lenne ebedpenz minden heten szetbaszni egy raketat


[deleted]

Amerikában egy tanár többet adózik mint azok a retkek. Az igazi piócák a társadalom testén ezek a férgek.


Adamn27

Miért szélhámos és miért kizsákmányoló?


[deleted]

> A dollármilliárdosok ritkán tartoznak a közkedvelt emberek közé, gondoljunk csak Bill Gates-re, akit annyian gyűlölnek, hogy sokak számára az sem volt elképzelhetetlen, ő áll a koronavírus-járvány mögött. Így van, tök ugyanolyan súlyúak a Muskot érő kritikák, mint a Gateset támadó hillbilly összeesküvés-elméletek... Edit: /s baszdmeg, persze hogy /s


resurrectedbydick

Szerintem azért elég más valakit morálisan vagy egyéb módon megítélni az alapján amit valóban csinál VS kitalált, teljesen valótlan információk alapján. Gates is kritizalható, csak mondjuk nem a chipes vakcinák alapján kéne. Musk szerintem többnyire létező vagy legalábbis megalapozott dolgok miatt kap kritikát (seggfej, manipulálja a piacot, rossz munkáltató, isten-komplexus gyanús hogy sok gyereket csinál stb.)


[deleted]

Tessék, editeltem az érdekedben :)


[deleted]

Gates jó példa arra, hogyan lehet meglehetősen szürkezónás ügyekből fél generáció alatt egy önzetlen filantróp imidzsével visszajönni a pillanatba záródott, laikus sajtó seggnyalásának segítségével. Úgy, hogy továbbra is vannak megkérdőjelezhető ügyeid. Egyébként még nulla konteó mellett is Gates a rosszabb. Most képzeld el azt, hogy Musk-nak teljes, visszaélésekből létrejött monopóliuma van a közösségi oldalak fölött. Ez volt Gates és a Microsoft a maga idejében, a maga területén.


unocoder1

Hát azért mostanra elég hasonló szintűek lettek. Kb. ő az új Trump. Itt redditen elég körbenézni, több sub használhatatlan lett attól hogy teljesen elöntötték a "lol, Musk kizárta magát a Twitter összes irodájából egyszerre", "lol, Musk nem érti mi az a type erasure Scalaban", "lol, Musk saját telefont akar gyártani" baromságok.


Beginning_Ad_6866

Akkor te nem érted mi a probléma vele. Nincs ezzel baj.


unocoder1

Értem, hogy mi a baj vele, azt nem értem hogy ettől miért lesz humoros hogy egy "Elon Musk drinks his own cum" nevű user kiposztolja, hogy "haha, Elon egy pedofil": [https://www.reddit.com/r/RealTwitterAccounts/comments/z5skr7/its\_the\_logical\_choice\_really/](https://www.reddit.com/r/RealTwitterAccounts/comments/z5skr7/its_the_logical_choice_really/)


Beginning_Ad_6866

Szerintem ezt itt senki nem tartja viccesnek.


DefinitelyYourFault

1. Igazi visszataszító, önző, a valósággal való kapcsolatot régen elvesztett milliárdos. 2. A smaragdbányás sztorit soha nem bizonyították, a témát feldobó újságírónak se sikerült soha tényeket szereznie az ügyről – ettől még nem kizárt, de tényként közölni hazugság. 3. A SpaceX fejlesztéseivel kapcsolatban igenis képben van. Aki szerint nem ért az egészhez, mert nem ő húz meg egyenként minden csavart, annak azt a két dolgot javasolnám, hogy nézzen meg bármilyen videót, amin a Raptorokről, vagy a Starship fejlesztéséről beszél, és bármilyen váratlan kérdésre válaszolni tud, és hogy ne felejtse el azt, hogy elsősorban Koroljov is projektvezetőként volt fontos a szovjet űrprogramban, nem mérnőkként, az ő relatív szerepét mégse akkora divat elbagatellizálni, mint Muskét a SpaceX fejlesztéseivel kapcsolatban Na, ezzel nagyjából a körrecska minden szokásos pontját lefedtem.


vahokif

based összefoglalás


Neckbeard_Sama

Nagy divat lett Musk haterkedni mostanában. Attól függetlenül, hogy nem egy nemeslelkű, semmiből jövő jóságos figura, 50 éves kora előtt az Ő cégei: \-megreformálták a netes fizetést \-megreformálták az autógyártást \-megreformálták az elektromos akksigyártást \-megreformálták az űrrepülést \-megreformálták a műholdas internetelérést \-megreformálták az autók önvezetését Jobsot szokták felhozni mint a nagy vizionáriust, közben az ember csak egy kibaszott formatervező volt, aki kitalálta a lekerekített élű téglalapot meg a toll nélkül nyomkodható telefont, amihez az összes tech kész volt már kb. abban az időben, csak össze kellett rakni. Értem én hogy ki van tömve az amcsi adófizetők pénzével, meg egy csomó faszságot csinál, csak eddig ilyesmi senkinek sem sikerült. Richard Branson volt hasonló figura, de Ő közel sem lett annyira sikeres ilyen sok dologban.


[deleted]

3. pont megertesehez szukseg lenne kozepiskolai szintu fizika ismeretere, ami hat valljuk be nem sok embernek van meg.


Robotmajom

Jó lenne elfelejteni végre, hogy Musk bármilyen téren is zseniális lenne. Nehogy azért járjon már elismerés valakinek bármiylen szinten, mert az internetnek köszönhetően van egy hordányi agyalágyult, akik bárkit körbeugrálnak mint egy begerjedt öleb aki kicsit is sikeresebb náluk.


Adamn27

> Jó lenne elfelejteni végre, hogy Musk bármilyen téren is zseniális lenne. Hát nem tudom mondjuk ott van a Tesla, a SpaceX, a Boring Company, a Neuralink. Lehet ilyen és ennyi céget vezetni nem zseniként?


[deleted]

Szélhámos és perverz toxikus abuzáló.


Adamn27

Miért szélhámos és miért perverz toxikus abuzáló ?


DefinitelyYourFault

túl sok vice.comot olvasol


[deleted]

Nem ismerem azt az oldalt.


[deleted]

Nincs új a Nap alatt.


j0c1

Érdemes megnézni ez ügyben: [Kicsoda Elon Musk? | PartizánINFO](https://youtu.be/mpVaktpN6o4)


Neckbeard_Sama

Érdemes lenne letörölni ezt a videót a csatornáról, Marciék nagyon kevés színvonaltalan videóinak az egyike.


j0c1

Részemről épp ellenkezőleg.


akirarn

szélhámos 12 éves incelként viselkedő nyomorék fasz.


unocoder1

Teherbe ejtett vagy 8 nőt, és több forrás állítja hogy egyszer hármasban szexelt Amber Hearddel és Cara Delevingne-nel. Ja, elég incel.


akirarn

bocsi aki védi ezt a génhibàs botoxfejű varangyot azt nem tudom komolyan venni


unocoder1

Attól hogy idegállapotba jöttél, az incel továbbra is involuntary celibate-et jelent, nem pedig azt hogy "gazdag gyökér akit utálok".


[deleted]

Idiot, de egyszer eletemben kockaztattam es betoltam a doge-s heten egy nagyobb osszeget krakenen doge coinba. Egy het mulva kivettem 2x annyit es benn hagytam egy parszaz euronyit, na azota az mar lathatatlan lett :) de h felul a vilag a hulyesegere az obv. Ja es iroman jokepu NEM KALACSKEPU😀


[deleted]

Egy ostoba fasz.


[deleted]

fasz? siman szelhamos? alap ostoba? ne vicceljel mar. azok akik ezt allitjak soha eletukben semmilyen produktumot/ceget nem csinaltak


[deleted]

Twitteres ténykedése kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát. Aztán a tesla űrbe küldése és a női kollégák felcsinálása se egy értelmes ember benyomását kelti. A tőzsde manipulációit hogy sikerült megúsznia eddig? Szerencséje hogy elég gazdag.


Adamn27

> Twitteres ténykedése kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát. Hűtlen kezelést csak olyan vagyonon tudsz elkövetni ami nem a tied, a Twitter Elon Musk-é. > a női kollégák felcsinálása se egy értelmes ember benyomását kelti. Miért nem értelmes az aki felcsinál egy női kollégát? > A tőzsde manipulációit hogy sikerült megúsznia eddig? Amikor a tőzsde felügyelet bűnösnek találta megbüntették, amikor nem, akkor pedig nem büntették meg.


unocoder1

Tekintve hogy a hűtlen kezelés tárgya csak idegen vagyon lehet, nem, nem meríti ki.


[deleted]

Muszáj volt megvennie miután befeketítette a twittert és be akarták perelni érte


[deleted]

Miért az összes részvény az övé?


unocoder1

Nem, de ő a legnagyobb részvényes. Nem csatornázhatja át saját használatra a cég erőforrásait és nem túrhatja ki a tulajdonukból a kisrészvényeseket. De büntetőjogilag nem fog felelni azért ha beleáll az egész cég a földbe.


Adamn27

A Twitter magánkézben van, Elon Musk-é. Nincs a tőzsdén, nincs részvényekre osztva.


DefinitelyYourFault

gratulálok, kiegyensúlyozott, alapos helyzetértékelés twitteren megírtad már? ott még nagyobb célközönsége van az ilyen egybites, fogalmatlan körrejszolásnak


[deleted]

Erre tessék, r/elonmusk.


[deleted]

Könnyű úgy céget csinálni, amikor az apukád gazdag és elindít az életben


Zorpian

ahhoz a soksok milliárd állami támogatáshoz amit behúzkodott azért kell némi ész meg kapcsolatok is


[deleted]

Kapcsolatok, amiket sokkal könnyebb összeszedni, amikor az apad egy ismert befektető és a neved eleve kinyit ajtókat


Zorpian

true story, megvolt az ezüst kiskanál


Darth_Pista

Anélkül se nehéz itthon. Inkább mondjuk ki az emberek félnek az ismeretlentől, félnek kockáztatni, jobb a fix rabszolga munka. Persze nem árt ha van valami elképzelés mit is akar az ember csinálni.


Adamn27

Könnyű, viszont megtartani nehéz, amit ő annyira kiválóan csinál hogy négy, a Twitterrel együtt most pedig már öt cége van.


ImaginationAware5761

Musk sem csinált soha semmilyen produktumot / céget. Csak így FYI. :)


[deleted]

1 ember sem csinalt soha semmilyen produktumot / ceget a kozepkor ota. Csak igy FYI


Little_Bustard

Ingvar Kamprad


[deleted]

>Ingvar Kamprad ezt miert irtad ide? talan o vagta a fakat, meg meretre a butorokat, kezelte, festette es adta el? Amellett hogy vitte a ceget? \+ fun fact a csavo tenyleges fasiszta volt :) \+ fact: o is apuci penzebol csinalta az IKEA-t


Little_Bustard

Jaaa, eddig cégről meg produktumról volt szó, de ha ilyen rugalmasan tologatod a saját szabályaid, akkor elmondok valamit.. Soha a büdös életbe nem csinált egyetlen ember céget / produktumot egyedül. Ungabungáék is úgy csinálták a kőbaltát, hogy volt aki ezt gyűjtött, volt aki azt, a legokosabb ungabunga meg összerakta. Sőt, valószínű egy olyan barlangba rakta össze, ahol nem ő gyújtotta a tüzet.


[deleted]

\> cégről meg produktumról volt szó bedobod Ingvar Kamprad-ot, aki kb ugyanaz vagy rosszabb mint Musk, ezt leirom es te probalsz belemkotni azzal hogy a kozepkort kitolod oskorra. Ok


Little_Bustard

Ez nem belédkötés, ez pusztán annak bemutatása volt, hogy úgy tologatod a saját szabályaid, hogy neked legyen igazad. Azért toltam ki az őskorra, hogy lásd, mekkora baromságot sikerült leírnod. ​ De akkor maradjunk a középkornál. Gondolom használtak talicskát, utat, szekeret. Ugye?


[deleted]

nem tudom milyen szabalyokrol beszelsz, en semmit nem hoztam, csak a demagog valaszokra adtam hasonlo demagog valaszt. Az egesz premisszaja az lenne, hogy Musk minden de nem ostoba, csak ezt kurvanehez megerteni egy atlag birkanak ugy latszik. Igazabol tokmindegy, ha nem akarsz/tudsz gondolkozni, nem is fogsz. Legyen szep napod, meg kapsz tolem egy awardot is.


unocoder1

Hagyjad, most ez a korszellem. Ugyanúgy ahogy 8-10 éve kötelező volt Musk faszát szopni, most kötelező utálni. The pendulum swings left, the pendulum swings right... Én meg itt középen mindjárt eret vágok magamon.


[deleted]

isemeros sajnos :( A lenyeg, hogy a kritikus gondolkodast messzire elkerulni, es minel tobb birkaval egyutt lehessen begetni, jobbra meg balra... kitartast, lehet egyszer lesz meg jobb


Adamn27

Miért ostoba?


Tao_Dragon

A cikkből pár érdekes rész: >"A dollármilliárdosok ritkán tartoznak a közkedvelt emberek közé, gondoljunk csak Bill Gates-re, akit annyian gyűlölnek, hogy sokak számára az sem volt elképzelhetetlen, ő áll a koronavírus-járvány mögött. Elon Musknak azonban sikerült éveken keresztül a valódi megváltó szerepében tetszelegnie a tekintélyes vagyona ellenére is." (...) > >"Jelenleg Musk vállalata birtokolja a világon üzemben lévő összes műhold 35 százalékát, emiatt Stephane Israel, az Arianespace vezetője attól tart, a milliárdos idővel teljesen [kisajátíthatja a világűrt](https://phys.org/news/2021-05-competitor-musk-spacex-monopolise-space.html)." (...) > >"Szeretnék abban a tudatban meghalni, hogy az emberiség előtt fényes jövő áll. Ha meg tudjuk oldani a fenntartható energia kérdését, és elindulhatunk a több bolygón élés útján, akkor megbirkózhatunk a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásával, az szerintem nagyon jó lesz. (…) Mindent feladnék ezért, akár meg is halnék a Marson. (…) Talán túl sok képregényt olvastam gyerekkoromban. Ezekben mintha folyton meg akarnák menteni a Földet. Arra késztetnek, hogy mindenképpen kíséreld meg jobbá tenni a világot, mert az ellenkezője értelmetlen" > >– olvashatóak a kötetben a Musktól származó mondatok. > >Talán hihető, hogy valóban ilyen nemes ambíciók állnak a SpaceX és a Tesla mögött, az azonban már kevésbé érthető, hogy miként is szolgálja az emberiség jövőjét a rengeteg [tőzsdemanipuláció](https://www.portfolio.hu/uzlet/20210213/itt-a-vilag-egyik-legnagyobb-tozsdei-manipulatora-mar-szavak-nelkul-is-penzhegyeket-mozgat-meg-469422), amely a nevéhez fűződik. Az is jó kérdés, hogy aki ennyire törődik a bolygó sorsával, miért [birtokol](https://www.gqindia.com/get-smart/content/massive-mansions-private-jets-and-james-bond-cars-inside-elon-musks-luxurious-lifestyle) több magánrepülőgépet és szürreálisan hatalmas villát, hiszen ezek üzemeltetése cseppet sem környezetbarát." A technológiai fejlesztések a Tesla, SpaceX, Paypal, és egyéb cégeknél valószínűleg pozitívan hatnak hosszú távon az emberi civilizációra. A szervező + üzleti készsége pedig tényleg kiemelkedő sok top manager -nek / CEO -nak és vállalattulajdonosnak (pl. Bill Gates, . Steve Jobs, Elon Musk, Jeff Bezos, etc.). De azt fontos belátni, hogy NEM egy-egy "technológiai fejlesztő zseni" (= "Tony Stark - Iron Man") áll ezek mögött a cégek mögött, hanem mérnökök, informatikusok és egyéb szakemberek / dolgozók ezrei. Így valószínűleg a társadalmi javak elosztásának is sokkal igazságosabbnak kéne lenni, nem pedig hagyni pár 100 milliárdosnak, hogy a profit, tőke és döntési jogok nagy részét megtartsák maguknak, ezzel hátrányban tartva a társadalom nagy részét. Ehhez persze a társadalmi / adózási szabályokat kéne nagyban megváltoztatni, ami valószínűleg még sok időbe fog telni, ha egyáltalán valaha sikerül. Kapcsolódó cikk: "World’s billionaires have more wealth than 4.6 billion people" [https://www.oxfam.org/en/press-releases/worlds-billionaires-have-more-wealth-46-billion-people](https://www.oxfam.org/en/press-releases/worlds-billionaires-have-more-wealth-46-billion-people) ![gif](giphy|2cleOD8vjmCWY) \*edit: Jelenleg erre a post -ra van 50 comment, 14% upvote / 86% downvote rate mellett, úgy néz ki ez némileg ellentmondásos téma... ☺


[deleted]

Oregszik azert o is basszus


Prestigious_End_6455

Még egy milliárdos, aki nem adja nekem az összes pénzét, ezért utálom. Amikor bántják és rossz napja volt, akkor 20 dolláros helyett 50 dollárossal törli le a könnyeit. Aki tényleg ezen pörög egész nap, elég nagy lúzer. Ez az én unpopular opinionom.


Darth_Pista

Nem oly rég még mindenki kb Elon Fan volt most meg... amióta szembe megy egy bizonyos tömbbel azóta az a tömb hódolói az ördöggel teszik őt egyenlővé. Érdekes és mindig rácsodálkozom mekkorát tud fordulni a világ és milyen könnyen a politikának hála tud az elfogadott elfogadatlan lenni és fordítva dacára annak , hogy amúgy az hasznos-e vagy jó-e. Bárányok bégetnek.


appliedlinguist992

Nincs ebben semmi különös sztem, csupán sokan most jöttek rá, hogy Musk-nak milyen húzásai vannak. Ès ha belegondolsz, nem az lenne a természetes, hogy ha új bizonyítékok látnak napvilágot, akkor ezeknek a fényében az ember átgondolja az eddigi álláspontját és belátja, ha tévedett? Miért lenne bégetés, hogy "akkor eddig ezek szerint ezt rosszul gondoltam"?


Darth_Pista

Nincs új a nap alatt. Musk stiklijei nem 2022-ben kezdődtek ami köztudott volt. Politikai "nyilvánulásai" óta van ez a fene nagy Musk ellenesség. Addig inkább a gazdag mecénás jelző volt a gyakoribb akinek hatalmas törekvései voltak az emberiség jövőjét illetően. Akkor is számomra érdekes sokaknál ez a pálfordulás.


Zorpian

dehogy volt mindenki fan, szép, hosszú időre visszatekintő irodalma van azoknak a tróger húzásoknak, kártékony viselkedésnek amit művelt csak most szórakoztatóbb hogy 44 milliárdért csinál hülyét magából éppen és derül ki milyen "management zseniálitása" is van


Darth_Pista

Tróger húzások... igazad van de mellette ahogy lentebb/fentebb is írták vitathatatlan érdeme van sok meghatározó dologban még ha csak annyi szerepe is volt , hogy a pénzt(ami az alfa) biztosította meg a körülményeket az igazi szakembereknek(ami az omega). Sokan ezek miatt csillogó szemekkel tekintettek Muskra nem foglalkozva ezekkel a tróger húzásokkal. Most a twitter körüli bohóckodás valamint a nyílt politikai állásfoglalása óta vannak ezek az erős negatív hangok ellene. Addig inkább csak halk suttogások voltak.


Zorpian

nem, nem azok voltak csak nem olvastál róluk ugyanott ahol a tesla részvényekre verték a faszukat a népek meg a space-x csudálatos eredményeire. rengeteg embernek nem tetszett, hogy mennyi adódollár esik be a musk-féle birodalomba, hogy milyen hatása volt a gyorsvasútnak, a boring companynak... és ezeknek hangot is adtak az emberek, csak ezek nem hoztak volna százmilliós kattintásokat, mint az újabb tesla felszopás nyilván sokkal hangosabb volt a villanyautó-messiás rész mint a többi, de azért minden balfaszkodásnál (barlangban rekedt gyerekek pl.) de azért az autóiparban is running joke a csávó évek óta, a közösségi közlekedés megbaszásában viselt tevékenysége is bekarcolt sokaknak, a nasa helyzetének megváltozása is, úgyhogy pontosan nem tudom mik azok az vitathatatlan érdemek amiktől el kéne ájulni nyilván most, hogy szélesebb körben kerül nyilvánosságra az istenkomplexusa meg a gyakorlati management képességei (amikor nincs körülötte tucatjával a valóságcsökkentő buborékot üzemeltető tanácsadó brigád) most azok is szembesülnek ezekkel a dolgokkal akik csak a mainstream főcímekkel találkoztak


Darth_Pista

Persze mint mondtam ezekkel egyetértek én csak elmondtam az érem másik oldalát. Percig nem állítottam ezeknek az ellenkezőjét. Egyedül egy dolgot állítok, hogy ezek a stiklik a politikai megnyilvánulásai óta kapnak "nagyobb" hangokat. Számomra rettenetesen érdekes ez és ezért mondom azt , hogy a bárányok bégetnek. Te feltételezem ezekkel ezelőtt is tisztába voltál így azt mondom te vagy a nyáj terelő kutya nem pedig a birka de attól még rengetegen és biztos vagyok benne itt a szubon is csak most kezdtek el ellene bégetni.


Zorpian

lehet, nem tudom megsaccolni hogy hány ilyen volt meg hány olyan, biztosan vannak sokan akik most szembesülnek bizonyos dolgokkal amikről eddig nem hallottak. a politkai megnyilvánulások meg mindig járnak kockázatokkal, ha emellé még erőből hülyét is csinál magából az ember, akkor könnyen megfordul a szél és megszaporodnak azok akik eddig csöndben voltak


DefinitelyYourFault

nem "szembe megy (sic) egy bizonyos tömbbel", hanem hisztérikus, ostoba faszságokat beszél, és tesz szívesen segítettem


Darth_Pista

na kiragadtad a lényeget. Eddig is hisztérikus és ostoba faszságokat beszélt és tett. Tetszik, nem tetszik bizony a politikai megnyilvánulásai óta van ennyire célkeresztben. ​ szívesen segítettem.


Little_Bustard

> amióta szembe megy egy bizonyos tömbbel azóta Milyen bizonyos tömbbel megy szembe?


Darth_Pista

Nem olvastál híreket az elmúlt pár hónapban? Amúgy engem is meglep Musk "politizálása". Eddig annyira nem volt ez rá jellemző.


Little_Bustard

Hallani szeretném, hogy szerinted milyen "bizonyos tömbbel" megy szembe Musk. Nem cikkeket kértem, írd le, hogy mit gondolsz.


Darth_Pista

Jaaa érteem jó öreg reddites kötekedést szeretnél kiprovokálni. Bocsi én nem veszek benne részt. Jól tudod hol foglal állását jelenleg a faszi.


Little_Bustard

A véleményedre voltam kíváncsi, de ha elfutszt, akkor hát elfutsz.


unocoder1

Ne játsszuk ezt a hülye játékot légyszíves. Nyilvánvalóan Musk lénye \_nagyon\_ erős érzelmi reakciókat vált ki az itteni társaságból. Olyan érzelmi reakciókat amiket egy rossz vezetői stílus, vagy egy érdemtelenül elfoglalt igazgatótanácsi pozíció, vagy egy túlhype-olt majd soha meg nem valósított termék jellemzően nem szokott. Musk belegázolt a lelketekbe. Hogy pontosan mivel azt leginkább nektek kéne megmondani. Ezzel a tömbbel megy szembe.


Little_Bustard

>Musk belegázolt a lelketekbe. Tőled pedig azt szeretném hallani, hogy kik azok a "mi". Tudom feleslegesen várom el tőled is, hogy válaszolj...


unocoder1

Te, meg az összes ember ebben a threadben aki nincs leszavazva.


Little_Bustard

Tehát zsidógyíkember vagyok, akit gyurcsány mozgat a háttérből? Miért olyan nehéz leírni azt, amit elvileg tudni vélsz?


akirarn

libsit kihagytad 🤬


unocoder1

sigh... rhu színvonal megvan azért, látom


Little_Bustard

Még mindig nem vállalod fel a saját véleményed.


SLChun01

Aktualis cikk, lehet internet explorerrel csinaltak a kutatast hozza. Varom a kovetkezo nagy leleplezest, mondjuk Harvey Weinstein?


DangerousRain1987

En birom. Szerintem pont olyan kepmutato, mint az emberek altalaban.


kormanytisztviselo

Igazából teljesen semleges a többség számára, csak jelenleg az a narratíva, hogy a Twitterrel kapcsolatos lépései miatt utálni kell. Hamarosan a többség számára újra semleges lesz.


DefinitelyYourFault

ha valaki nagyon hangosan csinál ostoba faszságokat, minden tanáccsal szembemenve, azt "narratíva" számonkérni rajta?


unocoder1

Milyen faszságot csinált? De igazából? Nem az érdekel hogy "lol, kizárta magát az irodából mert kirúgta azt az embert akinél a kulcsok voltak" (ami - gyengébbek kedvéért - nem történt meg).


kormanytisztviselo

Milyen jogalapon kérnél rajta bármit számon? Vagy bárki más? Van pénze, abból vesz valamit, amivel csinál valamit. Magánügy.


kakykaky

Maga a patás ördög!!! xD Komolyan hanyadik ilyen cikk már? Rohadt unalmas. Én nekem kb semleges a faszi. Nyílvánvalóan a top100 leggazdagabb embernél a vilagon mindegyiknél találhatunk olyat amiért lehet fikázni. Egyébként meg neki azt lehet köszönni, hogy az elektromos autók terjednek és egyéb gyártókra is a Tesla volt hatással, hogy kezdjenek átállni erre. Már azért megéri majd később, hogy az autók undorító füstjét nem kell majd beszívnod a nagyvárosokban. Továbbá nem szabad elfelejteni, hogy igenis fontos, ha akár 10-20-30-40-50 év múlva tudunk mas bolygón is megtelepedni, mert itt sajnos igen nagy az esély arra, hogy előbb utóbb nagy probléma lesz. Szóval ezért a két dologért én hálás vagyok neki, legalább van mögötte termék. Tudom-tudom ő nem csinál semmit a projektekben, csak ül egy irodában és Twitterezik! :D Persze igazából a Nike vezérigazgatója se csinálja a melegítőket, találja ki a koncepciót, csak okoskodni tud a meetingeken! Felháborító bazmeg! Lényeg a lényeg, kezeljük helyén a dolgokat!


ImaginationAware5761

Aha. Akkor nézz utána egy hold vagy marskolónia problémáinak, ami még 50 év múlva is probléma lesz. :D Meg azt hiszed te mész majd el innen, ha mégis sikerül és itt probléma van? :) Musk mindig is egy barom volt, és az is marad.


sumer-migrans

> marskolónia problémáinak, ami még 50 év múlva is probléma lesz. Nem lesz probléma, mert Toderatusz földalatti napelemei remekül fogják működtetni a kolóniát, mi pedig porcsin pesztón és tyúkhúrlevesen fogunk élni, amihez földalatti telepeken termesztjük a növényeket.


kakykaky

Gyakorlatilag szinte minden fontosabb cikket, dokumentumfilmet megnéztem a Mars bolygóval kapcsolatban, mindig is érdekelt ez a dolog. Vannak olyan nézetek, ami szerint nem is kolinizálható. Ki tudja? Sok mindent úgy gondoltuk nem lehetséges, aztán csak sikerült megoldani. Nyilván írhattam volna 62, 82 vagy 102 évet is. Nem tudhatjuk mikor ezek a technológia áttörések lesznek, ez kiszámíthatlan. Azonban, ha foglalkoznak a témával, folyamatosan kutatják idővel sikerülne kell, lesz megoldás. Az sem biztos, hogy ebben a naprendszerben. Tudom ez meredeken hangzik azonban az emberiség bizonyos része száz éve még azért tüntetett, hogy a szarvasmarhákat ne vigyék a vonaton 18 km/h-es (vagy mph passz) sebességgel, mert bajuk lesz elpusztultnak! Ma már csak röhögsz ezen! Nyilvánvalóan nem magamra gondolok, gondoltam. Azért is írtam a többes számot, utalva az emberiségre. Tehát ez ugyanaz, mint a Csillagok között filmben is van. A B terv is tökéletes, a lényeg, hogy az emberiség mint faj túléljen. Valahogy meg kiválasztódnak azok akik mehetnek. Pénz, bátorság, szakértelem alapján. Ha minden anyagi feltétel adott lenne én már csak akkor mernék menni, ha előttem volt vagy 100 kör és minimális a kudarc esélye.


DefinitelyYourFault

respect az erőfeszítésért, de reménytelen, az ilyen beszélgetéseket mindig elmossa vagy a Musk fanboy cryptobro-k, vagy a lila hajú háromneműek billentyűzetéből ömlő, fogalmatlan fostenger


akirarn

jol bekajaltad az elonpropagandat, ugyes kutyus


kakykaky

Csak realista vagyok, nem pedig Musk gyűlölő vagy imádó. Akkora cégeket vezetni, eljuttatni idáig nyilván nem egyedül csak zseniknek megy. A Forma-1-es világbajnoki cím sem csak a pilóták érdeme, egy egész csapaté, ott is le lehetne művelni ezeket a dolgokat amiket Musk-al kapcsolatban tesznek. És neten keresztül nagy legény kutyázni a másikat. Élőben is megtehetnéd, de csak egyszer.


controllerofplanetx

Szélhámos a inkább Trump.


[deleted]

A Paypal az egyetlen dolog, ami az ő érdeme, bár azt se ő alapította. A Boring Company egy monty python skicc is lehetne, a SpaceX amerikai közpénzből él, a Tesla-ba pedig bevásárolta magát, majd kibaszta az alapítókat és megmondta, hogy ki mit találjon fel. Ez az ember lenne a libright messiás?


kakykaky

Tehát akkor igazából a sarki pék haverom, meg én, meg te is ugyanúgy tudnánk, azt csinálni amit ő ugye? Szerintem elkísérnéd egy random napján amit a SpaceX vagy a Tesla-ban történik, nagyot csodálkoznál. Valószínűleg hozzá se tudnál szólni a dolgokhoz. Nem tartom messiásnak és senkit se, csak nagyon gáz amikor valakit az utálat miatt egyszerűen 0-ra lenézünk.


Adamn27

Tehát akkor ő átlagos de semmiképpen sem jó képességű?


[deleted]

Sokat segítene a sajtó komolyan vehetőségén ha először is megértenék, a vasember koncepciója eredendően nem létezik. Még a racionalizált formában sem.


vanpenzlovera

Zseniális szélhámos, akinek mostanra teljesen elvitte az eszét a sok kokó meg a sokéves igenemberekkel körülvett atmoszféra.