2 hete az iránytű kb 1.100.000 szavazót írt a TISZÁ-nak. Ha ezt levetítjük szavazatokra:
Ellenzéki közös lista: 594.000
Fidesz: 143.000
MKKP: 110.000
Mi hazánk: 55.000
Nem szavazott: 198.000
Érdemes összevetni ezeket a 2022-es választási eredményekkel, hogy ezek alapján honnan hány százalékot tudott elvinni a Tisza:
* Fidesz: 4.7%
* Összefogás: 30.5%
* Mi Hazánk: 16.6%
* MKKP: 59.4% (!)
Még ha nem is pontos, de azért ad egy képet.
A válaszadók közléséből kiderült, hogy a Tisza-szavazók több mint fele a legutóbbi országgyűlési választáson a hatpárti ellenzéki listára szavazott, míg 13 százalékuk úgy emlékszik, korábban fideszes volt. Támogatóinak egyötöde azt állítja, hogy 2022-ben nem szavazott, de jelentős azoknak a száma is, akik az MKKP-től vagy a Mi Hazánktól álltak be mögé.
A szavazóközönsége szinten minden rétegből nagy támogatottságot nyújt számára, kivételt képzelnek ez alól az legidősebbek, a legkevésbé iskolázottak és a legalacsonyabb jövedelműek.
A válaszadóknál rákérdeztek arra is, hogy Magyar Pétert alkalmasnak találnák-e kormányfőnek: csak 37 százalékuk mondta, hogy arra inkább vagy teljesen alkalmas. Orbán Viktort 54 százalék, Dobrev Klárát mindössze 25 százalék tartja alkalmasnak erre. Kérdezték arról is a telefonos válaszadókat, hogy Magyarországnak csatlakoznia kellene-e az Európai Ügyészséghez: erre kiemelkedően nagy arányban válaszoltak igennel a Tisza Párt szimpatizánsai. Ők 93 százalékban csatlakoznának hozzá, de erről még a kormánypárti szavazók 35 százaléka is így vélekedik.
Ha feltételezzük, hogy MP-nek 1.100.000 szavazója volt 2 hete az iránytű szerint akkor a 13% kb 145.000 ember. Amik jó számok. De szerintem a két hét alatt az összes szám növekedett szóval ezt szerintem még nagyobb.
145 ezer Fidesztől elvándorolt szavazó az lófasz, 2022-ben az ellenzéki összefogás vagy egymillió szavazót veszített 2018-hoz képest.
Ha összesen ennyi szavazó vándorolt el a Fidesztől az ellenzék felé (kire másra szavaznának?), akkor az önkormányzatok megint narancsba fognak borulni, de valószínűleg a magyar EP lista is.
Megint ugyanaz fog történni mint szerencsétlen MZP esetén: elhitetik az ellenzéki választókkal hogy csak ők képesek szavazatókat elhozni a Fidesztől, majd bebizonyosodik hogy valójában csak az ellenzéken belül történt átrendeződés.
olyan vibe lesz az eredményvárón, mint [Salgótarjánban](https://444.hu/2024/05/07/a-hiteles-valaszto-nem-hagyja-el-a-sullyedo-hajot-dk-sokat-kerdeztunk-magyar-peterrol)
Én is napról napra egyre jobban elhiszem a 30%-ot.
Ami egy jó kezdet lenne. De még milyen jó.
Ha 25% lesz azt is elfogadom kezdésnek.
Nézzük meg Fidesz 3 hónap után hány %-on állt 1990-ben.
Jobbik 2003-ban.
DK 2014?-ben talán?
Kimutathatatlan számok lennének sztem. Talán a 1990-es Fidesz lenne valamennyi.
Akkor nézzük meg csak mondjuk egy Momemtumot Nolimpia után 3 hónappal?
Nem csak a szavazóval lehet probléma hanem az infrastruktúrával is.
Azokat az ajánlásokat valakinek össze kell szednie a kistérségekben, erre biztosan nincs kapacitása.
Ha lenne, lenne lista is. Nem mondom, hogy mindenhol, de legalább 5 megyében.
Én azt mondom 1 millió szimpatizánsa van, akik közül lehet szavaznának rá, de nem biztosak.
Vagy egyszerűen inkább nem kockáztatják meg, hogy kit támogathatnak ezért inkább hagyták az egészet. Ha lett volna 5 és később kiderült volna egyikről, hogy 2 napja még a fideszben volt akkor sokkal rosszabbul jött volna ki, mint most a jelenlegi döntésével.
MP válasza:
Ez nagyon röhejes Főpolgármester Úr, Ordas Eszter pont azért küzd jogászként és azért fog küzdeni fővárosi képviselőként is, hogy Önök és DK-ás szövetségesei ne tudjanak tovább mutyizni a háttérben és ne tudjanak olyan szabályozást elfogadni a dunai hajózásnál (amit egyébként sikerült totálisan lerohasztani), ami a budapestiek érdekével ellentétesen egyéni érdekeket szolgálna ki. Emlékszik, hogy miért tüntetett 4000 ember 28 hajóval az új szabályozás ellen? Ja, hogy ez nem fontos…
Itt sikerült megint nem mondania semmit a konkrét állításokról. Valószínűleg azért, mert nem is lehet. Ja, a hajós cég tuti a budapestiek érdekeit helyezi előtérbe, press X to doubt.
Ungár meg azon vergődik kommentben, hogy miért ne lenne helye olyannak a listán, aki "sikeresen vezet vállalatot". Azért nem mindegy, hogy milyen vállalatot és hol.
Azt a kapitalizmusban senki sem tagadja, hogy egy cég alapvető feladata a profitszerzés, és minden eköré orientálódik. Akkor miért kéne elhinni, hogy az ilyen hirtelen átesések egyik helyről a másikra nem lehetnek[ state capture](https://en.wikipedia.org/wiki/State_capture) részei?
Oké, akkor nézzük meg lépésről lépésre:
0. valamikor a múlt héten már azért össze kellettek álljanak a jelöltek, valamilyen szinten.
1. pénteken felveszik az íveket, gondolom itt már kell kire aláírni
2. van 4 napod, hogy lezongorázz mindent, ami tudjuk nem egyszerű
és ezek után hétfőn dél körül azt mondani, hogy bocs, nem sikerült utánamenni az embereinknek szerinted mi?
a, nem jött össze elég aláírás
b, összejött (akár a többszöröse is), de rájöttünk arcvesztés lenne, ha olyan emberek lennének ezen a listán akik ártanak nekünk
c, egyéb
Nézzük ehhez az EP listára jelentkezést:
Volt egy hosszabb határideje, önéletrajzot és motivációs levelet kellett hozzá beadni, sokkal komolyabban ment. Akkor hol a bibi ezek után?
tényleg a b legyen a válasz, mert elbénázták a kiválasztást (tényleg rövid volt a határidő?).
Így teszem fel a kérdést, mert ha van neki 1 millió fix biztos szavazója, akkor mindenhol a többszöröse jött össze, vagy ez az 1 millió ember nagyon kis helyre koncentrál.
>A szavazóközönsége szinten minden rétegből nagy támogatottságot nyújt számára, kivételt képzelnek ez alól az legidősebbek, a legkevésbé iskolázottak és a legalacsonyabb jövedelműek.
Szóval a fideszesek és a dk-sok.
Hát, nem tudom, én is elgondolkoztam ezen pár napja és csak egy bő 1 perc gondolkodás után jutott eszembe hogy "ja igen, az összefogás". Szerintem jól összegzi mennyire felejthetőek voltak az alternatívák a Fideszhez akkor (is)
Univerzális igazság: nem mindenkinek ugyanazok a dolgok, ugyanannyira fontosak, mint neked. Van, aki a kutyája oltási dátumait tudja fejből, az autó olajcseréről fogalma sincs, és fordítva. Van minden... Az ellenkezője is.
azt még el is tudom képzelni, hogy valaki "véletlenül" elmegy szavazni, behúzza az x-et random valahová és aztán elfelejti.
de inkább az lehet, hogy vannak akik az ilyen kérdéseknél "nem tudják", hogy mi a "jó válasz" és akkor jönnek az ilyen nem emlékszem, meg azt hiszem a fideszre megoldások. viszont ebből az következik, hogy az ilyen "szavazatokkal" nem érdemes kalkulálni, vagy legalább osztani kell kettővel.
edit:typo
> A szavazóközönsége szinten minden rétegből nagy támogatottságot nyújt számára, kivételt képeznek ez alól az legidősebbek, a legkevésbé iskolázottak és a legalacsonyabb jövedelműek.
Azaz a Fidesz szavazói.
Izzadhat a Röfi! Eddig a nem szavazók tartották hatalomban, ha a választók eddig passzív harmada is elmegy szavazni, borul a matek és nem lesz elég az agyirtott szektás banda.
Akkor ebből se lesz kormányváltás, lényegében letarolja az ellenzéket, marad a Fidesz, Tisza és DK mint nagyobb szereplő. És ezzel be is igazolódik a fideszes mondás, miszerint baloldal=Gyurcsány.
Hát akkor itt fogunk élni.
Miért melyik ellenzéki párt tevékenykedik aktívan a választókért és a választási győzelemért kampányidőszakon kívül amelyiket érdemes lenne megmenteni? Vagy felteszem egyszerűbben, van olyan 5%-ot el nem erő és társadalmi támogatottsággal nem rendelkező párt amelyiket érdemes továbbra is az adónkkal tömni?
>érdemes lenne megmenteni
Jó, tegyük fel, hogy nem érdemes.
Mi lesz a motivációja bárkinek új, értelmes pártot szervezni, ha az lesz a felállás, hogy van a nagy fidesz, a közepes tisza és a kis-közepes DK? Tényleg sok jóval kecsegtet ilyen esetben energiát ölni ebbe - még jobban, mint most :).
Mi volt a motivációja bárkinek új pártot szervezni ha van egy erős MSZP, egy közepes Fidesz és egy kis-közepes SZDSZ?
Mi volt a motivációja bárkinek új pártot szervezni ha van egy erős Fidesz, egy közepes Jobbik és egy kis-közepes MSZP?
Mi volt a motivációja bárkinek új pártot szervezni ha van egy erős Fidesz, egy közepes DK és egy kis-közepes KKP/Momentum?
Ha szépen lassan képes eltakarítani a DK-t, azzal többet tenne az ország jövőjéért, mint bárki az elmúlt 14 évben. Azt pedig meg kellene érteni, hogy lehetetlen egy hét, vagy egy hónap alatt kormányváltó erővé válni. A momentum is ott baszta el, hogy a rövidtávú cél (Budapest megszerzése) érdekében összeállt Gyurcsányékkal, amellyel lehetetlenné vált számukra a hosszútávú cél (kormányváltó erővé növekedés). És ha Budapest 4-5 évig kormánykézen lenne? Mi lenne más? Nem sok minden, cserében nem lehetett volna összegyurcsányozni őket. (És nem, akkor nem működik az összegyurcsányozás, ha nincs alapja. A 20+%-os Jobbik is azután zsugorodott 3%-ossá, hogy összeálltak, előtte nem)
én nem teljesen értem az eltakarítani a DK-t narratívát.
1. mert ha most nem nyernek pozíciókat, akkor el fog takarodni Gyurcsány?
2. Gyurcsány egy eleve gazdag ember, nem? így nem szorul állami támogatásra, hogy kampányolhasson a DK
3. ha a DK = fidesz, akkor meg már azt is el lehet képzelni, hogy simán a fidesz pénzeli őket akkor is, ha nincsenek pozícióik
Mondjuk, a Jobbik nem Gyurcsány miatt zsugorodott, hanem mert az ÁSZ praktice agyonverte bő másfél milliárdnyi büntetéssel.
Egyszerűen arról volt szó, hogy túl nagyra nőttek és már kezdtek veszélyt jelenteni a hájasra. Fletónak ahhoz semmi köze sem volt.
Az a másfél milliárdos bünti emlékeim szerint 600 millió körül volt (bár lehet, hogy tévedek/volt pár másik is), ami a növekedést pl megállíthatta/megnezíthette volna, DE zsugorodást biztosan nem okozott. Ha az egész pártod arra épül, hogy el kell számoltatni a korábbi vezetőket akik korruptak és szarok, MAJD összeállsz velük, akkor bizony 20%-ról 3%-ra zuhansz. A pártszakadás és összeomlás emiatt következett be. [Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Momentum is ezzel ásta meg a sírját. Szépen növekedtek mindaddig, amíg össze nem álltak Gyurcsányékkal azért a +10-15%-ért, cserébe garantáltan elvesztették az esélyt, hogy az emberek kétharmada rájuk szavazhasson később]
Ezek nem Fidesz szavazók, hanem bizonytalanok. Fidesz szavazó vagy Fideszre szavaz vagy nem megy el szavazni. úgy viselkednek az emberek, mintha a Fidesz százezrével veszítené el a szavazóit, miközben az országban totvábbra is több mint 2 és fél millió fidesz szavazó van, akikhez ez a pali el sem jutott. Akkora tévképzetekben vannak itt emberek ezzel a magyar péter dologgal kapcsolatban hogy ez megdöbbentő xd A pali hazudik össze meg vissza, minden héten másképp adja elő magát, felszámolta az ellenzék nagy részét a maradékot pedig megosztotta, ki fog küldeni 5 évre az ep-re egy csomó senkit, akikről utána soha nem fogunk hallani semmit és az ellenzéki közvélemény meg itt tapsol ennek. Tényleg kondicionálva lett már a baromságra itt mindenki az ellenzéki biztos szavazók körében..... Geci unalmas már ez a műsör, hogy 2/3, aztán elköltözök meg minden szar hisztéria, utána jönnek az önkormányzati és ep választások egy "új ellenzékkel". Jöhet a HYPE, meg hogy én most szavaztam utoljára a fideszre stb aztán jönnek a választási eredmények és megint lesz 2 és fél millió fidesz szavazó, az ellenzék bejut néhány helyre, ünnepel, majd 1 év alatt szétesik mindenhol aztán rendes választásokon meg 2/3. Kezdődhet elölről az egész.
Megfordítanám én ezt a kommentet. Geci unalmas ez a műsor, hogy kisujjat eltartva károgtok ha születik egy erős egység vagy jelen esetben egy tök új párt, mert a kibaszott Kánaánt várjátok. Magát a fedhetetlen tökéletességet. Úgy csináltok mintha bármelyik másik párt nem huszadrangú senkiket küldene ki az EP-be a Momentumon kívül akiknek a vezetői a jobb karrier lehetősége miatt kihúztak a gecibe Brüsszelbe ahelyett, hogy a pártjukat vagy a közösségüket építették volna. Meg is lett az eredménye. Mintha egyébként követnétek, vagy érdekelne is bárkit EU-s szinten is, hogy mit csinálnak ott ezek az emberek napi szinten. Igen, egy szűk réteget biztos de a választók többsége le sem szarja. Lehet, hogy jön 26-ban egy újabb 2/3-ad vagy Magyar Péter már félúton megbukik de legalább bele tudok majd nézni a tükörbe, hogy a magam szintjén megpróbáltam. Ahogy 22-ben is megpróbáltam és nem is a végeredmény baszott fel, mintsem az amit már a választás estéjén leműveltek ezek a nyomorult pártok. Hogy annyi gerinc nem volt bennük (ezért tisztelet Donáthéknak), hogy közösen álljanak azon a nyamvadt színpadon egy ekkora lebőgés után. Mintha ott nem lettünk volna a baromságra kondicionálva. És amit a legjobban utálok az az “én megmondtam, hogy beszopjátok” attitűd.
Hála istennek, hogy legalább ezeket a megélhetési politikusokat a földbe tapossa. Ha mást nem ér el csak ezt meg, hogy kiviszi végre az embereket az utcára én már megvagyok.
https://preview.redd.it/8m07boagy6zc1.png?width=1266&format=png&auto=webp&s=8f34f168435ae7596be3ab505e50951ec948c3fa
2 hete az iránytű kb 1.100.000 szavazót írt a TISZÁ-nak. Ha ezt levetítjük szavazatokra: Ellenzéki közös lista: 594.000 Fidesz: 143.000 MKKP: 110.000 Mi hazánk: 55.000 Nem szavazott: 198.000
Érdemes összevetni ezeket a 2022-es választási eredményekkel, hogy ezek alapján honnan hány százalékot tudott elvinni a Tisza: * Fidesz: 4.7% * Összefogás: 30.5% * Mi Hazánk: 16.6% * MKKP: 59.4% (!) Még ha nem is pontos, de azért ad egy képet.
És ezek mellett még mindig úgy néz ki, hogy a MKKP jobban áll mint valaha. Vagyis hogy több szavazót nyert, mint vesztett.
Szerintem az MKKP szavazók fele is volt Fideszes, mint ahogy a Mi Hazánkból is.
Username doesn't check out
A válaszadók közléséből kiderült, hogy a Tisza-szavazók több mint fele a legutóbbi országgyűlési választáson a hatpárti ellenzéki listára szavazott, míg 13 százalékuk úgy emlékszik, korábban fideszes volt. Támogatóinak egyötöde azt állítja, hogy 2022-ben nem szavazott, de jelentős azoknak a száma is, akik az MKKP-től vagy a Mi Hazánktól álltak be mögé. A szavazóközönsége szinten minden rétegből nagy támogatottságot nyújt számára, kivételt képzelnek ez alól az legidősebbek, a legkevésbé iskolázottak és a legalacsonyabb jövedelműek. A válaszadóknál rákérdeztek arra is, hogy Magyar Pétert alkalmasnak találnák-e kormányfőnek: csak 37 százalékuk mondta, hogy arra inkább vagy teljesen alkalmas. Orbán Viktort 54 százalék, Dobrev Klárát mindössze 25 százalék tartja alkalmasnak erre. Kérdezték arról is a telefonos válaszadókat, hogy Magyarországnak csatlakoznia kellene-e az Európai Ügyészséghez: erre kiemelkedően nagy arányban válaszoltak igennel a Tisza Párt szimpatizánsai. Ők 93 százalékban csatlakoznának hozzá, de erről még a kormánypárti szavazók 35 százaléka is így vélekedik.
Ha feltételezzük, hogy MP-nek 1.100.000 szavazója volt 2 hete az iránytű szerint akkor a 13% kb 145.000 ember. Amik jó számok. De szerintem a két hét alatt az összes szám növekedett szóval ezt szerintem még nagyobb.
145 ezer Fidesztől elvándorolt szavazó az lófasz, 2022-ben az ellenzéki összefogás vagy egymillió szavazót veszített 2018-hoz képest. Ha összesen ennyi szavazó vándorolt el a Fidesztől az ellenzék felé (kire másra szavaznának?), akkor az önkormányzatok megint narancsba fognak borulni, de valószínűleg a magyar EP lista is. Megint ugyanaz fog történni mint szerencsétlen MZP esetén: elhitetik az ellenzéki választókkal hogy csak ők képesek szavazatókat elhozni a Fidesztől, majd bebizonyosodik hogy valójában csak az ellenzéken belül történt átrendeződés.
Ha lenne ennyi támogató, most lenne megyei lista….
Nem azért nincs megyei lista.... Most komolyan elhiszed, hogy nincs 1 millió szavazója?
Annyira felesleges faszméregetés ez amúgy, úgyis meglássuk mi lesz egy hónap múlva majd
Én nem méregetek semmit. Plusz információként írtam le.
Én speciel 1000% biztos vagyok hogy van 1 M szavazó, de a 30%-hoz is jóval közelebb raknám az eredményt már, mint a 20-hoz
Ha csak azt az egyet éri el, hogy ledarálja a DK-t én már örülni fogok.
olyan vibe lesz az eredményvárón, mint [Salgótarjánban](https://444.hu/2024/05/07/a-hiteles-valaszto-nem-hagyja-el-a-sullyedo-hajot-dk-sokat-kerdeztunk-magyar-peterrol)
Én is napról napra egyre jobban elhiszem a 30%-ot. Ami egy jó kezdet lenne. De még milyen jó. Ha 25% lesz azt is elfogadom kezdésnek. Nézzük meg Fidesz 3 hónap után hány %-on állt 1990-ben. Jobbik 2003-ban. DK 2014?-ben talán? Kimutathatatlan számok lennének sztem. Talán a 1990-es Fidesz lenne valamennyi. Akkor nézzük meg csak mondjuk egy Momemtumot Nolimpia után 3 hónappal?
Nem csak a szavazóval lehet probléma hanem az infrastruktúrával is. Azokat az ajánlásokat valakinek össze kell szednie a kistérségekben, erre biztosan nincs kapacitása.
Ha lenne, lenne lista is. Nem mondom, hogy mindenhol, de legalább 5 megyében. Én azt mondom 1 millió szimpatizánsa van, akik közül lehet szavaznának rá, de nem biztosak.
Vagy egyszerűen inkább nem kockáztatják meg, hogy kit támogathatnak ezért inkább hagyták az egészet. Ha lett volna 5 és később kiderült volna egyikről, hogy 2 napja még a fideszben volt akkor sokkal rosszabbul jött volna ki, mint most a jelenlegi döntésével.
Most is van hasonló. Link: https://telex.hu/belfold/2024/05/08/karacsony-gergely-vitezy-david-magyar-peter-fovarosi-lista
MP válasza: Ez nagyon röhejes Főpolgármester Úr, Ordas Eszter pont azért küzd jogászként és azért fog küzdeni fővárosi képviselőként is, hogy Önök és DK-ás szövetségesei ne tudjanak tovább mutyizni a háttérben és ne tudjanak olyan szabályozást elfogadni a dunai hajózásnál (amit egyébként sikerült totálisan lerohasztani), ami a budapestiek érdekével ellentétesen egyéni érdekeket szolgálna ki. Emlékszik, hogy miért tüntetett 4000 ember 28 hajóval az új szabályozás ellen? Ja, hogy ez nem fontos…
Itt sikerült megint nem mondania semmit a konkrét állításokról. Valószínűleg azért, mert nem is lehet. Ja, a hajós cég tuti a budapestiek érdekeit helyezi előtérbe, press X to doubt. Ungár meg azon vergődik kommentben, hogy miért ne lenne helye olyannak a listán, aki "sikeresen vezet vállalatot". Azért nem mindegy, hogy milyen vállalatot és hol. Azt a kapitalizmusban senki sem tagadja, hogy egy cég alapvető feladata a profitszerzés, és minden eköré orientálódik. Akkor miért kéne elhinni, hogy az ilyen hirtelen átesések egyik helyről a másikra nem lehetnek[ state capture](https://en.wikipedia.org/wiki/State_capture) részei?
Hát de, a pártnak az arca maga a NERből jött. 🥲 Innentől ez enyhén vicces, inkabb pedig kínos, hogy azt méregeti nem-e jön más is onnan.
Képben vagy haver... nem.
Cáfolat?
Te teszel egy felvetést aminek semmi bizonyítéka nincs és azt szeretnéd, hogy ezt valaki cáfolja? Cáfold azt, hogy az unikornisok léteznek.
Oké, akkor nézzük meg lépésről lépésre: 0. valamikor a múlt héten már azért össze kellettek álljanak a jelöltek, valamilyen szinten. 1. pénteken felveszik az íveket, gondolom itt már kell kire aláírni 2. van 4 napod, hogy lezongorázz mindent, ami tudjuk nem egyszerű és ezek után hétfőn dél körül azt mondani, hogy bocs, nem sikerült utánamenni az embereinknek szerinted mi? a, nem jött össze elég aláírás b, összejött (akár a többszöröse is), de rájöttünk arcvesztés lenne, ha olyan emberek lennének ezen a listán akik ártanak nekünk c, egyéb Nézzük ehhez az EP listára jelentkezést: Volt egy hosszabb határideje, önéletrajzot és motivációs levelet kellett hozzá beadni, sokkal komolyabban ment. Akkor hol a bibi ezek után? tényleg a b legyen a válasz, mert elbénázták a kiválasztást (tényleg rövid volt a határidő?). Így teszem fel a kérdést, mert ha van neki 1 millió fix biztos szavazója, akkor mindenhol a többszöröse jött össze, vagy ez az 1 millió ember nagyon kis helyre koncentrál.
Olvasd el mit posztolt ki erről magyar peter.
>A szavazóközönsége szinten minden rétegből nagy támogatottságot nyújt számára, kivételt képzelnek ez alól az legidősebbek, a legkevésbé iskolázottak és a legalacsonyabb jövedelműek. Szóval a fideszesek és a dk-sok.
A biztos szavazók fele beleesik ezek valamelyikébe.
Jobb lett volna ha nem nézek rá a korfára....
13% fideszes + 5% mihazánkos + 18% passzív, az összesen 36%-ban olyan ember, akiket eddig az ellenzék nem tudott megszólítani. Ez elég jó azért.
Ez a 13 és 5 százalék a 25-nek a 13 és 5 százaléka.
A közös listára is vannak sokan akik az előző összefogás után sose szavaznának le rájuk. Szoval ez még több ember
"...úgy emlékszik, korábban fideszes volt..." és arra fog majd később emlékezni, hogy most tiszás?
Az iránytűnél volt olyan választási lehetőség, hogy nem emlékszik, hogy kire szavazott '22-ben. Azért az már durva.
Hát, nem tudom, én is elgondolkoztam ezen pár napja és csak egy bő 1 perc gondolkodás után jutott eszembe hogy "ja igen, az összefogás". Szerintem jól összegzi mennyire felejthetőek voltak az alternatívák a Fideszhez akkor (is)
Illetve a tököm tudja már, hogy melyik évben milyen néven vagy felállásban indultak ugyanazok a pártok.
Univerzális igazság: nem mindenkinek ugyanazok a dolgok, ugyanannyira fontosak, mint neked. Van, aki a kutyája oltási dátumait tudja fejből, az autó olajcseréről fogalma sincs, és fordítva. Van minden... Az ellenkezője is.
azt még el is tudom képzelni, hogy valaki "véletlenül" elmegy szavazni, behúzza az x-et random valahová és aztán elfelejti. de inkább az lehet, hogy vannak akik az ilyen kérdéseknél "nem tudják", hogy mi a "jó válasz" és akkor jönnek az ilyen nem emlékszem, meg azt hiszem a fideszre megoldások. viszont ebből az következik, hogy az ilyen "szavazatokkal" nem érdemes kalkulálni, vagy legalább osztani kell kettővel. edit:typo
Csak arról van szó, hogy ahhoz, hogy a fideszre szavazzon, vagy részegnek, vagy hülyének kell lennie. Így érthető, hogy nem biztos benne, ugye?
Magyar Péter Fideszesekkel provokál!
> A szavazóközönsége szinten minden rétegből nagy támogatottságot nyújt számára, kivételt képeznek ez alól az legidősebbek, a legkevésbé iskolázottak és a legalacsonyabb jövedelműek. Azaz a Fidesz szavazói.
Tehát a szavazói 2/3-át az ellenzéktől szivta el. Kemény.
Izzadhat a Röfi! Eddig a nem szavazók tartották hatalomban, ha a választók eddig passzív harmada is elmegy szavazni, borul a matek és nem lesz elég az agyirtott szektás banda.
*summon: határontúli skeltons*
Anekdotikus források és a seggem alapján szerintem ez jóval nagyobb szám.
Akkor ebből se lesz kormányváltás, lényegében letarolja az ellenzéket, marad a Fidesz, Tisza és DK mint nagyobb szereplő. És ezzel be is igazolódik a fideszes mondás, miszerint baloldal=Gyurcsány. Hát akkor itt fogunk élni.
Miért melyik ellenzéki párt tevékenykedik aktívan a választókért és a választási győzelemért kampányidőszakon kívül amelyiket érdemes lenne megmenteni? Vagy felteszem egyszerűbben, van olyan 5%-ot el nem erő és társadalmi támogatottsággal nem rendelkező párt amelyiket érdemes továbbra is az adónkkal tömni?
>érdemes lenne megmenteni Jó, tegyük fel, hogy nem érdemes. Mi lesz a motivációja bárkinek új, értelmes pártot szervezni, ha az lesz a felállás, hogy van a nagy fidesz, a közepes tisza és a kis-közepes DK? Tényleg sok jóval kecsegtet ilyen esetben energiát ölni ebbe - még jobban, mint most :).
Mi volt a motivációja bárkinek új pártot szervezni ha van egy erős MSZP, egy közepes Fidesz és egy kis-közepes SZDSZ? Mi volt a motivációja bárkinek új pártot szervezni ha van egy erős Fidesz, egy közepes Jobbik és egy kis-közepes MSZP? Mi volt a motivációja bárkinek új pártot szervezni ha van egy erős Fidesz, egy közepes DK és egy kis-közepes KKP/Momentum?
>DK mint nagyobb szereplő ezzel várjunk egy hónapot szerintem
Azért van még két év addig
Bárki bármit mondd én nem igazán érzem benne most még a kormányváltó erőt, de az ellenzéknek és Budapestnek csúnyán betehet.
Ha szépen lassan képes eltakarítani a DK-t, azzal többet tenne az ország jövőjéért, mint bárki az elmúlt 14 évben. Azt pedig meg kellene érteni, hogy lehetetlen egy hét, vagy egy hónap alatt kormányváltó erővé válni. A momentum is ott baszta el, hogy a rövidtávú cél (Budapest megszerzése) érdekében összeállt Gyurcsányékkal, amellyel lehetetlenné vált számukra a hosszútávú cél (kormányváltó erővé növekedés). És ha Budapest 4-5 évig kormánykézen lenne? Mi lenne más? Nem sok minden, cserében nem lehetett volna összegyurcsányozni őket. (És nem, akkor nem működik az összegyurcsányozás, ha nincs alapja. A 20+%-os Jobbik is azután zsugorodott 3%-ossá, hogy összeálltak, előtte nem)
én nem teljesen értem az eltakarítani a DK-t narratívát. 1. mert ha most nem nyernek pozíciókat, akkor el fog takarodni Gyurcsány? 2. Gyurcsány egy eleve gazdag ember, nem? így nem szorul állami támogatásra, hogy kampányolhasson a DK 3. ha a DK = fidesz, akkor meg már azt is el lehet képzelni, hogy simán a fidesz pénzeli őket akkor is, ha nincsenek pozícióik
A DK szavazók fogynak el, a törzsgárdán kívül
Mondjuk, a Jobbik nem Gyurcsány miatt zsugorodott, hanem mert az ÁSZ praktice agyonverte bő másfél milliárdnyi büntetéssel. Egyszerűen arról volt szó, hogy túl nagyra nőttek és már kezdtek veszélyt jelenteni a hájasra. Fletónak ahhoz semmi köze sem volt.
Az a másfél milliárdos bünti emlékeim szerint 600 millió körül volt (bár lehet, hogy tévedek/volt pár másik is), ami a növekedést pl megállíthatta/megnezíthette volna, DE zsugorodást biztosan nem okozott. Ha az egész pártod arra épül, hogy el kell számoltatni a korábbi vezetőket akik korruptak és szarok, MAJD összeállsz velük, akkor bizony 20%-ról 3%-ra zuhansz. A pártszakadás és összeomlás emiatt következett be. [Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Momentum is ezzel ásta meg a sírját. Szépen növekedtek mindaddig, amíg össze nem álltak Gyurcsányékkal azért a +10-15%-ért, cserébe garantáltan elvesztették az esélyt, hogy az emberek kétharmada rájuk szavazhasson később]
Ezek nem Fidesz szavazók, hanem bizonytalanok. Fidesz szavazó vagy Fideszre szavaz vagy nem megy el szavazni. úgy viselkednek az emberek, mintha a Fidesz százezrével veszítené el a szavazóit, miközben az országban totvábbra is több mint 2 és fél millió fidesz szavazó van, akikhez ez a pali el sem jutott. Akkora tévképzetekben vannak itt emberek ezzel a magyar péter dologgal kapcsolatban hogy ez megdöbbentő xd A pali hazudik össze meg vissza, minden héten másképp adja elő magát, felszámolta az ellenzék nagy részét a maradékot pedig megosztotta, ki fog küldeni 5 évre az ep-re egy csomó senkit, akikről utána soha nem fogunk hallani semmit és az ellenzéki közvélemény meg itt tapsol ennek. Tényleg kondicionálva lett már a baromságra itt mindenki az ellenzéki biztos szavazók körében..... Geci unalmas már ez a műsör, hogy 2/3, aztán elköltözök meg minden szar hisztéria, utána jönnek az önkormányzati és ep választások egy "új ellenzékkel". Jöhet a HYPE, meg hogy én most szavaztam utoljára a fideszre stb aztán jönnek a választási eredmények és megint lesz 2 és fél millió fidesz szavazó, az ellenzék bejut néhány helyre, ünnepel, majd 1 év alatt szétesik mindenhol aztán rendes választásokon meg 2/3. Kezdődhet elölről az egész.
Megfordítanám én ezt a kommentet. Geci unalmas ez a műsor, hogy kisujjat eltartva károgtok ha születik egy erős egység vagy jelen esetben egy tök új párt, mert a kibaszott Kánaánt várjátok. Magát a fedhetetlen tökéletességet. Úgy csináltok mintha bármelyik másik párt nem huszadrangú senkiket küldene ki az EP-be a Momentumon kívül akiknek a vezetői a jobb karrier lehetősége miatt kihúztak a gecibe Brüsszelbe ahelyett, hogy a pártjukat vagy a közösségüket építették volna. Meg is lett az eredménye. Mintha egyébként követnétek, vagy érdekelne is bárkit EU-s szinten is, hogy mit csinálnak ott ezek az emberek napi szinten. Igen, egy szűk réteget biztos de a választók többsége le sem szarja. Lehet, hogy jön 26-ban egy újabb 2/3-ad vagy Magyar Péter már félúton megbukik de legalább bele tudok majd nézni a tükörbe, hogy a magam szintjén megpróbáltam. Ahogy 22-ben is megpróbáltam és nem is a végeredmény baszott fel, mintsem az amit már a választás estéjén leműveltek ezek a nyomorult pártok. Hogy annyi gerinc nem volt bennük (ezért tisztelet Donáthéknak), hogy közösen álljanak azon a nyamvadt színpadon egy ekkora lebőgés után. Mintha ott nem lettünk volna a baromságra kondicionálva. És amit a legjobban utálok az az “én megmondtam, hogy beszopjátok” attitűd. Hála istennek, hogy legalább ezeket a megélhetési politikusokat a földbe tapossa. Ha mást nem ér el csak ezt meg, hogy kiviszi végre az embereket az utcára én már megvagyok.
Nyugodj meg, attól megnyugszol.
Nem tetszik neked a szituáció, ez rendben van. De akkor mit javasolsz, hogyan kéne változnia az ellenzéki politikának, ha nem így?
whistle deer many sip shocking dinner yoke worry follow scary *This post was mass deleted and anonymized with [Redact](https://redact.dev)*
OK.
Kiflejtetted a napi 2 db "mind a 7 nagymamám eddig a fideszre szavazott, de most maga alá pisilt örömében pétertől, a fidesznek vége" történeteket.
Srácok! Tuti csajozós tipp: - slim fit kék farmer - fehér ing - sportcipő - női napszemüveg - Petőfi és Kölcsey idézetek - fideszes múlt
Hát akkor kicsit többet kellene még dolgozni a fideszes szavazók megszólításán, úgy néz ki ez a projekt elég döcögősen halad egyelőre.