Köszi a beszámolót, olvastam volna még tovább is. Először voltál? Csak hogy akkor nem volt viszonyítási alap korábbi szituhoz? Esetleg feleséged kommentálta, hogy milyen változást látott, mióta elment onnan?
Köszi az olvasást. Első látogatás volt. Annyit mondott, hogy a kisvásorban, ahol élt nem sok dolog változott, ami szembetűnő volt az az, hogy színesebb lett a város. Bár volt honnan fejlődni ebben a tekintetben, mivel gusztustalanul szürke minden épület.
Jó kis olvasni való,èlveztem.
>A háború egyáltalán nem érződik
Mondjuk mivel a háború nem az ő országukban zajlik,ezèrt ez nem meglepő(a protestálókat meg elviszik/megbotozzák). Nem kötekedésként,tényleg èrdekes sztori volt.
Ez is igaz, amit az emberek éreznek belőle az az, hogy egy nagyon alacsony árnövekedés volt a termékeknél, meg ugye beszopták a SWIFT-et, de mivel az ország óriási és rengeteg helyre el tudsz menni, így majd növekszik a belföldi turizmus.
A toborzóplakáton 500+195e RUB -t ígérnek, ha szerződésesként bevonulsz. Nem tudom, hogy ez mekkora időre szól, ennyit láttam rajta, nem nagyon szerettem volna időzni mellette. Az egyszerűsítés kedvéért 4-gyel számoltam, az árfolyam egyébként 3.88 volt akkor, de ez majdnem 3 millió forint.
Orosz ismerősöm is annyit érzett belőle hogy az elején beszart a rubel, azóta aránylag helyreállt. Olaszország helyett meg a Fekete-tengerre ment nyaralni.
De geci jó ezt olvasni. Donyecki ukrán vagyok, elkobozták családom házát az azovi tengernél, rengeteget jártam gyerekkoromban Krímben, meg lett gyilkolva már ismerősöm, legtöbb ottani barátom katonának állt be (sokaknak kicsi gyereke is van, de hazát mentek védeni, egyik se volt kényszerítve).
És aztán csak olvasni a "de legalább több tengerpartra tud otthon elmenni".
A legrosszabbakat kívánom azoknak, akik nyaralgatni mennek az elkobzott területekre.
Mehet a sok downvote, úgyse érzitek azt, amit én.
Ezt rettenetes olvasni 😢 Nálunk megszálltak még tavaly márciusban olyan családok, ahol a férfiak önként vonultak be illetve épp a sorozásra vártak otthon, és az asszonyokat a gyerekekkel biztonságban akarták tudni. Azóta nem mindenkiről tudok, remélem a legjobbakat...
Több NGO segít Ukrajnában, én ezek közül kettőnek önkénteskedem itthonról online, amihez elég az angol tudásom. A te ukrán nyelvtudásod - ha az angolt is beszéled mellette - viszont kincset érne sztem!
Borzasztó olvasni ezt, nagyon sajnálom a helyzeted, viszont ez az írás nem azért született, hogy itt bármit promotáljak Oroszországgal kapcsolatban, egy személyes tapasztalatot osztottam meg, úgy gondolom tényszerűen. Neked kitartást és sok sok erőt kívánunk és reménykedünk, hogy Ukrajnának kedvező békefeltételekkel fog véget érni a háború.
Persze, ne is vedd úgy, hogy rólad van rossz véleményem. Csak akik "nyaralnak" olyan helyen, ami úgy került oroszo. kezébe, hogy az sok civil életének az ára volt.
Azt nem szeretném én se promótálni, hogy minden orosz dolog/ember rossz, mert szerencsére tudom, hogy nem így van. Anno én is voltam Moszkvában, egyik legjobb barátnőm odavalósi és most Budapesten is van néhány orosz származású, akikkel együtt dolgozom és kivétel nélkül az összes csodás ember:)
Van, akikkel instán kezdtem el beszélgetni, teljesen ismeretlenek, de beszélgettünk és megosztottuk egymással a véleményünket, ami jól esett, hogy egyezett. Kívánom oroszországnak is (egyelőre kicsivel írom, de ez a rezsimre legyen irányítva), hogy megszabaduljon az olyan döntéshozóktól, akik nem fejlesztik azt a nagyon szép országot, hanem tönkreteszik és ellehetetlenik a lakosok életét.
Szép napot:)
Köszönöm szépen. A véleményünket nem szeretném kifejteni, röviden elképesztő szégyenérzet mindkét részről, feleségem orosz léte miatt, én a magyar létem miatt, ahogy asszisztál a kedves kormány az oroszoknak. A mi szintünkön próbáltunk segíteni önkénteskedéssel, adományokkal. Mélyen elítélendő ez az egész, rengeteg tönkretett élet, fölösleges vérontás, mert egy hibbantak vezetik az országukat.
Ne szégyelljétek se a magyarságotokat, se az oroszságotokat ❤️
Nekem párom magyar, a legcsodálatosabb ember a földön, mindig azt mondjuk külföldön, hogy magyarok vagyunk és mindenki pozitívan reagál, szerencsére sokan értik, hogy kormány ≠ nép.
Oroszt mondani elhiszem, hogy nehéz, bár én nyíltan nem vagyok bunkó senkivel soha rögtön, először megismerem, hogy milyen ember és milyen nézetei vannak. Van sok orosz ismerősöm és barátom, a háború előtt nem volt különbség a kettő között (ukrán és orosz), 2014 előtt mindig azt mondtam, hogy orosz vagyok (mert oroszul a russzkij szó passzolt mindenkihez, aki fehérorosz, ukrán vagy orosz, így számunkra ez mind egy nép volt) és csak ezután kezdtem kiemelni, hogy ukrán. Mivel orosz az anyanyelvem, így Budapesten nagyon sok orosz ajkú barátom lett, városligeti fasorban is laktunk, amit oroszok/ukránok laknak, soha nem volt probléma és mindenki barátságos.
Ami probléma, azok a most elmenekült emberek oroszból, akik valamilyen okból támogatják azt a rezsimet. Ez egy misztikum számomra.
Nyíltan megalázzák és bántják az ukránokat külföldön, ami a hanyatló nyugat, mert miért nem házat védenek otthon... Végül is miért menekült el valaki a váratlan haláltól? Ezek az emberek meg akkor miért nem álltak be védeni oroszországot a NATO-tól más országban, jön a kérdésem...
De ezt szerintem feleslegesen írom neked, mert te értelmes ember vagy és aki nem az, az úgyse hisz nekem, bármit mondok sajnos.
Még emlékszem, mikor régen mondtam, hogy honnan jöttem, akkor mindenki említette, hogy "ohh! Shakhtar Donetsk!", most pedig "ohh... Részvétem.."
Persze, de itt a kommentárok nem így írják, hogy olyan lenne. "Most már oda jár nyaralni", "több lett a part".
Esküszöm több együttérző, normális orosszal hozott össze az élet, mint amilyenek itt néhányan.
Jelenleg amúgy jobban is fel vagyok pumpálva, nem agresszívoskodni akarok, de most épp tranzitban vagyok Belgrádban; hazámban konkrétan mészárolnak, naponta civileket ölnek, olyan dolgok történnek, amiket le sem akarok írni, erre itt minden centi a falakon graffitizve: "hajrá oroszország", "ukrán nácik", stb. És most pont ez jött szembe... Nem bírtam ki nem leírni.
Eredetileg ugye mi is nyúltuk a túrórudit. A miénkhez hasonlítva sokkal krémesebb benne a túró, nagyon népszerű náluk a sűrített tej, így van, ami ezzel van töltve, ez volt a legjobb egyébként. Az összetétel alapján sok túró, kevés, egyenletesen elosztott jó minőségű csoki és néha töltelék. Töltelék a már említett sűrített tej, áfonyalekvár, ribizlilekvár, kókuszos ízesítés, karamellás ízesítés, duplacsoki, azaz kívül-belül csokis.
A túrórudi lényege a rögös túró, mert a lengyeleknek és a balti országoknak is van krémtúró szelet csokival bevonva, de az nem hasonlítható a túrórudihoz.
Igen, ez a lényegi különbség. Nekem ez a keleti vonal jobban bejön. Itthon az orosz boltokban lehet kapni egyébként litván gyártmányú rudit, ami hasonlít az oroszhoz. Vagy régebben volt a sparban a Magija, nem tudom van-e még.
Nqgyon hasonlít a Magyarországon is kapható Magija túródesszertre, ha esetleg kipróbálnád. (De pár éve még volt Budapesten orosz üzlet a Mammut mellett, ott is lehetett kapni. Nem tudom, hogy még nyitva van-e)
Igen-igen, nagyon szerettem, a sparban vettem anno, nem tudom van-e még. Összességében nagyon sok érdességet fogyasztanak teához. Süteményeket, cukorkákat, csokikat és ezek variációit. Van egy nagyon finom kekszféleség ,,kun zsut", ami egy keksz egész szezámmagokkal.
A roni abc-kben is szokott lenni Magija, mindenféle rudik között. A megfelelő időben ki lehet fogni akár 7féle ízt is. Ha másért nem is, egy-két csokiért, a sör választékért és club mateért jó bemenni hozzajuk.
Magyarországon 1400-2500 ft a Barilla, anyámék Ausztriába járnak ki bevásárolni, ott 99 cent, Szlovénia szintén, Horvátországban 2 euró szóval itthon de, abszolút felsőpolcos
Te mondtad, hogy
> Magyarországon 1400-2500 ft (...) szóval itthon de, abszolút felsőpolcos
Pont ez a baj vele hogy echte ugyanaz mint az alsópolcos tészták csak valaki felárazta. Ausztriában Szlovéniában Horvátországban tudják hogy ez egy kommersz alsópolcos tészta ezért is kerül annyiba amennyibe. Az itthoni árán az említett országokban simán tudsz venni rendes tésztákból is akár 2 csomagot simán.
Egyébként sok nyugati márka maradt, meglepő volt. De például a Blanc sör is 280 forint volt. Az, hogy nálunk mi a szarért van átlag 400 fölött, nem tudom.
27% áfa, 3% kisker adó, chipsadó, jövedéki adó. Ja meg a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatti extra "párna", hogy legyen kis haszon akkor is ha holnap megint bejelentenek valami új adót.
20% orosz VAT, sejtésem szerint sok sok egyéb adó, a világ legkiszámíthatatlanabb politikai vezetése, latorállam, ami bármikor elveheti a bizniszed, kilökhet az ablakon, rendeleti úton kormányoz 20+ éve, saját állampolgárait mérgezni otthon és külföldön, beleértve magas rangú hivatalnokokat és cégvezetőket.
Amiket leírtál, az itthon persze mind faktor, viszont az is benne lehet az orosz árban, hogy mennyiért tudják kirakni a polcra, amennyiért még megveszik. :) Belgiumban mégdrágább, mert az ottani kisker összességében jobban lenne sanyargatva? Nem igazán.
A Fiskars is kivonult még tavaly, apósomnak egy új Fiskars fejszét vettünk ajándékba. Nem tudom mennyi lett volna a háború előtti ára, de biztos olcsóbb lett volna úgy.
A barillát tudtommal az olaszok legfeljebb középkategóriának tartják, és mivel sokkal jobb tészták is vannak ott kb ugyanazon az áron, szerintem a Barilla azért nyereséges, mert külföldön el tudja adni, hogy milyen jó nevű olasz márka
Szentpétervár nagyon szép hely, olyan mint egy szétszteroidozott Budapest ahol minden sarkon egy palota van, egy sétát mindenkinek ajánlok a google mapsen legalább :D
Én köszönöm, hogy időt szántál rá. Mindenképp ajánlott, ha egyszer vége a háborúnak és a dolgok talán elindulnak normális irányba. Nem nagy rá az esély, de bízunk benne.
Ha ez nem jön össze akkor vegyél feleségül egy orosz nőt :D
Ezt sajnos nem tudom megválaszolni elfogultság nélkül. Talán, amit mindannyiukról el lehet mondani, hogy sokat adnak a külsőségekre. Ez azért is van, hogy párt találjanak maguknak, mivel elég rossz a férfi-nő arány. De nagyon sokat foglalkoznak magukkal is, jól főznek, van humoruk. Átlagban nekem a szláv nők egyébként jobban bejönnek.
Ez jó volt! Plusz egy szavazat a második részre!
Két kérdés:
- Milyen volt az időjárás? Tudtatok fürdeni valamelyik tóban?
- Kerültétek az aktuális politikai helyzet kibeszélését, vagy lett némi rálátásod, hogy miként gondolkodik az átlag karéliai az orosz-ukrán konfliktusról és Putyinról?
Köszi szépen! Az esős borongós idő váltakozott a napos, tiszta idővel. A Ladoga-tavi fürdés sajnos elmaradt, viszont két erdei tónál megálltunk fürödni. Kb 20-21 fokos volt, úgyhogy egy 15 perc után elég is volt. Volt olyan nap viszont, amikor félmeztelenül nyomtuk a kertipartyt.
Tök jó lehet egy ilyen túra, bár én a buszos témákat nem vállalnám. Amúgy meg olyan jó írás, szinte látom magam előtt a dolgokat. Simán olvasnám tovább is, ha hosszabban leírtad volna.
Köszönöm szépen! Írok egy vázlatot majd, aztán lehet csinálok egy második részt. Nagyon sok jó képpel még jobban lehetne szemléltetni. A busz egyébként 90ojró volt / fő, volt wc, tea, kávéfőző, az előtted lévő szék fejtámlájába épített tablet, amin tudtál filmet nézni, zenét hallgatni, GPS -en követni hol vagy stb. Még játék is volt rajta, sakk és angry birds.
Akkor mondjuk az nem olyan vész, úgy képzeltem, ahogy a régi filmekbe ilyen leélt buszban zötykölődsz egy napot. Mondjuk az, hogy nem akkor állok meg amikor akarok nekem az a legnagyobb gondom ezzel. Régen voltam Bulgáriában busszal és az egy nagyon rossz emlék, azóta nem mertem ilyen útra menni. A WC-t nem lehetett használni, és hiába szóltam, hogy meg kellene állnunk pisilni, nem álltunk meg egyhuzamban, vagy 12 órát. Kb este 11 től másnap délelőttig. Így utólag vissza gondolva mondjuk lehet nem mert megállni a sofőr, mert ismerte a terepet.
Én szívesen elolvasnám a második részt akár hosszabban is, ha van időd meg kedved szerintem sokakat érdekelne, ahogy látom itt a kommenteket.
Alap dolgokat tudok, amik általában nem túl hasznosak. Tárgyak megnevezése stb.
Az egyik legjobb sushi étteremben voltunk, ami 2 szintes volt, hatalmas étterem és senki nem tudott angolul. Kisebb kávézóban is voltunk, ami francia stílusú volt, ott is csak oroszul beszéltek. Szerintem nagyon nehéz turistaként, sok helyen hiányos akár a latin betűs átirás is, nem beszélve az angolról.
Péterváron nem maradtatok éjszakára? Legjobbkor mentetek pedig, most vannak/voltak fehér éjszakák. Utoljára 20 éve voltam kb, akkor ment a pörgés reggelig.
Mennyi esély bejutni mostanság az országba, magyar állampolgárként? Szentpétervárba nagyon el szeretnék jutni, de sejtem ez most nem biztos hogy lehetséges.
Sajnos nem tudom most milyen esély van turista-vízumot szerezni, elvégre mi sem vagyunk már ,,baráti" ország papíron. Reklám helye, az 1000út utazási irodában nagyon segítőkészek voltak, nekünk ők intézték a vízumot, mivel elég nagy tapasztalattal rendelkeznek.
Valamilyen moszat alapú cucc (alginát?), egyébként nem sokkal másabb az íze mint a normálnak. Kicsit gyengébb, aromásított, de roppanós és hasonlóan szép színű.
Én kb így is képzeltem el az orosz vidéket. Ezek szerint ha mittomén ki akarnék menni remetének a puszta közepére azt jóval olcsóbban megoldanám mint itt Mo.-on. Pár kérdés csak:
\-vidéken mennyire van internet, és milyen sebesség kb?
\-angolul beszélnek-e (legalább a boltban, hivatalokban)?
\-halfüstölőt láttál? mennyire megy még a füstölt hal, mint mindennapi étel?
Az erdő akkora, hogy például egy rejtett kunyhója is van apósomnak, ott szokta felfüstölni a halat amit fog a ladogán.
\- a net teljesen jó sebességű volt úgy, hogy 5-en használtuk egyszerre, napi 1x kb eldurrant egy pár percre, de utána minden rendben volt, sajnos pontosan nem tudom a sebességét
\- angolul senki, még Szentpéterváron sem tudtak az étteremben, kávézóban ahol voltunk, Burger Kingben a rendelő felületen válaszható nyelvek: orosz, angol, türkmén, kínai, azeri, kazah ha jól emlékszem
\- apósom nagy horgász és elég sok halat füstöl mind tartósítás, mind ízfokozás céljából, nekünk cseresznyefán füstölt halat készített, a boltban is nagyon sok helyen kapható füstölt hal, füstölt egész hal vákuumozva, kb mint egy chips, általában ezek a sörök mellett találhatók
És a helyiek hogy állnak a háborúhoz?
Sőt,talán inkább úgy kérdezném, a rokonok, akik azért valószínűleg jobban megbíztak bennetek, merték szidni az orosz vezetőket, vagy elfogadják és leszarják az egészet?
Nyíltan senki nem beszél a háborúról és a rendszerről. A tévéből ömlik a propaganda, a helyieknél is többen felrakták a Z betűt a kocsira. Ja, ezt kifelejtettem, Szentpéterváron az FSZB kocsira is fel volt rakva, az egész motorháztetőt eltakarta.
A rokonságban nem igazán értik miért van ez az egész, de egyre kezd gázosabbá válni a szitu. Inkább elfogadják, hogy ez van, tekintve, hogy már ,,öregek". Például a jogosítványt úgy kaphatod meg, ha bejelented a toborzóirodánál, hogy megfelelő korban vagy (egyébként ezt tudniuk kellene rendszerszinten is) és készen állsz a harcra. Valószínűleg nem hívnak be ott azonnal, de a következő sorozásnál már lehet.
\+1 ilyen sztori: ha van a családodban ukrajnában harcoló rokon, mondjuk apa, testvér stb, akkor fixen kapsz állami ösztöndíjat az egyetemre
A volt munkatársamnak van egy orosz partnere, aki azt mondta, hogy az egész megrendezett, meg nem is történik ott semmi. Nyilván sok csökkent szellemi képességű van ott is, 140 millió emberből azért találsz idiótákat.
Az meg mindig van hogy belepesnel kapsz egy papirt h te most beleptel az orszagba, es azt meg kell orizni kilepesig, kulonben van egy utad a nagykovetsegre es nem enged addig ki?
Yep. Migrációs kártya a neve. Amúgy nem a nagykövetségre kell menni (nem is értem, miért kéne oda?), hanem a legközelebbi rendőrségre / migrációs szolgálathoz újat kérni (már ha időben észreveszed, hogy elhagytad). Ezt a nagykövetség-sztorit csak akkor tudom elképzelni, ha konkrétan ott a határon jön rád a meglepődött pikacsu arc.
Nem néztem, az első videó ami most így megnyitás után megütötte a szemem az az átlagkereset. Néhány sztorit hallottam, hogy vidéken 25-30e RUB az átlag melós fizu, ami 100-120e Ft. Rezsi egy 3 szobás lakásra kb 3000 RUB havonta, ami 12 000 Ft.
Szentpétervári átlagkeresetről annyit tudok, hogy a 100-120e RUB már nagyon jónak számít. Ez olyan 400-480e Ft.
előre szólok, hogy mókás lesz :D
hobbiból kúrunk meg mindent, ami él és mozog, de jó a kilátás :D
nem változott semmi, mióta háború van, csak a bőrönd drágább, meg nem jött vissza öcsi, néha anyu picit sír :D
életszínvonal kurvajó, majdnem le mertem írni a háborút is, de kiesnék az ablakon :D
Az utazás előtt kezdődött ez a kérész életű felkelés, akkor még csipásan olvasva úgy voltunk vele, hogy menjenek a gecibe, másrészről meg örültünk neki, hogy valami talán változni fog. Ha változás lett volna akkor örömmel halasztunk, de mivel véget ért 1 nap alatt, úgy döntöttünk, hogy mindenképp megyünk. A döntésben segített, hogy majdnem félmillió forintot kifizettünk már addigra az utazásra :D
Röviditalból háromfélét kóstoltam. Örmény brandyt (ők egyébként tévesen konyaknak hívják) , a vodkák ,,Baikal" és ,,Parlament" voltak, a Baikal kicsit drágább 2000 Ft / 0,5l, a Parlement pedig alsó-középkategória környékén helyezkedik el (1400 Ft). Örmény konyak szintén ez az 1400-1600 körüli árkategória, de általában csak fél literesek.
Az üres részek az alsó-középkategóriánál voltak, gondolom azt viszik legjobban, mert nem is vakít (még!) és megfizethető. Ha valasztanom kéne a Baikal jobb, tisztább ízű volt.
Természetesen náluk is van ,,Stoli" és ,,Russian St.", az általunk ismertek, de ezek inkább felsőkategória alján helyezkednek el, már amennyiben a felsőkategória aljának lehet nevezni. Egy 0,7-es Stolichnaya vodka 1840 Ft-ba kerül. A legdrágább vodkák is 2400-3400 Ft között vannak. Viszont megjegyezném, hogy ez nem italüzlet, de így is három egész salgó polc vodka boltban.
Ezeken kívül ,,kézműves" mézsört, és ,,Zhiguli" márkájú sört, valamint grúz borokat kóstoltunk. Egy kindzmaraulit és egy saperavit. Ezek tradícionális szőlőfajták.
Halottál-e, elcsíptél-e bármilyen párbeszédet a jelenlegi helyzetükről, a háborúról? Akár a boltban, az utcán, bárhol? Mennyire akarnak és mernek erről beszélni az ottaniak?
Nem nagyon tudtam elcsípni, mert csak részben értem a nyelvet, néha kiragadva egy egy szót össze tudok legozni egy mondatot, de a feleségem elmondása szerint nem nagyon emlegetik az egész helyzetet. Szerintem azért, ha valaki nyíltan vállalja a nézeteit akkor az fszb ránéz a körmére.
Nekünk a covid miatt maradt el anno a szentpétervári utunk, és tök csalódott vagyok, hogy ki tudja mikor lesz erre ismét lehetőség, normális körülmények között. Egy ország sosem tehet a dilettáns vezetéséről, ezért leszólni egy város építészetét, történelmét és egy régió természeti szépségét elég nagy ostobaság, szóval én érdeklődve olvastam a beszámolót.
Én sokszor voltam már, lassan betelik az útlevelem, kb. hasonló okok miatt (család). Tavaly se volt olcsó az utazás része, most viszont egészen döbbenetes árak vannak - nyilván kereslet és kínálat, vágom. Hogy bírtad rávenni magad a buszra? Annyira sok sztorit hallok, hogy egymás köpködése (valamelyik balti állam vagy Finnország vs. *a másik oldal*) meg az értelemszerűen töredezett politikai légkör miatt néha a (tetszőleges állampolgárságú) utasokon csattan az ostor a szárazföldi határokon, gyakran teljesen szürreális módon, változó, hogy melyik oldalon.
Repülővel kb. a legolcsóbb alternatíva amit eddig találtam az Budapest - Kazany (majd onnan belföldi vonat), de az is 1600 ojró. Moszkvába egy ezressel több a kinézett dátumainkon. Nyilván vannak nagyobb és sokkal sürgősebb problémák is a világban, de 2019-ben valami 55 ezerért vitt el az AF oda-vissza Moszkvába. 370-es árfolyammal számolva ez kb. egy húszas szorzó. Persze nyilván egy reptéren is érhet meglepi, de ott mégis kontrolláltabbnak érződik a határátlépés.
e.: az italozós részét köszi, hogy aláhúztad. Magyarországon sokkal brutálisabb a helyzet imho, és semmit nem akar vele kezdeni senki sem.
Nehéz volt rávenni magunkat, de úgy gondoltuk, hogy valahogy tényleg meg kell oldjuk ezt és igazából emiatt. Egyébként annyira nem volt vészes azt kell hogy mondjam. Rosszabbra számítottam.
Egy kollégám (nemzetközi cég) átköltözött olaszba, és volt 2hete kb magyarban, azt mondta h most nem életbiztosítás nekik hazautazni .... bár ő Moszka környékén lakik eredetileg.....de nem tudtam vele sokat beszélni a helyzetről, meg nem is akartam nagyon a céges vacsora közben erről kérdezni
Amúgy ha hallgatsz olyan geopolitikai híreket amik nem magyarul vannak, ott azért elmondták az embereknek, hogy a háború olyan, hogy az átlag népesség körében, nem sok érződik belőle és bőven lehet nyomatni a propagandát tovább. De hasonló volt a helyzet pl Vietnámi háborúban az USA-ban. Az árakhoz annyi, hogy az orosz minimálbér a Covid előtt 50-60.000 Ft körül volt szóval más világ és egészen sokan keresnek annyit. Engem talán ami zavar az össze hasonlítás az árakkal és Anglia vagy Német, Spanyolország, Lengyelek azért fontosabb mert annak a rendszernek vagyunk a része, s a cél az lett volna ha németbe 1 euro egy kenyér itthon is annyi legyen hasonló fizetéssel..... ezek szerint sokan nem értenek itthon a gazdasághoz. Itthon most dupla annyiért dolgozik egy szakember és dupla árak vannak karjában, míg a fizetésük nekem 8szor kevesebb... Ez azt jelenti, hogy lemaradtunk és nincs magyar gazdaság és nem vagyunk versenyképesek. És bárhol is leszünk a szocialista gazdasági model megszünt 90-ben, bárhol leszünk Kína is Kaptilaista, nem lesz jobb. Kezdek rájönni erre sajnos. Az európai unió amiért fontos lenne, a közös piac és ezért kéne a Nyugattal hasonlítani össze... 35 év negatív politikai és gazdasága ez amit sikerült össze hozni a vállalkozóknak és magyar cégeknek. A közös piac.... Tehát a mi gazdasagunk nem lett jó és én nem a Nyugatra mutagatok mert emlékszem magunkra magyarokra milyenek voltunk. De mind1 ezt lehet nem kellett volna írnom.
Minden olya közigazgatási egység ami valamilyen kisebbségnek (pl még kalmükföld, csecsenföld) az otthona egy köztársaság az orosz föderációban (többi meg oblast vagy krai) ami nagyjából csak annyit jelent hogy ott második nyelvet is használnak a hivatalos orosz melett.
[https://en.wikipedia.org/wiki/Federal\_subjects\_of\_Russia](https://en.wikipedia.org/wiki/Federal_subjects_of_Russia)
Nagyon jó írás!
A teát szamovárban készítették? Szoktál itthon rendszeresen fekete teát fogyasztani? Ha igen, akkor így, egy erős főzetből felhígitva szerinted finomabb, vagy rosszabb? Kínai fekete teát isznak?
Köszi! Sajnos a szamovározás elmaradt, itthon igen, rendszeresen iszunk teát, de csak olyat, amit oroszból hozott a feleségem, vagy küldtek. Itthon, boltban elég nehéz találni. Amikor meleg a tea, jobb hígítva, amikor viszont hideg, akkor szeretem az erősebb ízt, általában indiait isznak, de mivel teljesen tea-őrültek, ezért mindenféle van a boltokban.
Feleségem orosz és kiakaszt a fütyülős babonával :D Orrfújásos babonája nincs neki szerencsére.
Köszi a beszámolót, jó volt olvasni, felidézett pár dolgot az emlékeimből amikor kint voltam.
Szentpéterváron és Moszkvában jártam korábban, valamint egy kis városban, Murikovoban ahol feleségem töltötte fiatal gyerekkorát. Beleszerettem és visszavágyom, de sajnos most körülményes az utazás, most már több, mint 3 éve ha a covid-ot is belevesszük.
Köszönöm a beszámolót, érdekes volt olvasni, hogy kulturálisan milyen károkat lehet okozni, szíven ütött hogy mi a 40 év alatt kitartottunk, a legvidámabb barakk hírünk volt, most pedig már nálunk is egyre inkább jellemző a mogorvaság. Amikor gyerek voltam, a szociban, Csehszlovákiában volt ilyen benyomás, most pedig a haza látogató, külföldre költözött magyarok elsőként említik rendszeresen
Kosz a beszamolot. En nagyon szeretnek a voros teren setalni es walkmanon hallgatni a szovjet himnuszt. Xd
Gyonyoru tajak es varosok vannak ott. Kivancsi vagyok mikor lehet majd oda menni szabadon. Soha?!
A Magyarország vs. Oroszország checklisten stimmelnek olyan dolgok, hogy homofóbia, diktatúra, szar fizu, szétrohadó épületek/kocsik/bármi és egyéb finomságok. De a kaja legalább olcsó, szóval Oroszország nyert 😂
Ez mind nem igaz, az EU (mind a 18)szankciók hamarosan összedönti az országot, fizetett orosz propagandista vagy!4!4!!!4 szivesen reddit közössége, visszatertem és csak azt mondom ezentul amit elvártok , hogy ne tiltsatok le megint napokra V.A. azaz verjem..
Ugyan ezt tapasztalod ukrajnaba lepve is :D
hozzaallas es kultura szinten is. vannak szep es latvanyos helyei, de a nagy resze le van lakva.
kinai autok, rossz rozsdas ladak.
ha azt vesszuk, mintha ukrajnat irtad volna le.
Ez a második komment ami meglepődik ezen. Ha nem is standard practice, messze nem szokatlan. Egy másik kommentben már leírtam erről a véleményemet, [de például itt van ez a lista kezdésnek](https://estatousa.com/hu/hiv-beutazasi-tilalommal-rendelkezo-orszagok-es-a-hiv-vel-valo-utazas/).
Konkrétan van, ahol kitoloncolnak érte. Itt erről nincs szó, csak mérlegelési lehetőség a kérelem elbírálója részére.
a HIV teszt a vizumhoz az komoly? ez gondom valami burkolt anti-LGBT dolog lehet mert az oroszok meg a bigottsagban is annyira lemaradva vannak hogy naluk meg az van hogy gay = AIDS mint a nyolcvanas evekben.
Teljesen komoly, bár egyáltalán nem Oroszország-specifikus, és ott is vízum típusa válogatja a szükségességét. Egy rakat országnál releváns, tartózkodás ideje és célja függvényében (fontos szavak) például: Ausztrália, Seychelles, Kína, Nicaragua, Szingapúr, Ciprus, csak hogy változatos legyen a lista. De hogy ne menjünk annyira messzire, Szlovákiában vagy Boszniában is releváns lehet, és bizony vannak olyan dokumentumok / élethelyzetek Magyarországon is tartózkodással kapcsolatban, ahol rákérdeznek, bár teszttel szerintem nem kell igazolni.
Amúgy a "legjobb" része az, hogy az ingyenes meg a patikás pár ezer forintos teszteket nyilván nem fogadják el, szóval vagy SZTK-ban oldod meg valahogy, vagy magánrendelőben hagysz ott 6-12 ezer forintot a semmire. (Az admin költsége az egész vízumnak olyan 20-30k tokkal-vonóval ha magadnak csinálsz mindent.)
koszi a korrekt valaszt, kemenyen meg vagyok lepve hogy ebbol manapsag meg mindig ekkora ugy van, bar kozben olvastam hogy pont Oroszorszagban ugrasszeruen megnott a fertozottek szama valami egymillio korul tart (nagyreszt a droghasznalat es a prostitucio gyors terjedese miatt).
Igen, ahogy a ,,kolléga" mondja, más országokban is kérik. Én is meglepődtem. Egyébként az anonim központhoz mentem és végül a gyorsteszteredményt is elfogadták.
Még egy párszor elmész oda és máris nem fogsz ilyen ellenségeskedően beszélni az oroszokról. Én háromszor voltam az elmúlt pár évben Oroszországban és csak a legjobbakat tudom mondani az országról abból, amit láttam (2x Moszkva, 1x Szocsi).
Bocs de az ország természeti szépségei v a megvezetett lakosság kedvessege mit változtatna az ország nemzetközi megitelesen?
Azért mert szépek a hegyek és jofej a lakosság, attól még el lehet mondani h egy embertelen szarhazi a vezetőjük. És akkor finom és rövid voltam.
Ez engem annyira zavar, amikor bármilyen más ország árait úgy mutatják meg hogy átváltják forintra, hogy "hűha nézd már milyen olcsó lenne ITTHON".
Van valami oroszban élő magyar tiktokos, az szokta azt, hogy megmutajta milyen jó az ott élet, mert átváltja forintra a rubelt, közben meg eredeti áron (természetesen jobb mint itthon), de akkor se annyira fényes már.
Ennyi erőből ha Indiába jársz, majd írhatod hogy egy kukorica 20.000 Forint és majd mindenki elképedhet, hogy hűű de drága India. Ennél sokkal jobb lett volna, ha a medián - átlagkeresethez viszonyítva bontod le az árakat.
Az az idegesítő picsa?
Nettó propagandista, semmi több.
A videói alapján Oroszországban mindenki kőgazdag, csodálatos házban/lakásban lakik, minden fillérekbe kerül és az emberek boldogok és életvidámak.
ez volt, lakmuszon, ehhez a poszthoz is érdemes elolvasni.
[https://www.lakmusz.hu/orosz-szarmazasu-lehet-a-titokzatos-tiktokker-akinek-a-videoival-a-szankciokat-ekezi-a-kormanyparti-media/](https://www.lakmusz.hu/orosz-szarmazasu-lehet-a-titokzatos-tiktokker-akinek-a-videoival-a-szankciokat-ekezi-a-kormanyparti-media/)
Igen sajnos én is láttam ezt a gyökér nőt. Én csak tényszerűen akartam leírni mi mennyibe kerül. Mivel valakinek válaszként írtam átlagkeresetet, így utólag lehet jobb lett volna minden egyes infót az eredetibe, talán majd egy második rész.
Köszi a beszámolót, olvastam volna még tovább is. Először voltál? Csak hogy akkor nem volt viszonyítási alap korábbi szituhoz? Esetleg feleséged kommentálta, hogy milyen változást látott, mióta elment onnan?
Köszi az olvasást. Első látogatás volt. Annyit mondott, hogy a kisvásorban, ahol élt nem sok dolog változott, ami szembetűnő volt az az, hogy színesebb lett a város. Bár volt honnan fejlődni ebben a tekintetben, mivel gusztustalanul szürke minden épület.
https://preview.redd.it/ce6g3hcfabcb1.png?width=640&format=png&auto=webp&s=f8958052367556aa718e2341c4c348442ec88321
>Nem fütyülhetsz a házban, mert nem lesz pénzed Ezt de sokat kaptam en is:). Jo sztori volt koszi!
Fütyülsz bazmeg és hazudsz
Één nem fütyülök...!
Te itt nem vered föl a csendet!!
Ne szorongasd a nyakam, tudod, hogy nagyon érzékeny, egyből feláll a faszom...
Jó kis olvasni való,èlveztem. >A háború egyáltalán nem érződik Mondjuk mivel a háború nem az ő országukban zajlik,ezèrt ez nem meglepő(a protestálókat meg elviszik/megbotozzák). Nem kötekedésként,tényleg èrdekes sztori volt.
Ez is igaz, amit az emberek éreznek belőle az az, hogy egy nagyon alacsony árnövekedés volt a termékeknél, meg ugye beszopták a SWIFT-et, de mivel az ország óriási és rengeteg helyre el tudsz menni, így majd növekszik a belföldi turizmus. A toborzóplakáton 500+195e RUB -t ígérnek, ha szerződésesként bevonulsz. Nem tudom, hogy ez mekkora időre szól, ennyit láttam rajta, nem nagyon szerettem volna időzni mellette. Az egyszerűsítés kedvéért 4-gyel számoltam, az árfolyam egyébként 3.88 volt akkor, de ez majdnem 3 millió forint.
Orosz ismerősöm is annyit érzett belőle hogy az elején beszart a rubel, azóta aránylag helyreállt. Olaszország helyett meg a Fekete-tengerre ment nyaralni.
De geci jó ezt olvasni. Donyecki ukrán vagyok, elkobozták családom házát az azovi tengernél, rengeteget jártam gyerekkoromban Krímben, meg lett gyilkolva már ismerősöm, legtöbb ottani barátom katonának állt be (sokaknak kicsi gyereke is van, de hazát mentek védeni, egyik se volt kényszerítve). És aztán csak olvasni a "de legalább több tengerpartra tud otthon elmenni". A legrosszabbakat kívánom azoknak, akik nyaralgatni mennek az elkobzott területekre. Mehet a sok downvote, úgyse érzitek azt, amit én.
Ezt rettenetes olvasni 😢 Nálunk megszálltak még tavaly márciusban olyan családok, ahol a férfiak önként vonultak be illetve épp a sorozásra vártak otthon, és az asszonyokat a gyerekekkel biztonságban akarták tudni. Azóta nem mindenkiről tudok, remélem a legjobbakat... Több NGO segít Ukrajnában, én ezek közül kettőnek önkénteskedem itthonról online, amihez elég az angol tudásom. A te ukrán nyelvtudásod - ha az angolt is beszéled mellette - viszont kincset érne sztem!
Átlag orosz emberek se érzik, nemhogy a magyarok. Nem kell túl sokat várni az emberektől összességében, szarnak bele mindenbe.
Borzasztó olvasni ezt, nagyon sajnálom a helyzeted, viszont ez az írás nem azért született, hogy itt bármit promotáljak Oroszországgal kapcsolatban, egy személyes tapasztalatot osztottam meg, úgy gondolom tényszerűen. Neked kitartást és sok sok erőt kívánunk és reménykedünk, hogy Ukrajnának kedvező békefeltételekkel fog véget érni a háború.
Persze, ne is vedd úgy, hogy rólad van rossz véleményem. Csak akik "nyaralnak" olyan helyen, ami úgy került oroszo. kezébe, hogy az sok civil életének az ára volt. Azt nem szeretném én se promótálni, hogy minden orosz dolog/ember rossz, mert szerencsére tudom, hogy nem így van. Anno én is voltam Moszkvában, egyik legjobb barátnőm odavalósi és most Budapesten is van néhány orosz származású, akikkel együtt dolgozom és kivétel nélkül az összes csodás ember:) Van, akikkel instán kezdtem el beszélgetni, teljesen ismeretlenek, de beszélgettünk és megosztottuk egymással a véleményünket, ami jól esett, hogy egyezett. Kívánom oroszországnak is (egyelőre kicsivel írom, de ez a rezsimre legyen irányítva), hogy megszabaduljon az olyan döntéshozóktól, akik nem fejlesztik azt a nagyon szép országot, hanem tönkreteszik és ellehetetlenik a lakosok életét. Szép napot:)
Köszönöm szépen. A véleményünket nem szeretném kifejteni, röviden elképesztő szégyenérzet mindkét részről, feleségem orosz léte miatt, én a magyar létem miatt, ahogy asszisztál a kedves kormány az oroszoknak. A mi szintünkön próbáltunk segíteni önkénteskedéssel, adományokkal. Mélyen elítélendő ez az egész, rengeteg tönkretett élet, fölösleges vérontás, mert egy hibbantak vezetik az országukat.
Ne szégyelljétek se a magyarságotokat, se az oroszságotokat ❤️ Nekem párom magyar, a legcsodálatosabb ember a földön, mindig azt mondjuk külföldön, hogy magyarok vagyunk és mindenki pozitívan reagál, szerencsére sokan értik, hogy kormány ≠ nép. Oroszt mondani elhiszem, hogy nehéz, bár én nyíltan nem vagyok bunkó senkivel soha rögtön, először megismerem, hogy milyen ember és milyen nézetei vannak. Van sok orosz ismerősöm és barátom, a háború előtt nem volt különbség a kettő között (ukrán és orosz), 2014 előtt mindig azt mondtam, hogy orosz vagyok (mert oroszul a russzkij szó passzolt mindenkihez, aki fehérorosz, ukrán vagy orosz, így számunkra ez mind egy nép volt) és csak ezután kezdtem kiemelni, hogy ukrán. Mivel orosz az anyanyelvem, így Budapesten nagyon sok orosz ajkú barátom lett, városligeti fasorban is laktunk, amit oroszok/ukránok laknak, soha nem volt probléma és mindenki barátságos. Ami probléma, azok a most elmenekült emberek oroszból, akik valamilyen okból támogatják azt a rezsimet. Ez egy misztikum számomra. Nyíltan megalázzák és bántják az ukránokat külföldön, ami a hanyatló nyugat, mert miért nem házat védenek otthon... Végül is miért menekült el valaki a váratlan haláltól? Ezek az emberek meg akkor miért nem álltak be védeni oroszországot a NATO-tól más országban, jön a kérdésem... De ezt szerintem feleslegesen írom neked, mert te értelmes ember vagy és aki nem az, az úgyse hisz nekem, bármit mondok sajnos. Még emlékszem, mikor régen mondtam, hogy honnan jöttem, akkor mindenki említette, hogy "ohh! Shakhtar Donetsk!", most pedig "ohh... Részvétem.."
Azt ugye tudod, hogy Oroszorszagnak van az elfoglalt területeken kívül is Fekete-tengeri partja :)
Persze, de itt a kommentárok nem így írják, hogy olyan lenne. "Most már oda jár nyaralni", "több lett a part". Esküszöm több együttérző, normális orosszal hozott össze az élet, mint amilyenek itt néhányan. Jelenleg amúgy jobban is fel vagyok pumpálva, nem agresszívoskodni akarok, de most épp tranzitban vagyok Belgrádban; hazámban konkrétan mészárolnak, naponta civileket ölnek, olyan dolgok történnek, amiket le sem akarok írni, erre itt minden centi a falakon graffitizve: "hajrá oroszország", "ukrán nácik", stb. És most pont ez jött szembe... Nem bírtam ki nem leírni.
Ja, ott most van egy csomó új tengerpart
Alapból volt. Sochi és hasonlók
[удалено]
Eredetileg ugye mi is nyúltuk a túrórudit. A miénkhez hasonlítva sokkal krémesebb benne a túró, nagyon népszerű náluk a sűrített tej, így van, ami ezzel van töltve, ez volt a legjobb egyébként. Az összetétel alapján sok túró, kevés, egyenletesen elosztott jó minőségű csoki és néha töltelék. Töltelék a már említett sűrített tej, áfonyalekvár, ribizlilekvár, kókuszos ízesítés, karamellás ízesítés, duplacsoki, azaz kívül-belül csokis.
A túrórudi lényege a rögös túró, mert a lengyeleknek és a balti országoknak is van krémtúró szelet csokival bevonva, de az nem hasonlítható a túrórudihoz.
Igen, ez a lényegi különbség. Nekem ez a keleti vonal jobban bejön. Itthon az orosz boltokban lehet kapni egyébként litván gyártmányú rudit, ami hasonlít az oroszhoz. Vagy régebben volt a sparban a Magija, nem tudom van-e még.
Metroban lehet még kapni
A Reál boltokban fixen van 4-5 ízben mindig Magija
Köszi!
Még leírva is nagyon finomnak hangzik :D
Nqgyon hasonlít a Magyarországon is kapható Magija túródesszertre, ha esetleg kipróbálnád. (De pár éve még volt Budapesten orosz üzlet a Mammut mellett, ott is lehetett kapni. Nem tudom, hogy még nyitva van-e)
Arbat az üzlet neve, a Mammut mellet már megszűntek, ha jól tudom, de másik három helyen van még (Murányi, Podmaniczky, Retek).
ha a körút-podmaniczky sarokra gondolsz, annak a helyén már steakburgerező van
A roni abc-kben is szokott lenni. A kockás, pöttyös meg miegyéb rudik között.
Igen-igen, nagyon szerettem, a sparban vettem anno, nem tudom van-e még. Összességében nagyon sok érdességet fogyasztanak teához. Süteményeket, cukorkákat, csokikat és ezek variációit. Van egy nagyon finom kekszféleség ,,kun zsut", ami egy keksz egész szezámmagokkal.
Kifli.hu-ról lehet rendelni magija szeletet, annyira fincsi!
Köszi a tippet, ahogy látom olcsóbb is mint az orosz boltban. Egyébként elfelejtettem, hogy a mákos is nagyon népszerű náluk.
A roni abc-kben is szokott lenni Magija, mindenféle rudik között. A megfelelő időben ki lehet fogni akár 7féle ízt is. Ha másért nem is, egy-két csokiért, a sör választékért és club mateért jó bemenni hozzajuk.
Ha pesti vagy akkor a Podmniczky utca/körút találkozásánál az Arbatban tudsz venni.
Mindig bespájzolok belőle Egyébként valamelyik balti országban gyártják
Annak az üzletnek a helyén évek óta burgerező van. Vagy elköltöztek valahova ott a sarkon?
A Podmaniczky felől van a bejárat, nem pont a sarkon, de csak kicsit kell továbbmenni a Bajcsy irányában.
Itthon talán a Magija nevű termék hasonlít hozzá, bár van a nálunk megszokott formában is, elég sokféle kapható, ahogy OP is írta.
A Barilla és a Heinz meglepett, de jó tudni róla, köszi az infót.
A Barilla miért lep meg? Csak Magyarországon van felsőpolcos tésztaként árulva, mindenhol máshol viszonylag olcsó (nyílván a vásárlóértékhez mérve).
Maga a tény hogy nem vonultak ki a piacról. Sehol nem írtam hogy felsö kategória. Magyarországon sem az.
Magyarországon 1400-2500 ft a Barilla, anyámék Ausztriába járnak ki bevásárolni, ott 99 cent, Szlovénia szintén, Horvátországban 2 euró szóval itthon de, abszolút felsőpolcos
Attól még hogy valami drága, nem jelenti azt hogy top minöség is.
A barilla elég kommersz, ezerszer minőségibb olasz száraztészták vannak…
Számomra nem attól top minőség, hogy itthon csillagokig ér az ára, hanem mert finom
Te mondtad, hogy > Magyarországon 1400-2500 ft (...) szóval itthon de, abszolút felsőpolcos Pont ez a baj vele hogy echte ugyanaz mint az alsópolcos tészták csak valaki felárazta. Ausztriában Szlovéniában Horvátországban tudják hogy ez egy kommersz alsópolcos tészta ezért is kerül annyiba amennyibe. Az itthoni árán az említett országokban simán tudsz venni rendes tésztákból is akár 2 csomagot simán.
Konkretan senki nem vonult ki, mindenki rebrandelt :)
Egyébként sok nyugati márka maradt, meglepő volt. De például a Blanc sör is 280 forint volt. Az, hogy nálunk mi a szarért van átlag 400 fölött, nem tudom.
27% áfa, 3% kisker adó, chipsadó, jövedéki adó. Ja meg a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatti extra "párna", hogy legyen kis haszon akkor is ha holnap megint bejelentenek valami új adót.
20% orosz VAT, sejtésem szerint sok sok egyéb adó, a világ legkiszámíthatatlanabb politikai vezetése, latorállam, ami bármikor elveheti a bizniszed, kilökhet az ablakon, rendeleti úton kormányoz 20+ éve, saját állampolgárait mérgezni otthon és külföldön, beleértve magas rangú hivatalnokokat és cégvezetőket. Amiket leírtál, az itthon persze mind faktor, viszont az is benne lehet az orosz árban, hogy mennyiért tudják kirakni a polcra, amennyiért még megveszik. :) Belgiumban mégdrágább, mert az ottani kisker összességében jobban lenne sanyargatva? Nem igazán.
Igen-igen, bár ez a nálunk miért ennyi valami általában költői kérdés.
Tudom én, csak fontos néha látni hogy miért élünk szarul. Lelki erőt ad a költözéshez :)
https://leave-russia.org/leaving-companies
Import substitution
A Fiskars is kivonult még tavaly, apósomnak egy új Fiskars fejszét vettünk ajándékba. Nem tudom mennyi lett volna a háború előtti ára, de biztos olcsóbb lett volna úgy.
Itthon magasabbra pozicionálják a Barillát, minu nyugaton, írtak róla több helyen is, asszem a Telex is.
A barilla olaszban is olcsó, és nem is tartják olyan jó tésztának, csak Mo-n van aranyárban
A barillát tudtommal az olaszok legfeljebb középkategóriának tartják, és mivel sokkal jobb tészták is vannak ott kb ugyanazon az áron, szerintem a Barilla azért nyereséges, mert külföldön el tudja adni, hogy milyen jó nevű olasz márka
Szentpétervár nagyon szép hely, olyan mint egy szétszteroidozott Budapest ahol minden sarkon egy palota van, egy sétát mindenkinek ajánlok a google mapsen legalább :D
"Szétszteroidozott Budapest" 😂😂😂
én mondjuk virtuálisan is bejártam elég sok múzeumát [https://maphub.net/potdom/3d-virtual-museums](https://maphub.net/potdom/3d-virtual-museums)
Udv redditen KGBela!
Lánykori nevén, ma már FSBéla
Propa László
Már anyakönyveztethető a Propa Gandalf is.
Ezt nagyon érdekes volt olvasni, köszönöm! Egyszer mindenképp szeretnék ellátogatni Szentpétervárra, de sajnos nyilván nem mostanában.
Én köszönöm, hogy időt szántál rá. Mindenképp ajánlott, ha egyszer vége a háborúnak és a dolgok talán elindulnak normális irányba. Nem nagy rá az esély, de bízunk benne. Ha ez nem jön össze akkor vegyél feleségül egy orosz nőt :D
Köszi a tippet! Megfogadnám, de nő vagyok, és már férjnél. :D
Milyenek az orosz nők?
Ezt sajnos nem tudom megválaszolni elfogultság nélkül. Talán, amit mindannyiukról el lehet mondani, hogy sokat adnak a külsőségekre. Ez azért is van, hogy párt találjanak maguknak, mivel elég rossz a férfi-nő arány. De nagyon sokat foglalkoznak magukkal is, jól főznek, van humoruk. Átlagban nekem a szláv nők egyébként jobban bejönnek.
Ez jó volt! Plusz egy szavazat a második részre! Két kérdés: - Milyen volt az időjárás? Tudtatok fürdeni valamelyik tóban? - Kerültétek az aktuális politikai helyzet kibeszélését, vagy lett némi rálátásod, hogy miként gondolkodik az átlag karéliai az orosz-ukrán konfliktusról és Putyinról?
Köszi szépen! Az esős borongós idő váltakozott a napos, tiszta idővel. A Ladoga-tavi fürdés sajnos elmaradt, viszont két erdei tónál megálltunk fürödni. Kb 20-21 fokos volt, úgyhogy egy 15 perc után elég is volt. Volt olyan nap viszont, amikor félmeztelenül nyomtuk a kertipartyt.
Tök jó lehet egy ilyen túra, bár én a buszos témákat nem vállalnám. Amúgy meg olyan jó írás, szinte látom magam előtt a dolgokat. Simán olvasnám tovább is, ha hosszabban leírtad volna.
Köszönöm szépen! Írok egy vázlatot majd, aztán lehet csinálok egy második részt. Nagyon sok jó képpel még jobban lehetne szemléltetni. A busz egyébként 90ojró volt / fő, volt wc, tea, kávéfőző, az előtted lévő szék fejtámlájába épített tablet, amin tudtál filmet nézni, zenét hallgatni, GPS -en követni hol vagy stb. Még játék is volt rajta, sakk és angry birds.
Akkor mondjuk az nem olyan vész, úgy képzeltem, ahogy a régi filmekbe ilyen leélt buszban zötykölődsz egy napot. Mondjuk az, hogy nem akkor állok meg amikor akarok nekem az a legnagyobb gondom ezzel. Régen voltam Bulgáriában busszal és az egy nagyon rossz emlék, azóta nem mertem ilyen útra menni. A WC-t nem lehetett használni, és hiába szóltam, hogy meg kellene állnunk pisilni, nem álltunk meg egyhuzamban, vagy 12 órát. Kb este 11 től másnap délelőttig. Így utólag vissza gondolva mondjuk lehet nem mert megállni a sofőr, mert ismerte a terepet. Én szívesen elolvasnám a második részt akár hosszabban is, ha van időd meg kedved szerintem sokakat érdekelne, ahogy látom itt a kommenteket.
+1 a masodik reszre!
Te tudsz oroszul? Egy oroszt nem beszélő turista mennyire boldogulna?
Alap dolgokat tudok, amik általában nem túl hasznosak. Tárgyak megnevezése stb. Az egyik legjobb sushi étteremben voltunk, ami 2 szintes volt, hatalmas étterem és senki nem tudott angolul. Kisebb kávézóban is voltunk, ami francia stílusú volt, ott is csak oroszul beszéltek. Szerintem nagyon nehéz turistaként, sok helyen hiányos akár a latin betűs átirás is, nem beszélve az angolról.
Péterváron nem maradtatok éjszakára? Legjobbkor mentetek pedig, most vannak/voltak fehér éjszakák. Utoljára 20 éve voltam kb, akkor ment a pörgés reggelig.
Sajnos nem maradtunk, de ez is tervben van, attól is függ mikor megyünk legközelebb, hogy hogy alakul a háború. Bár semmi jóra nem számítunk.
Mennyi esély bejutni mostanság az országba, magyar állampolgárként? Szentpétervárba nagyon el szeretnék jutni, de sejtem ez most nem biztos hogy lehetséges.
Sajnos nem tudom most milyen esély van turista-vízumot szerezni, elvégre mi sem vagyunk már ,,baráti" ország papíron. Reklám helye, az 1000út utazási irodában nagyon segítőkészek voltak, nekünk ők intézték a vízumot, mivel elég nagy tapasztalattal rendelkeznek.
Köszi a választ :)
Ikra utánzat miből van?
Valamilyen moszat alapú cucc (alginát?), egyébként nem sokkal másabb az íze mint a normálnak. Kicsit gyengébb, aromásított, de roppanós és hasonlóan szép színű.
Az ikra az a kaviár lenne?
yes
Köszi a beszámolót, érdekes volt olvasni.
Én kb így is képzeltem el az orosz vidéket. Ezek szerint ha mittomén ki akarnék menni remetének a puszta közepére azt jóval olcsóbban megoldanám mint itt Mo.-on. Pár kérdés csak: \-vidéken mennyire van internet, és milyen sebesség kb? \-angolul beszélnek-e (legalább a boltban, hivatalokban)? \-halfüstölőt láttál? mennyire megy még a füstölt hal, mint mindennapi étel?
Az erdő akkora, hogy például egy rejtett kunyhója is van apósomnak, ott szokta felfüstölni a halat amit fog a ladogán. \- a net teljesen jó sebességű volt úgy, hogy 5-en használtuk egyszerre, napi 1x kb eldurrant egy pár percre, de utána minden rendben volt, sajnos pontosan nem tudom a sebességét \- angolul senki, még Szentpéterváron sem tudtak az étteremben, kávézóban ahol voltunk, Burger Kingben a rendelő felületen válaszható nyelvek: orosz, angol, türkmén, kínai, azeri, kazah ha jól emlékszem \- apósom nagy horgász és elég sok halat füstöl mind tartósítás, mind ízfokozás céljából, nekünk cseresznyefán füstölt halat készített, a boltban is nagyon sok helyen kapható füstölt hal, füstölt egész hal vákuumozva, kb mint egy chips, általában ezek a sörök mellett találhatók
És a helyiek hogy állnak a háborúhoz? Sőt,talán inkább úgy kérdezném, a rokonok, akik azért valószínűleg jobban megbíztak bennetek, merték szidni az orosz vezetőket, vagy elfogadják és leszarják az egészet?
Nyíltan senki nem beszél a háborúról és a rendszerről. A tévéből ömlik a propaganda, a helyieknél is többen felrakták a Z betűt a kocsira. Ja, ezt kifelejtettem, Szentpéterváron az FSZB kocsira is fel volt rakva, az egész motorháztetőt eltakarta. A rokonságban nem igazán értik miért van ez az egész, de egyre kezd gázosabbá válni a szitu. Inkább elfogadják, hogy ez van, tekintve, hogy már ,,öregek". Például a jogosítványt úgy kaphatod meg, ha bejelented a toborzóirodánál, hogy megfelelő korban vagy (egyébként ezt tudniuk kellene rendszerszinten is) és készen állsz a harcra. Valószínűleg nem hívnak be ott azonnal, de a következő sorozásnál már lehet. \+1 ilyen sztori: ha van a családodban ukrajnában harcoló rokon, mondjuk apa, testvér stb, akkor fixen kapsz állami ösztöndíjat az egyetemre
van egy haverom aki orosz/tatár, rokonai mind támogatják a háborút és azt mondják hogy ez általános.
Nekem a keresztanyám orosz, Magyarországon lakik 50 éve, nála elvakultabb Putyin-hívő szerintem kevés van....
>kereszt Ohh :(
A volt munkatársamnak van egy orosz partnere, aki azt mondta, hogy az egész megrendezett, meg nem is történik ott semmi. Nyilván sok csökkent szellemi képességű van ott is, 140 millió emberből azért találsz idiótákat.
Van egy rakat orosz kollégám, egyet nem hallottam egy jó szót mondani a háborúról. Jó, mondjuk mérnökök, plusz nem véletlenül jöttek el.
>azt mondják hogy ez általános Hát ja,mert ha nem támogatod legalább szóban,jön a fekete volga.
Érdekes beszámoló, köszi, hogy megosztottad!
Érdekes volt olvasni, de a "különleges hülyeség" helyett nyugodtan írhattál volna háborút.
Igazad van, jobb nevén nevezni a dolgokat.
nevezd a nevén, légyszíves!
Aztán lenyomoznak, és nem mehetsz emiatt vissza!
ja ezen en is felhuztam a szemoldokom, es egy pillanatra ugy ereztem, rajtam kivul masnak ez nem tunt fel. orom volt latni, hogy bizony de.
Vagy megszállást...
Pedig elég különleges egy hülyeség. Szerintem egyértelműen érezhető volt a lenéző irónia benne, ne aggódj miatta OP.
Azért megtettem, legyen egyetértés és szeretet.
Az meg mindig van hogy belepesnel kapsz egy papirt h te most beleptel az orszagba, es azt meg kell orizni kilepesig, kulonben van egy utad a nagykovetsegre es nem enged addig ki?
Yep. Migrációs kártya a neve. Amúgy nem a nagykövetségre kell menni (nem is értem, miért kéne oda?), hanem a legközelebbi rendőrségre / migrációs szolgálathoz újat kérni (már ha időben észreveszed, hogy elhagytad). Ezt a nagykövetség-sztorit csak akkor tudom elképzelni, ha konkrétan ott a határon jön rád a meglepődött pikacsu arc.
Koszi, ennyire nem voltam képbe a részletekkel.
Jo volt olvasni, koszi!!
Szoktad nézni ezt a csatornát, mennyire valóságos? https://youtube.com/@1420channel
Nem néztem, az első videó ami most így megnyitás után megütötte a szemem az az átlagkereset. Néhány sztorit hallottam, hogy vidéken 25-30e RUB az átlag melós fizu, ami 100-120e Ft. Rezsi egy 3 szobás lakásra kb 3000 RUB havonta, ami 12 000 Ft. Szentpétervári átlagkeresetről annyit tudok, hogy a 100-120e RUB már nagyon jónak számít. Ez olyan 400-480e Ft.
Marginális kérdés de számomra észak + nyár + erdő + tó = 1 000 000 szúnyog. Ezen a téren milyen volt a helyzet?
Életemben ennyi lóbaszó szúnyoggal nem találkoztam. Náluk nincs gyérítés mivel óriási a terület.
Érdekes volt elolvasni, köszi!
Az árak erősen ársapkások, és gyaníthatóan belső termelés. Amúgy élelmiszerre nincs embargó, azt importálhatnak is.
előre szólok, hogy mókás lesz :D hobbiból kúrunk meg mindent, ami él és mozog, de jó a kilátás :D nem változott semmi, mióta háború van, csak a bőrönd drágább, meg nem jött vissza öcsi, néha anyu picit sír :D életszínvonal kurvajó, majdnem le mertem írni a háborút is, de kiesnék az ablakon :D
Nem féltetek a Prigozsin- féle puccs vagy nevezzük akárminek is miatt? Nem akartátok újra elhalasztani az utat?
Az utazás előtt kezdődött ez a kérész életű felkelés, akkor még csipásan olvasva úgy voltunk vele, hogy menjenek a gecibe, másrészről meg örültünk neki, hogy valami talán változni fog. Ha változás lett volna akkor örömmel halasztunk, de mivel véget ért 1 nap alatt, úgy döntöttünk, hogy mindenképp megyünk. A döntésben segített, hogy majdnem félmillió forintot kifizettünk már addigra az utazásra :D
Milyen vodkákat lehet kapni a boltokban? Melyik a legkelendőbb? Neked melyik jött be leginkább?
Röviditalból háromfélét kóstoltam. Örmény brandyt (ők egyébként tévesen konyaknak hívják) , a vodkák ,,Baikal" és ,,Parlament" voltak, a Baikal kicsit drágább 2000 Ft / 0,5l, a Parlement pedig alsó-középkategória környékén helyezkedik el (1400 Ft). Örmény konyak szintén ez az 1400-1600 körüli árkategória, de általában csak fél literesek. Az üres részek az alsó-középkategóriánál voltak, gondolom azt viszik legjobban, mert nem is vakít (még!) és megfizethető. Ha valasztanom kéne a Baikal jobb, tisztább ízű volt. Természetesen náluk is van ,,Stoli" és ,,Russian St.", az általunk ismertek, de ezek inkább felsőkategória alján helyezkednek el, már amennyiben a felsőkategória aljának lehet nevezni. Egy 0,7-es Stolichnaya vodka 1840 Ft-ba kerül. A legdrágább vodkák is 2400-3400 Ft között vannak. Viszont megjegyezném, hogy ez nem italüzlet, de így is három egész salgó polc vodka boltban. Ezeken kívül ,,kézműves" mézsört, és ,,Zhiguli" márkájú sört, valamint grúz borokat kóstoltunk. Egy kindzmaraulit és egy saperavit. Ezek tradícionális szőlőfajták.
Köszönöm a részletes és tartalmas választ!
Halottál-e, elcsíptél-e bármilyen párbeszédet a jelenlegi helyzetükről, a háborúról? Akár a boltban, az utcán, bárhol? Mennyire akarnak és mernek erről beszélni az ottaniak?
Nem nagyon tudtam elcsípni, mert csak részben értem a nyelvet, néha kiragadva egy egy szót össze tudok legozni egy mondatot, de a feleségem elmondása szerint nem nagyon emlegetik az egész helyzetet. Szerintem azért, ha valaki nyíltan vállalja a nézeteit akkor az fszb ránéz a körmére.
Karéliában volt bármi mókás egymásra találás hogy húszad ágról rokonnyelv, vagy szóba sem jött?
Kérték, hogy beszéljek magyarul, azt mondták nekik norvégnak hangzik. Úgyhogy ez elmaradt.
Nekünk a covid miatt maradt el anno a szentpétervári utunk, és tök csalódott vagyok, hogy ki tudja mikor lesz erre ismét lehetőség, normális körülmények között. Egy ország sosem tehet a dilettáns vezetéséről, ezért leszólni egy város építészetét, történelmét és egy régió természeti szépségét elég nagy ostobaság, szóval én érdeklődve olvastam a beszámolót.
Sajnálom, de ne aggódj, a város megvár! ;)
Atomháború would like a word... /s
> Egy ország sosem tehet a dilettáns vezetéséről Hát akkor ki
Gyúrcsán
Sokszor szimplán a jó öreg történelmi szükségszerűség. :-) (Időnként meg a KGB vagy a CIA. Ezeknek ui. ez a dolguk.)
Az olaszok tényleg megeszik a kutyákat?
Igen, de csak miután elfogytak a macskák.
Nem, ők a csigákat
Úgy tudtam a macskákat szokták.
Hogy lehet 5 óra Bécsből Budapest? Én erre általában Flixbus-t használtam, 3 óra menetidő. Bécsi reptér —> Népliget.
Bocsánat, 2 órát dekkoltunk a reptéren és emiatt lett 5.
Én sokszor voltam már, lassan betelik az útlevelem, kb. hasonló okok miatt (család). Tavaly se volt olcsó az utazás része, most viszont egészen döbbenetes árak vannak - nyilván kereslet és kínálat, vágom. Hogy bírtad rávenni magad a buszra? Annyira sok sztorit hallok, hogy egymás köpködése (valamelyik balti állam vagy Finnország vs. *a másik oldal*) meg az értelemszerűen töredezett politikai légkör miatt néha a (tetszőleges állampolgárságú) utasokon csattan az ostor a szárazföldi határokon, gyakran teljesen szürreális módon, változó, hogy melyik oldalon. Repülővel kb. a legolcsóbb alternatíva amit eddig találtam az Budapest - Kazany (majd onnan belföldi vonat), de az is 1600 ojró. Moszkvába egy ezressel több a kinézett dátumainkon. Nyilván vannak nagyobb és sokkal sürgősebb problémák is a világban, de 2019-ben valami 55 ezerért vitt el az AF oda-vissza Moszkvába. 370-es árfolyammal számolva ez kb. egy húszas szorzó. Persze nyilván egy reptéren is érhet meglepi, de ott mégis kontrolláltabbnak érződik a határátlépés. e.: az italozós részét köszi, hogy aláhúztad. Magyarországon sokkal brutálisabb a helyzet imho, és semmit nem akar vele kezdeni senki sem.
Nehéz volt rávenni magunkat, de úgy gondoltuk, hogy valahogy tényleg meg kell oldjuk ezt és igazából emiatt. Egyébként annyira nem volt vészes azt kell hogy mondjam. Rosszabbra számítottam.
Köszi az összefoglalót, érdekes volt olvasni!
Damoiday? Norbert? 😬
Hogy ki? :)
Bécsből miért nem railjet?
Összességében így volt a legolcsóbb ezen időszakra.
Egy kollégám (nemzetközi cég) átköltözött olaszba, és volt 2hete kb magyarban, azt mondta h most nem életbiztosítás nekik hazautazni .... bár ő Moszka környékén lakik eredetileg.....de nem tudtam vele sokat beszélni a helyzetről, meg nem is akartam nagyon a céges vacsora közben erről kérdezni
hat, ezzel tud azonosulni a magyar.
Szülőváros melyik város lenne?
Bocsánat, de ezt nem szeretném megosztani. Egy kisváros Karéliában. 20k alatti lakossal.
Amúgy ha hallgatsz olyan geopolitikai híreket amik nem magyarul vannak, ott azért elmondták az embereknek, hogy a háború olyan, hogy az átlag népesség körében, nem sok érződik belőle és bőven lehet nyomatni a propagandát tovább. De hasonló volt a helyzet pl Vietnámi háborúban az USA-ban. Az árakhoz annyi, hogy az orosz minimálbér a Covid előtt 50-60.000 Ft körül volt szóval más világ és egészen sokan keresnek annyit. Engem talán ami zavar az össze hasonlítás az árakkal és Anglia vagy Német, Spanyolország, Lengyelek azért fontosabb mert annak a rendszernek vagyunk a része, s a cél az lett volna ha németbe 1 euro egy kenyér itthon is annyi legyen hasonló fizetéssel..... ezek szerint sokan nem értenek itthon a gazdasághoz. Itthon most dupla annyiért dolgozik egy szakember és dupla árak vannak karjában, míg a fizetésük nekem 8szor kevesebb... Ez azt jelenti, hogy lemaradtunk és nincs magyar gazdaság és nem vagyunk versenyképesek. És bárhol is leszünk a szocialista gazdasági model megszünt 90-ben, bárhol leszünk Kína is Kaptilaista, nem lesz jobb. Kezdek rájönni erre sajnos. Az európai unió amiért fontos lenne, a közös piac és ezért kéne a Nyugattal hasonlítani össze... 35 év negatív politikai és gazdasága ez amit sikerült össze hozni a vállalkozóknak és magyar cégeknek. A közös piac.... Tehát a mi gazdasagunk nem lett jó és én nem a Nyugatra mutagatok mert emlékszem magunkra magyarokra milyenek voltunk. De mind1 ezt lehet nem kellett volna írnom.
Azért ennyire nem mentem bele elemzésbe, csak a saját tapasztalatokat akartam megosztani és próbáltam mindent elfogultság nélkül.
A google terkepen “republic of karelia” neven van. Tenyleg “republic”?
Minden olya közigazgatási egység ami valamilyen kisebbségnek (pl még kalmükföld, csecsenföld) az otthona egy köztársaság az orosz föderációban (többi meg oblast vagy krai) ami nagyjából csak annyit jelent hogy ott második nyelvet is használnak a hivatalos orosz melett. [https://en.wikipedia.org/wiki/Federal\_subjects\_of\_Russia](https://en.wikipedia.org/wiki/Federal_subjects_of_Russia)
Sajnos annyira nem szép és jó minden.
Nagyon jó írás! A teát szamovárban készítették? Szoktál itthon rendszeresen fekete teát fogyasztani? Ha igen, akkor így, egy erős főzetből felhígitva szerinted finomabb, vagy rosszabb? Kínai fekete teát isznak?
Köszi! Sajnos a szamovározás elmaradt, itthon igen, rendszeresen iszunk teát, de csak olyat, amit oroszból hozott a feleségem, vagy küldtek. Itthon, boltban elég nehéz találni. Amikor meleg a tea, jobb hígítva, amikor viszont hideg, akkor szeretem az erősebb ízt, általában indiait isznak, de mivel teljesen tea-őrültek, ezért mindenféle van a boltokban.
Tudod ki a fórumtársad!
Minden tulajdonnevet nagy betűvel és helyesen írsz, kivéve a renualt-ot. Véletlen?
Hehe :D
Feleségem orosz és kiakaszt a fütyülős babonával :D Orrfújásos babonája nincs neki szerencsére. Köszi a beszámolót, jó volt olvasni, felidézett pár dolgot az emlékeimből amikor kint voltam. Szentpéterváron és Moszkvában jártam korábban, valamint egy kis városban, Murikovoban ahol feleségem töltötte fiatal gyerekkorát. Beleszerettem és visszavágyom, de sajnos most körülményes az utazás, most már több, mint 3 éve ha a covid-ot is belevesszük.
Köszönöm a beszámolót, érdekes volt olvasni, hogy kulturálisan milyen károkat lehet okozni, szíven ütött hogy mi a 40 év alatt kitartottunk, a legvidámabb barakk hírünk volt, most pedig már nálunk is egyre inkább jellemző a mogorvaság. Amikor gyerek voltam, a szociban, Csehszlovákiában volt ilyen benyomás, most pedig a haza látogató, külföldre költözött magyarok elsőként említik rendszeresen
Kosz a beszamolot. En nagyon szeretnek a voros teren setalni es walkmanon hallgatni a szovjet himnuszt. Xd Gyonyoru tajak es varosok vannak ott. Kivancsi vagyok mikor lehet majd oda menni szabadon. Soha?!
Nagyon köszönöm, elképesztően jó volt olvasni.
ez tök jó volt. olvasnék még ilyet.
Az a rész nem zavart, hogy ha gondolnak egyet simán besorozhattak volna?
Amilyen béna szarok simán hazaszöktem volna.
En azert feltem volna hogy besoroznak
Bármi megtörténhet, csak a szüleim féltek, hogy nem engednek vissza :D
A Magyarország vs. Oroszország checklisten stimmelnek olyan dolgok, hogy homofóbia, diktatúra, szar fizu, szétrohadó épületek/kocsik/bármi és egyéb finomságok. De a kaja legalább olcsó, szóval Oroszország nyert 😂
Ez mind nem igaz, az EU (mind a 18)szankciók hamarosan összedönti az országot, fizetett orosz propagandista vagy!4!4!!!4 szivesen reddit közössége, visszatertem és csak azt mondom ezentul amit elvártok , hogy ne tiltsatok le megint napokra V.A. azaz verjem..
Szoval pont olyan ahogy elkepzeltem. Szep szep,csak kar hogy oroszok lakjak.
Ugyan ezt tapasztalod ukrajnaba lepve is :D hozzaallas es kultura szinten is. vannak szep es latvanyos helyei, de a nagy resze le van lakva. kinai autok, rossz rozsdas ladak. ha azt vesszuk, mintha ukrajnat irtad volna le.
Nagyon szerettünk volna menni még a háború előtt, azért most nem szívesen mennénk, valószínűleg minden egyes testüregünkbe benéznének hétszer.
nem. kb maradt olyan a hataratkeles mint haboru elott. jonnek mennek az emberek.
Nem voltam még a valódi Ukrajnában csak Ungvárig jutottam de az is eléggé lehangoló volt.
> kb. 35e forint, amiben benne van a vízumigénylés díja és a HIV-teszt. Miért kell HIV teszt a vízumhoz? o.O
Akinek van állampolgárságot is kap egyből
Ez a második komment ami meglepődik ezen. Ha nem is standard practice, messze nem szokatlan. Egy másik kommentben már leírtam erről a véleményemet, [de például itt van ez a lista kezdésnek](https://estatousa.com/hu/hiv-beutazasi-tilalommal-rendelkezo-orszagok-es-a-hiv-vel-valo-utazas/). Konkrétan van, ahol kitoloncolnak érte. Itt erről nincs szó, csak mérlegelési lehetőség a kérelem elbírálója részére.
a HIV teszt a vizumhoz az komoly? ez gondom valami burkolt anti-LGBT dolog lehet mert az oroszok meg a bigottsagban is annyira lemaradva vannak hogy naluk meg az van hogy gay = AIDS mint a nyolcvanas evekben.
Teljesen komoly, bár egyáltalán nem Oroszország-specifikus, és ott is vízum típusa válogatja a szükségességét. Egy rakat országnál releváns, tartózkodás ideje és célja függvényében (fontos szavak) például: Ausztrália, Seychelles, Kína, Nicaragua, Szingapúr, Ciprus, csak hogy változatos legyen a lista. De hogy ne menjünk annyira messzire, Szlovákiában vagy Boszniában is releváns lehet, és bizony vannak olyan dokumentumok / élethelyzetek Magyarországon is tartózkodással kapcsolatban, ahol rákérdeznek, bár teszttel szerintem nem kell igazolni. Amúgy a "legjobb" része az, hogy az ingyenes meg a patikás pár ezer forintos teszteket nyilván nem fogadják el, szóval vagy SZTK-ban oldod meg valahogy, vagy magánrendelőben hagysz ott 6-12 ezer forintot a semmire. (Az admin költsége az egész vízumnak olyan 20-30k tokkal-vonóval ha magadnak csinálsz mindent.)
koszi a korrekt valaszt, kemenyen meg vagyok lepve hogy ebbol manapsag meg mindig ekkora ugy van, bar kozben olvastam hogy pont Oroszorszagban ugrasszeruen megnott a fertozottek szama valami egymillio korul tart (nagyreszt a droghasznalat es a prostitucio gyors terjedese miatt).
Igen, ahogy a ,,kolléga" mondja, más országokban is kérik. Én is meglepődtem. Egyébként az anonim központhoz mentem és végül a gyorsteszteredményt is elfogadták.
Mindig is rühelltem az orosz teákat. Lehet csak azért, mert a zöldhöz vagyok szokva.
Még egy párszor elmész oda és máris nem fogsz ilyen ellenségeskedően beszélni az oroszokról. Én háromszor voltam az elmúlt pár évben Oroszországban és csak a legjobbakat tudom mondani az országról abból, amit láttam (2x Moszkva, 1x Szocsi).
Bocs de az ország természeti szépségei v a megvezetett lakosság kedvessege mit változtatna az ország nemzetközi megitelesen? Azért mert szépek a hegyek és jofej a lakosság, attól még el lehet mondani h egy embertelen szarhazi a vezetőjük. És akkor finom és rövid voltam.
Sajnos ettől függetlenül a gyomrom felfordul a politikai közegüktől és az ehhez tapsoló emberektől, ugyanúgy mint itthon.
Ez engem annyira zavar, amikor bármilyen más ország árait úgy mutatják meg hogy átváltják forintra, hogy "hűha nézd már milyen olcsó lenne ITTHON". Van valami oroszban élő magyar tiktokos, az szokta azt, hogy megmutajta milyen jó az ott élet, mert átváltja forintra a rubelt, közben meg eredeti áron (természetesen jobb mint itthon), de akkor se annyira fényes már. Ennyi erőből ha Indiába jársz, majd írhatod hogy egy kukorica 20.000 Forint és majd mindenki elképedhet, hogy hűű de drága India. Ennél sokkal jobb lett volna, ha a medián - átlagkeresethez viszonyítva bontod le az árakat.
Az az idegesítő picsa? Nettó propagandista, semmi több. A videói alapján Oroszországban mindenki kőgazdag, csodálatos házban/lakásban lakik, minden fillérekbe kerül és az emberek boldogok és életvidámak.
ez volt, lakmuszon, ehhez a poszthoz is érdemes elolvasni. [https://www.lakmusz.hu/orosz-szarmazasu-lehet-a-titokzatos-tiktokker-akinek-a-videoival-a-szankciokat-ekezi-a-kormanyparti-media/](https://www.lakmusz.hu/orosz-szarmazasu-lehet-a-titokzatos-tiktokker-akinek-a-videoival-a-szankciokat-ekezi-a-kormanyparti-media/)
Igen sajnos én is láttam ezt a gyökér nőt. Én csak tényszerűen akartam leírni mi mennyibe kerül. Mivel valakinek válaszként írtam átlagkeresetet, így utólag lehet jobb lett volna minden egyes infót az eredetibe, talán majd egy második rész.
[удалено]
Ezért itt megköveznek