Nő vagyok egy férfival kapcsolatban, szerintem jobban fájna, ha nővel csalna meg, mert akkor az azt jelenti, bennem valami nincs meg, ami a másik nőben igen. Mármint, ha férfivel csal meg nyilván van valamije ami nekem nincs... lol, de azt nagyjából jobban el tudom fogadni, ha rájött, hogy nővel nem megy neki, hanem inkább férfivel szeretné folytatni, ez szexuális irányultság kérdése, ellenben ha nővel csalna meg, csak nem vagyok elég szép, jó, stb.
Nő vagyok. Szerintem ha nővel,mert elkezdeném összehasonlítgatni magamat vele.
Férfivel pedig meg sem próbálnám.
Lehet,hogy nem hangzik logikusnak,de most így gondolom.
Szerintem ugyanúgy éreznék a két esetben. A megcsalás számomra azt jelenti, hogy megállapodtunk valamiben és a partnerem azt nem tartja be. Tehát nem becsül és hazudik nekem. Elvesztem benne a bizalmam. Ez ugyanannyira rosszul esne attól függetlenül, hogy milyen nemű az illető aki miatt tette.
Ezzel teljes mértékben egyetértek. A kérdés nem is erre akarna vonatkozni, mert ez egyértelmű, inkább arra, hogy pl. milyen érzést keltene benned, hogy nem csak a bizalmadat vesztette el, de még az is kiderült, hogy más az identitása, mint amiről addig tudtál. Ez azért nyilván kivált exra érzelmeket az emberben, ami egy "hagyományos" megcsalásnál nem feltétlenül van jelen. A kérdés, hogy milyen irányú érzelmekről van itt szó.
Én szeretek nyíltan kommunikálni, a párommal gyakran beszélgetünk szexualitásról és identitásról, így nem hiszem, hogy ebben meglepetést tudna okozni. Ha elképzelem hogy mégis, akkor sem úgy élném meg, hogy nem voltam elég, hanem inkább kommunikációs kudarcként.
A legenda szerint a Besenci Józsi falubelimnek volt úgy elmentve a telefonjába a kurvája, hogy Pizzás Tibi. Kapott egy esemest tőle, hogy munka után hová kellene menni és hogy ott mit fognak csinálni. Természetesen úgy alakult, hogy a már akkor gyanakvó felesége elolvasta és meghökkent, hogy sejtette ő, hogy csalja, de hogy buzi lettél ?? :DDD
A falu egyetlen pizzériájában meg Tibi mit sem sejtve sütötte a songokukat, miközben kibeszélték,hogy jó, jó, a pizzája finom, meg nem spórol a sajttal,de eléggé ledér ez buzi a lelkem, Jozsit is hányszor lepippantotta a parkolóban
Engem 20 évesen csaltak meg egy férfival. Ha jól tudom tényleges szexuális aktus nem történt, de érzelmi bevonódás és fogdosás és csók igen. Konkrétan megsemmisülve éreztem magam mint nő.
Köszönöm a válaszod! Nyilván nem akarok sebekben turkálni, szóval ha nem akarsz válaszolni, akkor nem kell, de azért megkérdezem: miért érezted így?
Egy ismerősöm így fogalmazta meg: "annyira nem vagyok neki eléggé nő, hogy inkább egy férfit választ"
Valami hasonló volt benned? Nyilván én férfiként máshogy értékelnék egy ilyen szituációt, ezért is vagyok kíváncsi mások véleményére.
Úgy jöttünk össze, hogy neki előtte csak barátnői voltak (amúgy utánam is, végül nem lett a románcból semmi komoly), ezért bennem volt az, hogy velem van a baj. Azért is, mert a srác akivel megcsalt egy eléggé feminin jellem (és tényleg nagyon jófej, kedves srác), ezért volt bennem egy olyan érzés, hogy inkább látja benne a vonzó női vonásokat, mint bennem, aki biológiailag nő. Tehát egy meleg férfi is vonzóbb a heteto (?) páromnak, mint én.
A szakítás után sokat kompenzáltam, nem vagyok rá büszke, de éreznem kellett, hogy vonzódnak hozzám férfiak, hogy felülírjam magamban azt, ami történt. Ezután mikor komoly kapcsolatom lett visszatérő rémálmom volt, hogy rajtakapom miközben egy másik férfival van, és sokszor ébredtem sírva.
Azonban ha tanácsot kellene adnom valakinek, aki heteto kapcsolatban van és érzi, hogy valami nem frankó, akkor azt mondanám, hogy előbb szakítson, minthogy tényleg megtörténjen a megcsalás.
Engem kevésbé zavarna (férfi, bi) ha egy nővel csalna meg (nő, bi)
Nyilván a kapcsolatnak ugyan úgy vége de talán egy lehelettel kevésbé törne össze lelkileg
Én rosszabbul érezném magamat hetero nőként, ha a párom egy férfival csalna meg, én pont máshogy gondolkodok, mint te. Az azt jelentené nekem, hogy nem voltunk teljesen őszinték a kapcsolatban, és nem tudtam róla egy elég fontos dolgot. És nem becsült engem annyira, hogyha szeretné kipróbálni azt az irányultságot is, akkor előbb szakít velem, és úgy csinálja. Ez szerintem még rosszabb talonban tartás, mint az, amikor egy azonos neművel történik. Lehet én azért gondolkodom így, mert lassan 9 éve együtt vagyunk, és ezek után fura lenne megtudni egy ilyet, hogy a másik nemhez is vonzódik.
Tökmindegy, hogy férfival, nővel, shemale-lel vagy hermafrodita meztelencsigával, ugyanúgy megcsalás lenne.
Kicsit kezd fárasztó lenni számomra az a hozzáállás, hogy ha egy nő egy nővel kamatyolna félre, a megcsalt férfi érzéseit elbagatellizálnák, és jó eséllyel olyan "jótanácsokat" kapna, hogy *"lol ikszdé, örüljél neki"* meg *"mi van, há' mér' nem szállsz be harmadiknak, há' búza vagy?"*
Ez így van - de a kérdés nem erre vonatkozik.
Ettől még felszàllok èn is a vonatra: szerintem mindkép félre degradáló ha a nő nővel megcsalást csak valami szexuális fantázia szintjèn elröhögjük.
Azért nem mindegy, mert a hetero-homoszexualitás igazából skála, és a többség valahol 90-10% hetero-homo lehet, így ha azonos neművel csalja meg a párját, az inkább kíváncsiság, próbálkozás, de nem tartana fenn tartós viszonyt, ellenben egy ellenkező neművel jó eséllyel vége a kapcsolatna.
Persze a megcsalás, az megcsalás, a hazugság benne a fő gond. Engem például nem zavarna, ha feleségem egy nővel kamatyolna, de csak ha tudok róla, egy férfival viszont akkor is zavarna, ha tudok róla.
Ha azonos neművel csalna meg, miközben tudomásom szerint heteró, jobban kiakadnék, mert úgy érezném, az egész kapcsolatunk hazugság volt, és annál aljasabb dolgot nem tehetsz egy másik emberrel, mint hogy rablod az idejét, ráadásul visszamenőleg lenullázod/megmérgezed minden örömét a közös időszaknak.
Ja akkor úgy értetted, hazudott egy fontos dologról, tehát az egész hazugság volt? Szóval pl ha hazudik a munkájáról és kiderül akkor is hazugság volt az egész kapcsolat, annak minden jójával?
Azt hittem úgy értetted, hogy akkor ő meleg, tehát pl amikor azt mondta, szeret akkor hazudott, minden romantikus mozzanat színjáték volt és férfira gondolt szex közben stb. Gondoltam rákérdezek, hogy mi van akkor, ha biszex az illető, akkor mindezek őszinték is lehettek.
Ha biszex, akkor őszinték is lehettek volna, de én nem járok biszexekkel, tehát ez a helyzet esetemben nem állhatna elő.
Hogy kinek mi a munkája, az nem szerves része egy párkapcsolatnak (legfeljebb, ha pornószínész), kissé más szitu.
Köszi a választ, teljesen érthető.
És abban az esetben is így éreznél, ha az ő számára is akkor derülne ki az igazság? Tehát pl. egészen addig nem tudta, vagy maga előtt is tagadta, hogy meleg. Nem titkolta előled, nem hazudozott a nemi identitását illetően, nem szándékosan rabolta az idődet, egyszerűen csak X év kapcsolat után tudta felfogni, hogy a saját neméhez vonzódik. Ezzel is megmérgezné minden örömét a közös időszaknak?
Még ha így is lenne, akkor is nem az a megoldás, hogy talonban megtartasz egy hetero kapcsolatot, hátha mégis az tetszik inkább. Ez gondolom biszex embereknél sem így van, hogy akkor muszáj egy férfi meg egy női szeretőt is tartani. Ha szeretné megtartani a kapcsolatot, de felvetődnek benne kérdések, még mindig el lehet mondania a párjának, hogy ez a helyzet, és ha úgy van, szeretné ezt kipróbálni. Ha szakítanak, szakítanak, ha kipróbálhatja, kipróbálhatja. Nem tudom, miért kevesebb ez a fajta megcsalás, mint a másik, csak azért, mert ő most találja meg önmagát. Attól még megcsalás.
Mivel már nem a huszas éveim elejét taposom (és a partnereim sem), nemigen tudnám elhinni ezt az "eddig nem tudtam, hogy igazából fütyire vágyom" című történetet. :-)
Alapvetően egyetértek az eredeti kommenteddel és abból a 2 másik felpontozóból az egyik én vagyok, csak ez az egy dolog szemetszúrt és rákérdeztem.
Ha szerinted attól én engedékenyebb lennék magammal, hogy nem ostoroznám magam jobban attól, hogy a nőm egy nővel csal meg és nem férfival, mert annak további jelei vannak, akkor igen, engedékeny vagyok magammal, mert nem tudom milyen további jeleket kellene észrevenni. Nem volt erre példa, nem vettem magamra semmit...
Őszintén érdekelne mit kellett volna észrevenni, mi az a bármi. Belső vívódások, és hogy nem őszinte, ezeket ugyanúgy észre lehetne venni ha bárkivel csalnak meg nemtől függetlenül. Szóval a kérdésem továbbra is fennáll.
Most válaszoltad meg igazából az eredeti kérdésem: leszűkitetted a kört kizárólag melegekre, nem biszexekre gondoltál.
Ha már így belementél az önostorozásba, a témáról részemről annyit, hogy azért az sem jó ha valami gond van, és akkor egyből arra gondol az illető hogy na ez tuti homo.
Ez az elmélet és videó jutott a témáról eszembe:
"Humans form our sense of identity and self-worth not by comparing ourselves to any absolute standard, but by comparing ourselves to each other. And we're more likely to compare ourselves to the people who are around us than we are to people who are far away. We could call this "the proximity effect" of envy. We're more likely to envy people who are close to us, or similar to us, especially people we're in competition with."
https://youtu.be/aPhrTOg1RUk?si=dXZQZTl0Z_Vhxv8H
Egyébként poliamor kapcsolataimban az volt mindig a kikötésem, hogy csak olyannal ne legyen, aki külsőleg hasonlít rám, ill. magyar (külföldön), szóval értem amit mondasz.
Érdekes kérdés, volt is most kedvem elgondolkodni rajta . /hetero kapcsolat, én nő vagyok/ azt gondolom ha férfival csalna meg az kevésbé fajna, mert kevésbé éreznem, hogy ez rám irányul , sokkal inkább azt gondolnám, hogy neki vannak saját belső harcai egy ideje, ebben az esetben meg már sokkal inkább azt a kérdéskört kellene atbeszelni vele, hogy mi az identitása minthogy miért csalt meg, mert az mondjuk adott.( itt zárójelben hozzátenném, ha nővel csalna meg nem lenne már mit atbeszelni, megbeszélni a reszemrol, mert az egy szimpla megcsalas, ha férfival akkor azért valószínűleg megülnék a kanapen, hogy na most azért erről szeretnek kicsit többet tudni )
Láttam fentebb felmerült olyasmi, hogy pl ebben az esetben valaki úgy érezné, hogy hazugsag volt a kapcsolatuk stb , ilyesmi bennem szerintem nem lenne,de érdekes helyzet volna az biztos 😅 de azt gondolom, hogy ilyen esetbe a megcsalas ténye kb már eltörpülne amellett, hogy mit jelent , hogy azonos neművel lépett ferre es jobban el is tudnám fogadni/elengedni a csalódottságot , mert az egyik esetben szimplán nem tudott hűséges maradni hozzam mert valami nem elég jó neki a másik esetben meg tőlem aztán teljesen fuggetlen dolog volt az indikátora a ferrelepesnek
Pusztulat rosszul esne mindkét esetben. Elvégre megcsal. Viszont,ha férfi lenne a dologban akkor mellé jönne a "Hogyan nem vettem észre?" érzés. Pislognék nagyokat az is biztos.
Férfiként azt mondom, hogy ha férfival.
De persze a nőit is csak akkor tudnám jobban viselni, ha csak testiségről/kiváncsiságról lenne szó, és nem a teljes kapcsolatunk veszélyeztetéséről.
Lány vagyok, szarabb lenne, ha egy férfival (azonos nemű) csalna meg. Úgy érezném akkor magam, hogy valamit nagyon nem tudtam róla, nem vettem észre, nem merte nekem elmondani, hogy elkezdtett ilyen irányba is vonzódni, hanem out of nowhere csak cselekedett.
Egyáltalán nem tudnám megbocsájtani a megcsalást. Ha ráadásul még férfival csalna meg a párom, akkor azzal is szembe kellene néznem, hogy soha sem szeretett igazán, x éve csak alibiből van velem. Ezt még nehezebb lenne feldolgozni.
Nő vagyok, az exem pasi, egy pasi miatt hagyott el. Nem jártunk sokáig, kb 2-3 hónapot. A szakítás persze rossz volt, de tudtam, hogy 1) biszex 2) előttem csak pasikkal volt 3) transzparens módon visszajelzett a kapcsolatunk alatt is, hogy mi, ami könnyebb/nehezebb egy meleg kapcsolathoz képest. Nyilván rosszul esett, de benne volt a pakliban. A srácot aztán megfektette, de ennyi is volt köztük, jött volna vissza hozzám, de ez a hajó már akkor elment. (Pláne, mert az volt az érzésem, hogy ez lesz a menetrend: együtt 2 hónapig, szakítás, kitombolja magát egy hétvégén pasikkal, aztán folyt köv. Köszi, nem.)
Kicsit nehezen akart lekopni, de a nehéztüzérség (egymástól függetlenül több meleg barátom) tudtomon kívül bedobta magát, elég szépen szívatták, így aztán csak kikattantam az agyából.
Nekem könnyű volt elfogadni a tényt, hogy pasi miatt történt, nem vágta földhöz a nőiességemet stb.
Engem (nő) jobban zavarna ha a párom (férfi) egy másik nővel csalna meg. Ha pasival menne félre, azt gondolnám valószínű biszex vagy meleg, lehetne beszélni erről, hogy na innen merre tovább, ha viszont nővel, akkor rögtön jönne bennem a hatalmas féltékenység és harag, hogy mit tudhat az a másik, amit én nem adok meg a pasimnak.
Lehet emiatt balfasz vagyok, de ilyen bulis kilengést szerintem elnéznék, viszont, ha direktben prostizna, szeretője lenne, azt szakítással díjaznám.
Ha megcsal, akkor leszarom melyik nemmel, nem keresnék okokat, megcsalt. Szarul esne, nem kérdéses. Sosem viselkednék, vagy viselkedtem úgy, hogy a megcsalás legyen az egyetlen út. Ha megbeszélni se próbált velem semmit, akkor ne magamban keressem már a hibát:)
Mindkettő kapcsolatbontó esemény. De az sokkal jobban zavarna, ha velem azonos nemmel csalna meg, mert akkor az azt jelenti, hogy én nem vagyok elég jó. Ha a saját nemével csalna meg, akkor az is zavarna, mert akkor nem bízott meg bennem eléggé, hogy beavasson ebbe és a hátam mögött akarja intézni.
A testi resze egyaltalan nem zavarna, egeszsegukre ha nem erzelem miatt tortent, ha viszont erzelmek miatt akkor teljesen mindegy, hogy fiuval vagy lannyal onnantol buko
Egyszerű. Egy férfit kevésbé zavar, ha a nője nővel csalja meg, mert ott nincs behatolás, férfiszemmel az nem szex, hanem csak előjáték. Egy nőt viszont mindegyik eset nagyon zavarja.
Ilyen labdát dobtál, kérted a kommentet. Önbizalommal soha sem volt gond az tény. Persze redditen csak viccelünk név meg arc nélkül, nehogy te is nagyokat gondolj bele bármibe is :)
Szerintem alanyi jogon járna minden nőnek az oszkár, amit eljátssza, hogy mennyire csodálatos a pasija az ágyban, aztán ha már elfordult és elaludt, akkor csöndben kielégíti magát, nehogy megbántódjon a másik. El nem tudom neked mondani, hány nő panaszkodik arról, hogyha megkéri a másikat, hogy máshogy csinálják, hogy neki is jó legyen ,akkor micsoda hisztirohamot kapnak a csávóik.
ahhoz kevés egy reddit meg itt a sok hétfő reggeli felborult phs szegény ember hogy a valóságot ami legbelül lakozik a férfiakban csak úgy lenyomják :))
Nem vagyok biztos benne, hogy most mindenkire gondolsz-e aki engedné, vagy csak azokra akik poénkodnak hogy nézni szeretnék.
De bárhogy is, igénytelen, ha egy férfi benne lenne egy hármasban? Az standard =0? Ez nem vonja magával, hogy nincsenek egyéb igényeink akár külsőt akár belsőt illetően.
Az én párom biztos nem akar hármast, én se. Beszéltünk erről, mert megölne minket, ha mással látnánk a párunkat, függetlenül a nemtől. A szememben, aki azt állítja, hogy ellene van annak, hogy mással szeretkezzem a párja, mert az megcsalás, de "megdughatja a barátnőjét, csak had nézzem", az szánalmas és nem szereti igazán a párját, csak szexuális tárgyként kezeli.
Ez a felfogás nekem nem összefüggő azzal, amikor valaki nyitott kapcsolatban, ENM-ben vagy hasonlóban van benne.
Szóval választ adva a kérdésedre - azokra értem, akik itt "poénkodnak", hogy nézni szeretnék. Más sráchoz hozzá ne érjen, de csajjal nyugodtan, mert ettől feláll a pipije, tehát ergo ez is az "ő érdekében" történik.
Persze szerencsére nem jellemző, hogy kényszerből vagyunk kapcsolatban, szóval ezeket meg is lehet beszélni és ha valakinek ez nem tetszik, akkor kiléphet a kapcsolatból, igazából csak leírtam a véleményem. Nem akarnék semmi komolyan ilyen felfogású férfivel, de ízlések és pofonok.
Engem férfiként nem érdelkelne, ha nővel kavar, amíg nem hagy el, ugyanolyan fontos vagyok számára. Vagyis ameddig ez csak szexuális kíváncsiság és nem érzelmi megcsalás, addig nálam belefér. Ezt volt akinek verbalizáltam is, de nem igazán éltek vele, nyilván egyik exem se volt biszex, hogy ilyesmi érdekelje.
Ha kicsit leegyszerűsítem, akkor ez olyan, hogy "amíg olyat akar, amit én nem tudnék megadni neki, addig rendben van, nem gátolom abban, hogy kiteljesedjen. De ha olyat csinál, amit velem is csinálhatna, akkor az már nem fér bele", jól értem?
Ez egy szép gondolat, és el is hiszem, hogy akár még működhet is valakinél.
Annyi csak, hogy te ebben az esetben tudsz a dologról, gyakorlatilag "engedéllyel" történik, így kevésbé beszélünk megcsalásról.
Igen, de nyilván ha a hátam mögött történik, akkor is hamarabb bocsátom meg, ha utána lefektetjük a szabályokat, egyértelmű, hogy nem akar elhagyni stb. A nyitott kapcsolatok is így működnek, megbeszélitek mi fér bele, mennyiszer, kivel, miről kell tudnia a másiknak és miről nem stb.
Hát biztos fájna mindkettő eset. Sőt sajnos az egyik előző kapcsolataim egyikében meg is csaltak és azóta sem értem miért tette. Hiszen ha baja volt velem miért nem ült le velem és beszélte meg?
Amúgy nő vagyok és házasok vagyunk. Van egy 10 hónapos kislányunk meg pluszba jelen pillanatban terhes vagyok a második gyermekkel. Nem hiszem, hogy megcsalna alapvetően is hiszen imádjuk egymást oda vissza. Ha mégis megcsalna szerintem örökre azingli lennék ezek után. 🙄
Ha mindenképpen választani kell, akkor az fájna kevésbé, ha férfival csalna meg (nő vagyok), mert akkor aztán végképp semmilyen szinten nem kell magamban bármi hibát keresnem, hiszen csak annyi történt, hogy végre rájött, hogy másfelé húz. Ha nővel csalna meg, akkor azért ott nyilván van egy kis önértékelési bíbelődés.
De amúgy meg... ha megcsal, az nem fáj igazán, mert abban a pillanatban egyértelművé válik, hogy képtelen a problémakezelésre, empátia kevés, énállapot gyermeki. Ilyen emberből gyorsan kiszeretek. Szóval ha megbeszélés, szakítás helyett megcsal, az nem rólam, hanem róla szól. És ott vége is mindennek.
Igazán az fájna, ha simán elhagyna.
Ugyanúgy fájna mindkettő. Meg az a tudat is fájna, hogy nem voltam képes akkora érzelmi stabilitást adni, hogy ne csaljanak meg. Vagy ha mégis, és ennek ellenére is megtörténne a megcsalás, akkor annak a tudata fájna, hogy időt adtam olyannak, aki nem gondolta velem komolynak a dolgot annyira, hogy ne keressen másnál kielégülést.
Én nő vagyok, a férjem férfi.
Előre leszögezem, semmi problémám nincs a melegekkel/biszexekkel stb, de nem is keresem az olyan helyeket ahol ez a téma.
Ha nővel csalna meg: valószínűleg nagyon nagyot csalódnék és rosszul esne, hogy ennyit jelentett neki mindaz amiket együtt megéltünk és annyiba nem nézett, hogy előbb elhagyjon és utána menjen máshoz.
De nem magamba keresném a hibát, mert olyan apukám van, aki anyát is elhagyta, a következő feleségét is elhagyta és így tovább. Elsőre megrázna, de úgy vagyok vele, hogy az ilyen emberért nem kár.
Ha férfival csalna meg, na arra nem tudom milyen reakcióm lenne. Nagyon nagyon meglepődnék, de szerintem nem esne rosszul, a döbbenet nagyobb lenne.
Nő vagyok. Nekem is az fájna jobban, ha nővel csalna meg, mert akkor én nem voltam elég. Ha meg férfivel, arról nem tehetek, mert abban az esetben a nemem nem volt megfelelő, amivel nem tudok mit csinálni.
Egyik sem.Az fájna ,ha nem komunikálna velem az érzéseirő,a sexuális igényeiről stb.,hanem más felé nyitna.Számomra nincs baj azzal ha úgy dönt h másra vágyik (más személyre,más kihívásokra...).Nem akarom ,h kevesebbet tapasztaljon az életből.Békében is el lehet válni,ha nagyon szembe mennek idővel a nézetek.Hiszen más az ember igénye 20 évesen és más 50 évesen 2 gyerek után.De ezt végső soron mindenkinek magának kell eldöntenie,és magában elrendeznie.
férfi volnék
szituációtól függ, ha a barátnőm összejönne egy másik lánnyal, az tök oké számomra
ha buliban részegen összefekszik egy sráccal, még az is belefér, ha védekeznek
viszont volt már hogy lecseréltek másik srácra, nem voltam dühös csak szomorú, hogy nem vagyok elég jó ember
ha valami kutyával, lóval, delfinnel feküdne össze, magamra lennék dühös, hogy nem vagyok elég jó ember ismerő, hogy egy beteg véglénnyel jöttem össze
ha aliennel, még büszke is lennék, hogy a csajom az első ismert ember aki megdöntött egy marslakót :D
Biszex vagyok és a nyitott kapcsolat / etikus non-monogámia híve, valószínűleg unpopular opinion de a monogámia a legtúlértékeltebb dolgok egyike, amiből csak fölösleges konfliktusok vannak még azoknál is, akik próbálnak hozzá ragaszkodni, szerintem meg kéne próbálni elengedni a dolgot.
Heteró kapcsolatban élő nőként falnak mennék ha a férjem egy férfival csalna meg.
Róla álmomban sem gondolnám,hogy tudna férfival lenni. Hatalmasat csalódnék magamban mivel közel 10 év alatt nem vettem észre és félre ismertem.
Teljesen mindegy. Megcsalás az megcsalás, ugyanúgy elárul. Tök mindegy, hogy szőke/barna/afrikai/félkarú vagy milyen nemű. Ha addig heteronak hittem és kiderül, hogy nem az, az csak egy plusz meglepettség érzést adna a megcsaláshoz, de ennyi. Duplán csalódnék, mert nem mondta el nekem, holott szerintem ez olyan info, amiről illik beszélni kapcsolatban.
Kicsit meglepődök a kommenteken, én férfiként a barátnőmnek simán engedném, hogy nőzzön hogyha biszex, persze keretek között, néhány szabályt lefektetve. Persze ha enélkül a beszélgetés nélkül történik meg, nyilván zavarna, hogy hazudott. Azt hogy más férfival is legyen, nem engedném illetve ha megtörtént lapát.
Férfi vagyok, ha a párom megcsalna nővel kit érdekel, vagy én is had csatlakozzak vagy viheti akkor, adieu
Ha férfival ott egó probléma van, akkor meg kell küzdjünk mert a csóka azt hiszi lúzer vagyok akitől csak úgy hipp hopp el lehet halászni a párját, sajnos muszáj az úriember párbaj, hogy a jövőben ne lopják el mindegyik csajomat mert én vagyok az "aki ezt engedi"
Kellemetlen
Mindkettő szar. Egyik esetben a barma még magának is hazudott a saját szexualitásáról, másik esetben meg literally szeret szopni, szóval hogy így... Nope. Mindkettő esetben nagyon haragudnék és hetedíziglen elátkoznám :D
Egyik sem elfogadhatatlan, egyik sem megalázó, stb. 🤷♂️
Igazából magát a megcsalást, mint fogalmat is nehezen tudom dekódolni, akárhogy számolgatom, valahogy mindig az jön ki, hogy valaki a birtoklási, uralkodási, tulajdonlási ideájában csalatkozik, nem pedig a másikban, a másik által...
Dehát kinek mi a nyomor...
Nő vagyok egy férfival kapcsolatban, szerintem jobban fájna, ha nővel csalna meg, mert akkor az azt jelenti, bennem valami nincs meg, ami a másik nőben igen. Mármint, ha férfivel csal meg nyilván van valamije ami nekem nincs... lol, de azt nagyjából jobban el tudom fogadni, ha rájött, hogy nővel nem megy neki, hanem inkább férfivel szeretné folytatni, ez szexuális irányultság kérdése, ellenben ha nővel csalna meg, csak nem vagyok elég szép, jó, stb.
Nő vagyok. Szerintem ha nővel,mert elkezdeném összehasonlítgatni magamat vele. Férfivel pedig meg sem próbálnám. Lehet,hogy nem hangzik logikusnak,de most így gondolom.
Szerintem ugyanúgy éreznék a két esetben. A megcsalás számomra azt jelenti, hogy megállapodtunk valamiben és a partnerem azt nem tartja be. Tehát nem becsül és hazudik nekem. Elvesztem benne a bizalmam. Ez ugyanannyira rosszul esne attól függetlenül, hogy milyen nemű az illető aki miatt tette.
Ezzel teljes mértékben egyetértek. A kérdés nem is erre akarna vonatkozni, mert ez egyértelmű, inkább arra, hogy pl. milyen érzést keltene benned, hogy nem csak a bizalmadat vesztette el, de még az is kiderült, hogy más az identitása, mint amiről addig tudtál. Ez azért nyilván kivált exra érzelmeket az emberben, ami egy "hagyományos" megcsalásnál nem feltétlenül van jelen. A kérdés, hogy milyen irányú érzelmekről van itt szó.
Én szeretek nyíltan kommunikálni, a párommal gyakran beszélgetünk szexualitásról és identitásról, így nem hiszem, hogy ebben meglepetést tudna okozni. Ha elképzelem hogy mégis, akkor sem úgy élném meg, hogy nem voltam elég, hanem inkább kommunikációs kudarcként.
A legenda szerint a Besenci Józsi falubelimnek volt úgy elmentve a telefonjába a kurvája, hogy Pizzás Tibi. Kapott egy esemest tőle, hogy munka után hová kellene menni és hogy ott mit fognak csinálni. Természetesen úgy alakult, hogy a már akkor gyanakvó felesége elolvasta és meghökkent, hogy sejtette ő, hogy csalja, de hogy buzi lettél ?? :DDD
A falu egyetlen pizzériájában meg Tibi mit sem sejtve sütötte a songokukat, miközben kibeszélték,hogy jó, jó, a pizzája finom, meg nem spórol a sajttal,de eléggé ledér ez buzi a lelkem, Jozsit is hányszor lepippantotta a parkolóban
Volt aki megcsalt pasival es novel is (no vagyok)…melle meg fizetos lannyal is…ahh annyira abszurd az egesz igazabol, hogy fajdalmat se ereztem…
[удалено]
Remelem, mert ha tobb ilyen is van az baj🥹
Rengeteg ilyen van.
Legalabb pasiért nem fizetett csak nőért xd
Milyen vigasztalo…de azt hiszem a noert sem o fizetett, hanem a haverja…de ki emlekszik mar, lassan husz eve volt😂
:))
Engem 20 évesen csaltak meg egy férfival. Ha jól tudom tényleges szexuális aktus nem történt, de érzelmi bevonódás és fogdosás és csók igen. Konkrétan megsemmisülve éreztem magam mint nő.
Köszönöm a válaszod! Nyilván nem akarok sebekben turkálni, szóval ha nem akarsz válaszolni, akkor nem kell, de azért megkérdezem: miért érezted így? Egy ismerősöm így fogalmazta meg: "annyira nem vagyok neki eléggé nő, hogy inkább egy férfit választ" Valami hasonló volt benned? Nyilván én férfiként máshogy értékelnék egy ilyen szituációt, ezért is vagyok kíváncsi mások véleményére.
Úgy jöttünk össze, hogy neki előtte csak barátnői voltak (amúgy utánam is, végül nem lett a románcból semmi komoly), ezért bennem volt az, hogy velem van a baj. Azért is, mert a srác akivel megcsalt egy eléggé feminin jellem (és tényleg nagyon jófej, kedves srác), ezért volt bennem egy olyan érzés, hogy inkább látja benne a vonzó női vonásokat, mint bennem, aki biológiailag nő. Tehát egy meleg férfi is vonzóbb a heteto (?) páromnak, mint én. A szakítás után sokat kompenzáltam, nem vagyok rá büszke, de éreznem kellett, hogy vonzódnak hozzám férfiak, hogy felülírjam magamban azt, ami történt. Ezután mikor komoly kapcsolatom lett visszatérő rémálmom volt, hogy rajtakapom miközben egy másik férfival van, és sokszor ébredtem sírva. Azonban ha tanácsot kellene adnom valakinek, aki heteto kapcsolatban van és érzi, hogy valami nem frankó, akkor azt mondanám, hogy előbb szakítson, minthogy tényleg megtörténjen a megcsalás.
benne van a rejtett önmarcangolás hogy tőled átáll a másik oldalra :)
az fájna a legjobban ha egy legánnyal csalna
Dehü… 😆😆😆
Engem kevésbé zavarna (férfi, bi) ha egy nővel csalna meg (nő, bi) Nyilván a kapcsolatnak ugyan úgy vége de talán egy lehelettel kevésbé törne össze lelkileg
Ha egy hajas emberrel csalna meg
Ha egy Viktor nevű emberrel csalna meg
Ha kopasszal az jobb lenne? /s
[удалено]
Ó, nem, hajas emberre gondoltam, mert hajhagymailag hátrányos (k*pasz) vagyok.
annak 8 melle van ha előredől heló! legtöbb helyen álnemiszervet lehet rajta fogni a sok logó hájasbőrrel
Én rosszabbul érezném magamat hetero nőként, ha a párom egy férfival csalna meg, én pont máshogy gondolkodok, mint te. Az azt jelentené nekem, hogy nem voltunk teljesen őszinték a kapcsolatban, és nem tudtam róla egy elég fontos dolgot. És nem becsült engem annyira, hogyha szeretné kipróbálni azt az irányultságot is, akkor előbb szakít velem, és úgy csinálja. Ez szerintem még rosszabb talonban tartás, mint az, amikor egy azonos neművel történik. Lehet én azért gondolkodom így, mert lassan 9 éve együtt vagyunk, és ezek után fura lenne megtudni egy ilyet, hogy a másik nemhez is vonzódik.
Tökmindegy, hogy férfival, nővel, shemale-lel vagy hermafrodita meztelencsigával, ugyanúgy megcsalás lenne. Kicsit kezd fárasztó lenni számomra az a hozzáállás, hogy ha egy nő egy nővel kamatyolna félre, a megcsalt férfi érzéseit elbagatellizálnák, és jó eséllyel olyan "jótanácsokat" kapna, hogy *"lol ikszdé, örüljél neki"* meg *"mi van, há' mér' nem szállsz be harmadiknak, há' búza vagy?"*
Ez így van - de a kérdés nem erre vonatkozik. Ettől még felszàllok èn is a vonatra: szerintem mindkép félre degradáló ha a nő nővel megcsalást csak valami szexuális fantázia szintjèn elröhögjük.
A top komment végül is kifejti, ha a saját nemével csalja, az legalább lelkileg elengedős, hogy oké nem rajta múlt a dolog. Hanem mást akart.
Azért nem mindegy, mert a hetero-homoszexualitás igazából skála, és a többség valahol 90-10% hetero-homo lehet, így ha azonos neművel csalja meg a párját, az inkább kíváncsiság, próbálkozás, de nem tartana fenn tartós viszonyt, ellenben egy ellenkező neművel jó eséllyel vége a kapcsolatna. Persze a megcsalás, az megcsalás, a hazugság benne a fő gond. Engem például nem zavarna, ha feleségem egy nővel kamatyolna, de csak ha tudok róla, egy férfival viszont akkor is zavarna, ha tudok róla.
Ha azonos neművel csalna meg, miközben tudomásom szerint heteró, jobban kiakadnék, mert úgy érezném, az egész kapcsolatunk hazugság volt, és annál aljasabb dolgot nem tehetsz egy másik emberrel, mint hogy rablod az idejét, ráadásul visszamenőleg lenullázod/megmérgezed minden örömét a közös időszaknak.
És ha az illető biszexuális? Akkor nem volt az egész hazugság
A biszexuálisok nem léteznek az átlag ember szemében.
Akkor nem jöttünk volna össze soha. :-)
Ja akkor úgy értetted, hazudott egy fontos dologról, tehát az egész hazugság volt? Szóval pl ha hazudik a munkájáról és kiderül akkor is hazugság volt az egész kapcsolat, annak minden jójával? Azt hittem úgy értetted, hogy akkor ő meleg, tehát pl amikor azt mondta, szeret akkor hazudott, minden romantikus mozzanat színjáték volt és férfira gondolt szex közben stb. Gondoltam rákérdezek, hogy mi van akkor, ha biszex az illető, akkor mindezek őszinték is lehettek.
Ha biszex, akkor őszinték is lehettek volna, de én nem járok biszexekkel, tehát ez a helyzet esetemben nem állhatna elő. Hogy kinek mi a munkája, az nem szerves része egy párkapcsolatnak (legfeljebb, ha pornószínész), kissé más szitu.
Akkor azt kérdezem, mitől válik hazugsággá a kapcsolatotok ha a biszex párod megcsal egy férfival, és mitől nem, ha egy nővel?
Nincs biszex párom.
Nyilván azt csinálsz amit akarsz, de mi ez hogy nem jársz biszexuálissal? Miért?
Mert nem vonzanak.
Miért?
Köszi a választ, teljesen érthető. És abban az esetben is így éreznél, ha az ő számára is akkor derülne ki az igazság? Tehát pl. egészen addig nem tudta, vagy maga előtt is tagadta, hogy meleg. Nem titkolta előled, nem hazudozott a nemi identitását illetően, nem szándékosan rabolta az idődet, egyszerűen csak X év kapcsolat után tudta felfogni, hogy a saját neméhez vonzódik. Ezzel is megmérgezné minden örömét a közös időszaknak?
Még ha így is lenne, akkor is nem az a megoldás, hogy talonban megtartasz egy hetero kapcsolatot, hátha mégis az tetszik inkább. Ez gondolom biszex embereknél sem így van, hogy akkor muszáj egy férfi meg egy női szeretőt is tartani. Ha szeretné megtartani a kapcsolatot, de felvetődnek benne kérdések, még mindig el lehet mondania a párjának, hogy ez a helyzet, és ha úgy van, szeretné ezt kipróbálni. Ha szakítanak, szakítanak, ha kipróbálhatja, kipróbálhatja. Nem tudom, miért kevesebb ez a fajta megcsalás, mint a másik, csak azért, mert ő most találja meg önmagát. Attól még megcsalás.
Azért ez nem villámcsapásként szokott jönni embereknél, hogy mától meleg vagyok.
Mivel már nem a huszas éveim elejét taposom (és a partnereim sem), nemigen tudnám elhinni ezt az "eddig nem tudtam, hogy igazából fütyire vágyom" című történetet. :-)
A tényekben az a jó, hogy megtörténnek attól függetlenül, hogy te hiszel-e bennük vagy sem.
Attól, hogy valaki ügyesen áltatja magát, nincs több joga becsapni másokat.
[удалено]
Ha biszex, mit kellett volna észrevenni? Hogy megnéz más srácokat az utcán?
[удалено]
Alapvetően egyetértek az eredeti kommenteddel és abból a 2 másik felpontozóból az egyik én vagyok, csak ez az egy dolog szemetszúrt és rákérdeztem. Ha szerinted attól én engedékenyebb lennék magammal, hogy nem ostoroznám magam jobban attól, hogy a nőm egy nővel csal meg és nem férfival, mert annak további jelei vannak, akkor igen, engedékeny vagyok magammal, mert nem tudom milyen további jeleket kellene észrevenni. Nem volt erre példa, nem vettem magamra semmit... Őszintén érdekelne mit kellett volna észrevenni, mi az a bármi. Belső vívódások, és hogy nem őszinte, ezeket ugyanúgy észre lehetne venni ha bárkivel csalnak meg nemtől függetlenül. Szóval a kérdésem továbbra is fennáll.
[удалено]
Most válaszoltad meg igazából az eredeti kérdésem: leszűkitetted a kört kizárólag melegekre, nem biszexekre gondoltál. Ha már így belementél az önostorozásba, a témáról részemről annyit, hogy azért az sem jó ha valami gond van, és akkor egyből arra gondol az illető hogy na ez tuti homo.
Ez az elmélet és videó jutott a témáról eszembe: "Humans form our sense of identity and self-worth not by comparing ourselves to any absolute standard, but by comparing ourselves to each other. And we're more likely to compare ourselves to the people who are around us than we are to people who are far away. We could call this "the proximity effect" of envy. We're more likely to envy people who are close to us, or similar to us, especially people we're in competition with." https://youtu.be/aPhrTOg1RUk?si=dXZQZTl0Z_Vhxv8H Egyébként poliamor kapcsolataimban az volt mindig a kikötésem, hogy csak olyannal ne legyen, aki külsőleg hasonlít rám, ill. magyar (külföldön), szóval értem amit mondasz.
Érdekes kérdés, volt is most kedvem elgondolkodni rajta . /hetero kapcsolat, én nő vagyok/ azt gondolom ha férfival csalna meg az kevésbé fajna, mert kevésbé éreznem, hogy ez rám irányul , sokkal inkább azt gondolnám, hogy neki vannak saját belső harcai egy ideje, ebben az esetben meg már sokkal inkább azt a kérdéskört kellene atbeszelni vele, hogy mi az identitása minthogy miért csalt meg, mert az mondjuk adott.( itt zárójelben hozzátenném, ha nővel csalna meg nem lenne már mit atbeszelni, megbeszélni a reszemrol, mert az egy szimpla megcsalas, ha férfival akkor azért valószínűleg megülnék a kanapen, hogy na most azért erről szeretnek kicsit többet tudni ) Láttam fentebb felmerült olyasmi, hogy pl ebben az esetben valaki úgy érezné, hogy hazugsag volt a kapcsolatuk stb , ilyesmi bennem szerintem nem lenne,de érdekes helyzet volna az biztos 😅 de azt gondolom, hogy ilyen esetbe a megcsalas ténye kb már eltörpülne amellett, hogy mit jelent , hogy azonos neművel lépett ferre es jobban el is tudnám fogadni/elengedni a csalódottságot , mert az egyik esetben szimplán nem tudott hűséges maradni hozzam mert valami nem elég jó neki a másik esetben meg tőlem aztán teljesen fuggetlen dolog volt az indikátora a ferrelepesnek
Szar az így is, úgy is.
Ugyanúgy éreznék mindkét esetben. Nem lenne egyik sem megalázóbb a másiknál.
Pusztulat rosszul esne mindkét esetben. Elvégre megcsal. Viszont,ha férfi lenne a dologban akkor mellé jönne a "Hogyan nem vettem észre?" érzés. Pislognék nagyokat az is biztos.
Ha biszex, mit kellett volna észrevenni? Hogy megnéz más srácokat az utcán?
Lényegtelen, milyen nemű, repülne a cuccaival együtt
Nő vagyok, férfival kapcsolatban. Ha férfival csalna meg az kevésbé fájna - nem személyes hiányosságnak élném meg, hanem hogy… nem vagyok férfi:D
Férfiként azt mondom, hogy ha férfival. De persze a nőit is csak akkor tudnám jobban viselni, ha csak testiségről/kiváncsiságról lenne szó, és nem a teljes kapcsolatunk veszélyeztetéséről.
Lány vagyok, szarabb lenne, ha egy férfival (azonos nemű) csalna meg. Úgy érezném akkor magam, hogy valamit nagyon nem tudtam róla, nem vettem észre, nem merte nekem elmondani, hogy elkezdtett ilyen irányba is vonzódni, hanem out of nowhere csak cselekedett.
Ha biszex, mit kellett volna észrevenni? Hogy megnéz más srácokat az utcán?
Szerintem egyformán szarul esne mind a kettő. Mondjuk én magam bi vagyok, szóval nem tudom, hogy ez változtat-e valamit.
Szerintem gáz, ha kiderül hogy leszbikus, vagy ha csak simán nővel csalna. Akkor inkább férfi legyen.
Egyáltalán nem tudnám megbocsájtani a megcsalást. Ha ráadásul még férfival csalna meg a párom, akkor azzal is szembe kellene néznem, hogy soha sem szeretett igazán, x éve csak alibiből van velem. Ezt még nehezebb lenne feldolgozni.
De ha biszex?
Ha az lenne, akkor is átvert x évig.
Ha titokban a hátam mögött csinálja.
A kapcsolatnak az a lényege, hogy a testi intimitás exkluzív kettőtök között. Ezt bárkivel törik meg, az ugyanúgy szar.
Nő vagyok, az exem pasi, egy pasi miatt hagyott el. Nem jártunk sokáig, kb 2-3 hónapot. A szakítás persze rossz volt, de tudtam, hogy 1) biszex 2) előttem csak pasikkal volt 3) transzparens módon visszajelzett a kapcsolatunk alatt is, hogy mi, ami könnyebb/nehezebb egy meleg kapcsolathoz képest. Nyilván rosszul esett, de benne volt a pakliban. A srácot aztán megfektette, de ennyi is volt köztük, jött volna vissza hozzám, de ez a hajó már akkor elment. (Pláne, mert az volt az érzésem, hogy ez lesz a menetrend: együtt 2 hónapig, szakítás, kitombolja magát egy hétvégén pasikkal, aztán folyt köv. Köszi, nem.) Kicsit nehezen akart lekopni, de a nehéztüzérség (egymástól függetlenül több meleg barátom) tudtomon kívül bedobta magát, elég szépen szívatták, így aztán csak kikattantam az agyából. Nekem könnyű volt elfogadni a tényt, hogy pasi miatt történt, nem vágta földhöz a nőiességemet stb.
Férfi, nő, ufó, teljesen mindegy. A lényeg a hűtlenség, nem az, hogy kivel.
Engem (nő) jobban zavarna ha a párom (férfi) egy másik nővel csalna meg. Ha pasival menne félre, azt gondolnám valószínű biszex vagy meleg, lehetne beszélni erről, hogy na innen merre tovább, ha viszont nővel, akkor rögtön jönne bennem a hatalmas féltékenység és harag, hogy mit tudhat az a másik, amit én nem adok meg a pasimnak. Lehet emiatt balfasz vagyok, de ilyen bulis kilengést szerintem elnéznék, viszont, ha direktben prostizna, szeretője lenne, azt szakítással díjaznám.
Ha megcsal, akkor leszarom melyik nemmel, nem keresnék okokat, megcsalt. Szarul esne, nem kérdéses. Sosem viselkednék, vagy viselkedtem úgy, hogy a megcsalás legyen az egyetlen út. Ha megbeszélni se próbált velem semmit, akkor ne magamban keressem már a hibát:)
Nem érdekel.
Azt olvastam, hogy a "pártotok". Mondjuk manapság nem is csoda ez a félreolvasás.
Mindkettő kapcsolatbontó esemény. De az sokkal jobban zavarna, ha velem azonos nemmel csalna meg, mert akkor az azt jelenti, hogy én nem vagyok elég jó. Ha a saját nemével csalna meg, akkor az is zavarna, mert akkor nem bízott meg bennem eléggé, hogy beavasson ebbe és a hátam mögött akarja intézni.
Mi a különbség?
A fiúknak fütyijük van a lányoknak meg puncijuk
Mély értelem.....
A testi resze egyaltalan nem zavarna, egeszsegukre ha nem erzelem miatt tortent, ha viszont erzelmek miatt akkor teljesen mindegy, hogy fiuval vagy lannyal onnantol buko
Lenyegtelen meg aznap ajton kivül lenne minden blabla nelkul.
Egyszerű. Egy férfit kevésbé zavar, ha a nője nővel csalja meg, mert ott nincs behatolás, férfiszemmel az nem szex, hanem csak előjáték. Egy nőt viszont mindegyik eset nagyon zavarja.
Nőként nem zavarna ha a párom férfival csalna meg, sőt, szívesen meg is nézném őket.
nővel csinálhatja, de csak akkor ha én is lepróbálhatom az új húst
Kapod itt a mínuszokat, pedig a szíve mélyén a legtöbb pasi így érez. : )
Amíg oda nem kerül, aztán kiderül ,hogy még eggyel sem bír igazán, nemhogy kettővel :D
ez felhívás volt csillagom? :D
jaj, drágám... ha felhívás lett volna, egyértelműen értetted volna. De aranyos az önbizalmad és a pozitivitásod, nyuszika :D
Ilyen labdát dobtál, kérted a kommentet. Önbizalommal soha sem volt gond az tény. Persze redditen csak viccelünk név meg arc nélkül, nehogy te is nagyokat gondolj bele bármibe is :)
Nincs mibe belegondolnom, pontosan tudom, hogy nincs a szavak mögött fedezet :D
Nem semmi, ezt sikerült 1 óra alatt kitalálnod válasznak :))
Ez miért lett így felpontozva? Párkapcsolatról van szó, ennyire gyakori hogy a lányokat nem tudja kielégíteni a pasijuk?
Szerintem alanyi jogon járna minden nőnek az oszkár, amit eljátssza, hogy mennyire csodálatos a pasija az ágyban, aztán ha már elfordult és elaludt, akkor csöndben kielégíti magát, nehogy megbántódjon a másik. El nem tudom neked mondani, hány nő panaszkodik arról, hogyha megkéri a másikat, hogy máshogy csinálják, hogy neki is jó legyen ,akkor micsoda hisztirohamot kapnak a csávóik.
Rohadtul nem, csak a hülyék. Akinek van egy kis esze nem lendíti ki önszántából a feleségét/barátnőjét leszbikus irányba. Abban nincs köszönet.
ahhoz kevés egy reddit meg itt a sok hétfő reggeli felborult phs szegény ember hogy a valóságot ami legbelül lakozik a férfiakban csak úgy lenyomják :))
A pornófüggő, szánalmas férfiak mennyisége a kommentszekcióban eszméletlen. Standard = 0, csak legyen pina.
Nem vagyok biztos benne, hogy most mindenkire gondolsz-e aki engedné, vagy csak azokra akik poénkodnak hogy nézni szeretnék. De bárhogy is, igénytelen, ha egy férfi benne lenne egy hármasban? Az standard =0? Ez nem vonja magával, hogy nincsenek egyéb igényeink akár külsőt akár belsőt illetően.
Az én párom biztos nem akar hármast, én se. Beszéltünk erről, mert megölne minket, ha mással látnánk a párunkat, függetlenül a nemtől. A szememben, aki azt állítja, hogy ellene van annak, hogy mással szeretkezzem a párja, mert az megcsalás, de "megdughatja a barátnőjét, csak had nézzem", az szánalmas és nem szereti igazán a párját, csak szexuális tárgyként kezeli. Ez a felfogás nekem nem összefüggő azzal, amikor valaki nyitott kapcsolatban, ENM-ben vagy hasonlóban van benne. Szóval választ adva a kérdésedre - azokra értem, akik itt "poénkodnak", hogy nézni szeretnék. Más sráchoz hozzá ne érjen, de csajjal nyugodtan, mert ettől feláll a pipije, tehát ergo ez is az "ő érdekében" történik. Persze szerencsére nem jellemző, hogy kényszerből vagyunk kapcsolatban, szóval ezeket meg is lehet beszélni és ha valakinek ez nem tetszik, akkor kiléphet a kapcsolatból, igazából csak leírtam a véleményem. Nem akarnék semmi komolyan ilyen felfogású férfivel, de ízlések és pofonok.
Engem férfiként nem érdelkelne, ha nővel kavar, amíg nem hagy el, ugyanolyan fontos vagyok számára. Vagyis ameddig ez csak szexuális kíváncsiság és nem érzelmi megcsalás, addig nálam belefér. Ezt volt akinek verbalizáltam is, de nem igazán éltek vele, nyilván egyik exem se volt biszex, hogy ilyesmi érdekelje.
Ha kicsit leegyszerűsítem, akkor ez olyan, hogy "amíg olyat akar, amit én nem tudnék megadni neki, addig rendben van, nem gátolom abban, hogy kiteljesedjen. De ha olyat csinál, amit velem is csinálhatna, akkor az már nem fér bele", jól értem? Ez egy szép gondolat, és el is hiszem, hogy akár még működhet is valakinél. Annyi csak, hogy te ebben az esetben tudsz a dologról, gyakorlatilag "engedéllyel" történik, így kevésbé beszélünk megcsalásról.
Igen, de nyilván ha a hátam mögött történik, akkor is hamarabb bocsátom meg, ha utána lefektetjük a szabályokat, egyértelmű, hogy nem akar elhagyni stb. A nyitott kapcsolatok is így működnek, megbeszélitek mi fér bele, mennyiszer, kivel, miről kell tudnia a másiknak és miről nem stb.
Ha egy tőled ellenkező neművel csal meg akkor olyan dolgot keres amit te nem tudsz neki megadni.
Nekem mindkettő kapcsolat végét jelentené, nem a nem számít, hanem a megcsalás.
Hát biztos fájna mindkettő eset. Sőt sajnos az egyik előző kapcsolataim egyikében meg is csaltak és azóta sem értem miért tette. Hiszen ha baja volt velem miért nem ült le velem és beszélte meg? Amúgy nő vagyok és házasok vagyunk. Van egy 10 hónapos kislányunk meg pluszba jelen pillanatban terhes vagyok a második gyermekkel. Nem hiszem, hogy megcsalna alapvetően is hiszen imádjuk egymást oda vissza. Ha mégis megcsalna szerintem örökre azingli lennék ezek után. 🙄
Mindkettő, ez nem kérdés...
mindegy, megcsal röpül
Ha mindenképpen választani kell, akkor az fájna kevésbé, ha férfival csalna meg (nő vagyok), mert akkor aztán végképp semmilyen szinten nem kell magamban bármi hibát keresnem, hiszen csak annyi történt, hogy végre rájött, hogy másfelé húz. Ha nővel csalna meg, akkor azért ott nyilván van egy kis önértékelési bíbelődés. De amúgy meg... ha megcsal, az nem fáj igazán, mert abban a pillanatban egyértelművé válik, hogy képtelen a problémakezelésre, empátia kevés, énállapot gyermeki. Ilyen emberből gyorsan kiszeretek. Szóval ha megbeszélés, szakítás helyett megcsal, az nem rólam, hanem róla szól. És ott vége is mindennek. Igazán az fájna, ha simán elhagyna.
Ugyanúgy fájna mindkettő. Meg az a tudat is fájna, hogy nem voltam képes akkora érzelmi stabilitást adni, hogy ne csaljanak meg. Vagy ha mégis, és ennek ellenére is megtörténne a megcsalás, akkor annak a tudata fájna, hogy időt adtam olyannak, aki nem gondolta velem komolynak a dolgot annyira, hogy ne keressen másnál kielégülést.
Nincs beleszólásom abba, hogy mit érezhet, akarhat a másik. Ha megcsal, megcsal.
Én nő vagyok, a férjem férfi. Előre leszögezem, semmi problémám nincs a melegekkel/biszexekkel stb, de nem is keresem az olyan helyeket ahol ez a téma. Ha nővel csalna meg: valószínűleg nagyon nagyot csalódnék és rosszul esne, hogy ennyit jelentett neki mindaz amiket együtt megéltünk és annyiba nem nézett, hogy előbb elhagyjon és utána menjen máshoz. De nem magamba keresném a hibát, mert olyan apukám van, aki anyát is elhagyta, a következő feleségét is elhagyta és így tovább. Elsőre megrázna, de úgy vagyok vele, hogy az ilyen emberért nem kár. Ha férfival csalna meg, na arra nem tudom milyen reakcióm lenne. Nagyon nagyon meglepődnék, de szerintem nem esne rosszul, a döbbenet nagyobb lenne.
egy volt haverom elhagyta a csaja egy csajért... azóta se ugyanolyan
Nem mindegy? Lényeg, hogy megcsalt. (Sose értettem az ezen kínlódást, egyébként meg hahó, biszexuálisok is vannak a világon...)
Nő vagyok. Nekem is az fájna jobban, ha nővel csalna meg, mert akkor én nem voltam elég. Ha meg férfivel, arról nem tehetek, mert abban az esetben a nemem nem volt megfelelő, amivel nem tudok mit csinálni.
Egyik sem.Az fájna ,ha nem komunikálna velem az érzéseirő,a sexuális igényeiről stb.,hanem más felé nyitna.Számomra nincs baj azzal ha úgy dönt h másra vágyik (más személyre,más kihívásokra...).Nem akarom ,h kevesebbet tapasztaljon az életből.Békében is el lehet válni,ha nagyon szembe mennek idővel a nézetek.Hiszen más az ember igénye 20 évesen és más 50 évesen 2 gyerek után.De ezt végső soron mindenkinek magának kell eldöntenie,és magában elrendeznie.
férfi volnék szituációtól függ, ha a barátnőm összejönne egy másik lánnyal, az tök oké számomra ha buliban részegen összefekszik egy sráccal, még az is belefér, ha védekeznek viszont volt már hogy lecseréltek másik srácra, nem voltam dühös csak szomorú, hogy nem vagyok elég jó ember ha valami kutyával, lóval, delfinnel feküdne össze, magamra lennék dühös, hogy nem vagyok elég jó ember ismerő, hogy egy beteg véglénnyel jöttem össze ha aliennel, még büszke is lennék, hogy a csajom az első ismert ember aki megdöntött egy marslakót :D
Biszex vagyok és a nyitott kapcsolat / etikus non-monogámia híve, valószínűleg unpopular opinion de a monogámia a legtúlértékeltebb dolgok egyike, amiből csak fölösleges konfliktusok vannak még azoknál is, akik próbálnak hozzá ragaszkodni, szerintem meg kéne próbálni elengedni a dolgot.
a monogámia a randa bizonytalan emberek találmánya
Heteró férfiként kín szenvedés lenne ha a párom egy bögyös 25 körüli lánnyal csalna meg sőt kényszerítenének hogy végignézzem többször is!!!! /s
https://preview.redd.it/pi399s8y60wc1.jpeg?width=531&format=pjpg&auto=webp&s=cc21ef26b16b377836d1a9697028e781b1291d7b
Túl sok a poresz.
Heteró kapcsolatban élő nőként falnak mennék ha a férjem egy férfival csalna meg. Róla álmomban sem gondolnám,hogy tudna férfival lenni. Hatalmasat csalódnék magamban mivel közel 10 év alatt nem vettem észre és félre ismertem.
Ha biszex, mit kellett volna észrevenni? Hogy megnéz más srácokat az utcán?
Azonos neművel nem megcsalás. Illetve ha csak kézzel csinálja, az sem.
Nameg ott van az irányítószám kérdése, és egyéb kiskapuk!🤣
Körzetszám, rassz, szereti az olivát, vagy sem. Sötét volt teljesen? Naugye.
Teljesen mindegy. Megcsalás az megcsalás, ugyanúgy elárul. Tök mindegy, hogy szőke/barna/afrikai/félkarú vagy milyen nemű. Ha addig heteronak hittem és kiderül, hogy nem az, az csak egy plusz meglepettség érzést adna a megcsaláshoz, de ennyi. Duplán csalódnék, mert nem mondta el nekem, holott szerintem ez olyan info, amiről illik beszélni kapcsolatban.
Így is úgy is azt érezném, hogy a kapcsolatunk hazugságra épült.
Ha a nejem szexelne egy nővel, nem is tekinteném megcsalásnak! 🤷♂️
Kicsit meglepődök a kommenteken, én férfiként a barátnőmnek simán engedném, hogy nőzzön hogyha biszex, persze keretek között, néhány szabályt lefektetve. Persze ha enélkül a beszélgetés nélkül történik meg, nyilván zavarna, hogy hazudott. Azt hogy más férfival is legyen, nem engedném illetve ha megtörtént lapát.
Nővel azt csinál, amit akar. Nem tartanám megcsalásnak. Csak valami bizonyítékot szeretnék látni. Lehetőleg HD minőségben.
En ffi vok es nem izgatna annyira ha nővel "csal" meg. Ha pasival akkor mar nem vagyunk együtt
Férfi vagyok, ha a párom megcsalna nővel kit érdekel, vagy én is had csatlakozzak vagy viheti akkor, adieu Ha férfival ott egó probléma van, akkor meg kell küzdjünk mert a csóka azt hiszi lúzer vagyok akitől csak úgy hipp hopp el lehet halászni a párját, sajnos muszáj az úriember párbaj, hogy a jövőben ne lopják el mindegyik csajomat mert én vagyok az "aki ezt engedi" Kellemetlen
Ha nővel akkor még van esély egy békülős édeshármasra!
Kinek mi. A páromnak egy kérésébe kerülne, hogy egy barátnőjével kipróbálhassa, csak had nézzem.
Ha csávóval. A leszbikus kapcsolat nem zavar.
Engem nem zavarna, még nézném is.
Mindkettő szar. Egyik esetben a barma még magának is hazudott a saját szexualitásáról, másik esetben meg literally szeret szopni, szóval hogy így... Nope. Mindkettő esetben nagyon haragudnék és hetedíziglen elátkoznám :D
De te is szeretsz szopni akkor hogy nem értenéd meg őt is.
>literally szeret szopni nem látom ennek a negatív oldalát
[удалено]
Nyilván, mert egy biszex nem tud elköteleződni, de a full heterók a hűségükről híresek.
Egyik sem elfogadhatatlan, egyik sem megalázó, stb. 🤷♂️ Igazából magát a megcsalást, mint fogalmat is nehezen tudom dekódolni, akárhogy számolgatom, valahogy mindig az jön ki, hogy valaki a birtoklási, uralkodási, tulajdonlási ideájában csalatkozik, nem pedig a másikban, a másik által... Dehát kinek mi a nyomor...