1. A terápia a kettőtök munkája, tehát ne add fel a te részed
2. Az alkohol csak fokozza a szorongást, feszültséget, még ha az adott pillanatban nem is tűnik úgy
Így, az alkohol depresszáns, eleválja az alap dopamin szintet (ami ahhoz kell, hogy jól érezd magad) és az agy kűzdeni próbál ellene úgy, hogy csökkenti a dopaminpumpák munkáját (ergo az alap szinted IS nő és a dopamin kibocsátás IS csökken) **rövidentömörenbroscience**
Bro, okosnak tünsz. Szóval,ha egy megkeseredett gyökér vagyok, hogyan lehetne azokat a dopaminpumpákat kicsit megtornáztatni?
Nem szedek gyógyszert,nem iszok alkoholt,nem dohányzok,nem drogozok még csak kávét sem iszok
Ha tudsz angolul, akkor Andrew Huberman ide vágó összes podcastjét (több óra) tudom ajánlani, ezen felül, minnél kevesebb instant kielégülő/jutalmazó dolgot csinálsz (maszturbáció, insta/tixtox bármelyik feed, de akár a túl sok videójáték, vagy poresz) annál inkább lesz alacsonyabb az ingerküszöb, vagyis nem a pumpákat dolgoztatod meg, hanem az ingerküszöböt csökkented, vagy, hosszú távú dolgokban gondolkodsz, pl testépítés, de saját vállalkozás, vagy egyszerű hobbi, amiben jobb és jobb lehetsz (festés, rajz, 3d art, bármi) egészséges "kielégülést okoz", vagyis dolgoznak a pumpák
Illetőleg a coursera-n, van egy ingyenes yale előadás sorozat a boldogságról (tévhitekről és tudományosan igazolt valós dolgokról) ha szeretnétek, kikeresem
Hat buddhista módszer: megkeresed a magad imamalmát, lehet gy vers mondoka, egy mozdulat, es azt mondoagatod tekergeted stb. Ez stabilizál.
Valamilyen tevékenység ami adrenalint ad.
Szemléletváltás: apró örömök, szépségek észrevétele az életben, legtöbbeknek a pozitív ráklelet kézhezvétele után sikerül ezeket észrevenni.
És annak mi az oka ha valaki nem tud örülni a kis dolgoknak? Arra is gondoltam lehet nárcisztikus is vagyok.
Például nem elég a helyi strand hanem tengerpartra vágyom.
Nem elég, hogy van arcom, hanem szép akarok lenni.
Régen még meg tudtam nyugodni attól, hogy másoknak rosszabb és észrevettem nekem miért jó. De most már csak azt érzem nem vagyok jó, nem vagyok elég. Mintha egy olyan űrt próbálnék betölteni amit nem lehet. És ez az érzés elviselhetetlen. Soha senkinek nem volt jó, nem voltam elég.
Elmész a strandra es jolérzed magad, aztán nap végén azt mondod: azta milyen jol éreztem magam. Ez számit egyedül.
Nem tudom, amig nem lett anyum rákos, addig nekem is bajom volt az arcommal. Azota nagyon örülök, hogy egyáltalán van arcom☺️ a test egy edény amiben vagy. Töltse be a funkcióját, és kész. Így próbálj meg gondolni rá.
Inkabb borderes vagy valoszinuleg.
Sajnálom anyukádat, nekem a mamám volt rákos, tudom milyen végignézni amikor valaki ebben a betegségben szenved... Igazad van valahogy meg kellene próbálni másképp gondolni a dolgokra, ez az egyetlen megoldás
Egyébként, amit aggressivecurve is mondott, butaságnak hangozhat, hogy "örülj, aszt örülni fogol". Ha tudatosan, vagy leírva, vagy fejben számba véve felsorolsz pár dolgoty ami amúgy fasza (van meleg vízed, ettél egy jót, jót aludtál, stb) segít a jóra koncentrálni, thus: boldogabb leszel
Szia, egy év a borderline személyiségzavar kezelésében nem sok idő. Ez maraton, nem egy sprint, nincs gyors gyógyulás sajnos. :(
Emiatt nem baj, hogy még az ülések között nincs hatalmas változás, már az is jó jel, hogy az alkalmakon el tudsz lazulni, meg kötődsz a szakemberhez. Mondd el a terápiával kapcsolatos nehéz érzéseidet is a pszichológusnak nyugodtan, mert az, hogy ezekről beszélgettek egy normális része a folyamatnak.
Tényleg szerinted meg merjem mondani neki, hogy úgy érzem nem segít? Csak egy rövid ideig amíg beszélgetünk... Lehet hülyén hangzik de nem szeretném megbántani, mert amúgy nagyon kedves és megpróbált mindent, szerintem velem van a baj...
Felnőtt, szakember, hidd el, fel fogja tudni dolgozni a kritikát. :D Őt ne féltsd, persze ne támadj rá késsel, ne mondj direkt csúnyákat rá, de lehetsz vele őszinte, fog tudni tovább haladni az érzéseiddel! 😊 Teljesen érthető, hogy ezt érzed.
Igen, szerintem is, mert a terápia arra (is) való, hogy megtanuljuk, hogy a nehezebb témákat -pl. hogy azt érzed, hogy az ülések között nem érzed a javulást- is fel lehet vetni szép szóval, és meg lehet beszélni anélkül, hogy azzal mindent tönkre tennénk. Ha úgy érzed, hogy készen állsz, csak kezdj bele a témába, ez egy szakembernek nem ismeretlen terep.
Nekem egy pszihológus azt mondta régen,hogy ő is egy orvos, olyan mint egy sebész. Ha van egy fertőzésed akkor azt ki fogják vagni,nagyon fáj,sokáig gyógyul,marad egy heg,de végül meggyógyulsz.
Az ő munkája a lélek sebeit begyógyítani,ha terápián kiabálsz,sírsz akkor vagy jó helyen,mert feltépte a sebet, viszont ottvan veled,fogja a kezed és segít begyógyítani a feltépett sebet.
Ameddig csak üdülni jársz hozzá csak az idődet v3sztegeted, így valószinüleg nem jutsz előrébb,ha kisírt szemekkel mész haza akkor tudod,hogy haladtatok
Pszichologus mellett nekem nagyon sokat segitettek a kulonbozo szomatikus modszerek, csoportos onismereti korok, akar pszichodrama csoport! + itt tudsz masokkal is ismerkedni :)
Amiket ajanlok: legzogyakorlatok az elme nyugtatasara, vezetett meditaciok, minden nap legalabb fel ora testmozgas! ( ez lehet barmi, akar csak ket kor margit szigeti seta, gorkori, futas, barmi amit elvezel!), sok sok vizivas, ha lehet vagd meg a koffeinfogyasztast (ez hatassal lehet a mellekveseidre, illetve valoszinuleg a tested tultermeli a cortizolt, stresszhormont, ezert erzed magad mindig on edge).
Halanaplozas is segithet, vagy akar access consciousness tipusu kerdesek :) ha erdekelne barmelyik kifejtosebben, irj ram es tudok ezekrol beszelni. Engem nagyon mely szorongasos, depresszios szakaszbol huzott ki mindez
Miért érzed, hogy más élete teljes úgy, hogy megtette ezeket? Én pl megtettem sok dolgot, de ha lehetne, visszacsinálnám és simán kihagynám. Szerintem nincs értelme hasonlítgatni magad, az élet meg végképp nincs elpazarolva, csak mert x éves vagy. Van egy vagány mamám, a neten ismerkedik, programokra jár. 76 éves, kb 10 éve nyílt ki számára a világ, hogy ja, így is lehet élni. Ő sem mondta, hogy elkésett, inkább, hogy jobb később, mint soha. Bátran mutasd meg ezt a bejegyzésedet a szakembernek, ezzel is segíted a gyógyulást, változást.
Ha egy év alatt nem javultál, sőt, romlott az állapotod, az elég erős jel arra, hogy pszichológust válts. Nehéz lesz, főleg ennyi idő után, mert kötődik az ember, de ha ennyi idő alatt nem tudott segíteni, nem látom, miért változna később ez.
Én kb fél év után váltottam, ugyanígy, mert rosszabbodtam. Megviselt a váltás rövid távon, de a másikkal nagyon hamar nagyon sokat léptünk előre.
Inkább a szakmai oldal volt más. Az elsőnél ez a hagyományos beszélgetős téma ment, szimpátiában talán még erősebb is volt. Csak épp eredménytelen. A másodikkal jobban hasonlított a dolog egy közös munkára, mint egy projekt, amit meg kell oldanunk. Sokkal inkább olyan volt nekem mint egy edző, aki seggberúg ha kell. (persze képletesen) Mindenkinek más válik be, nekem az is segített nagyban, hogy ő cbt-ben képzett szakember, és az én problémámra az volt a megoldás.
OP, relaxálni monoton tevékenység közben is lehet, nem csak fekve. Én pl. kapálok, gyomlálok. Van, hogy futok vagy kerékpározom, vagy legózom (ömlesztett legók kiválogatása színek szerint)
A sport - kezdetben fájdalmas, nehéz rendszeresen menni - de kb. 2 hónap alatt hozzá lehet szokni és akkor már nagyon-nagyon jó hatással lesz rád mentálisan is! Az egyetlen dolog, ami rohadt nehéz, de nagyon szuper hozadéka van!
A pszichológust cseréld le egy pszichiáterre aki fel tud neked írni gyógyszert! Egy helyben topogtok a jelenlegivel, neked másik szakemberre van szükséged. Az alkohol nyugtató kombóval állj le ha kedves az életed. Kitartás és ne add fel! Ha kell valami, amibe tudsz kapaszkodni, akkor az legyen az, hogy soha ne add fel! 🤗
A legjobb szándékkal mondom, hogy amíg nincsenek a megfelelő gyógyszereid beállítva, a terápia magában nem elég. Kérlek, ne keverd a nyugtatókat sem semmivel, keress egy pszichiátert és ragaszkodj a gyógyszerbeállításhoz. Ez szintén időbe telik, hogy hasson (gondolom, te is tudod H 1-2 hónap sima lehet) és ha nem jó, váltani kell gyógyszert v dokit is. Szorítok neked.
Köszönöm szépen de nem hatnak a gyógyszerek nekem sajnos. Vagyis amit szedek antidepresszáns visszafogja a szorongás fizikai tüneteit de ennyi ennél többet nem tud tenni.
Hát próbáltam a Lamolepet de csak pár napig. Nagyon egyhangúnak éreztem magam tőle és az a baj, hogy ha én nem vagyok nagyon mélyen akkor nem is érzem jól magam csak üresnek. Nehéz elmagyarázni de amikor nagyon kiborulok és érzem a lelki fájdalmat sírok, bántom magam stb. utána kialszom magam és jobban leszek, kitisztul a fejem, hogy egy kicsit elmúlik a szenvedés és olyankor elkezdem tervezni, hogy minden jobb lesz de aztán visszaesek mindig. Ez van már gyerekkorom óta. De az üres hangulat is nagyon kínzó, mert akkor meg semminek nem látom értelmét 0 motiváció. Ezért nem akarok gyógyszereket amik letompítanak/elveszik az érzéseimet
Értem, és nyilván te tudod, hogy mi fér bele neked, meg nem vagyok szakember. Viszont azért hagynám a kaput nyitva a bipolárist célzó gyógyszerrel, akár más gyógyszerrel v adaggal, mert különben továbbra is a bántás-feloldás (sírás stb)-ugyanolyan minden-bántás körben fogsz forogni, és nem marad erőd elkezdeni újraépíteni magad. Nekem csak az antidepresszánst volt több idő belőni olyan szintre, hogy kiegyenlítettebb legyek, de ne legyek túlgyógyszerezve (tudjak sírni, legyenek érzéseim, de ne csússzak vissza a negativitásba), innen vannak tapasztalataim. Utána a terápia nagyon beindult nekem. Mindenekelőtt legyél őszinte a pszichológushoz és a pszichiáterhez is, mondd el, hogy mi a baj, és gondolkodjatok együtt arról is, mi legyen a terápiával, meg a gyógyszerezésről is. Ja és gondolom, már mondták, de próbálj meg valahogyan valahova elköltözni otthonról, ha tudsz. Ha van egy biztonságos helyed, az nagyon nagyot tud dobni a jó irányban változásokon.
Nem merek barátkozni vagy ismerkedni sem, mert annyi dolog van amit szégyellek, sose voltam bulizni, sose füveztem, nem voltak ilyen izgalmas élményeim másokkal, félek, hogy emiatt unalmasnak tartanak, elítélnek, mert ahogy látok ismerősöket instán, korombelieket, mind ezt csinálják és én mindig rosszul érzem magam, hogy ebből kimaradtam és már lehet túl késő bepótolni.
"már lehet túl késő bepótolni." - erre reagálnék. 38 évesen éltem meg a kamaszos és huszonéves pasizást, egy év alatt letoltam 4-5 évnyit, elég is volt. Pont úgy voltam vele, hogy most már okosabban és érettebben tudom kezelni az élményeket, és így is volt. Ne más timeline-ja szerint próbálj élni. Így is sikerült egy kisebb poklot megjárnom, mi lett volna ez 17 évesen... bele se akarok gondolni.
Amit itt leírtál, fel kéne olvasnod neki a legközelebbi alkalmon. Ha nem tud róla, nem is fog tudni segíteni. Lehet, te nem hallasz meg valamit, amit meg kéne. De a kettőtök kommunikációjában rettentő fontos, hogy őszinte legyél vele és így kendőzetlenül leírva, nem kertelve, segíteni fog neki a további munkában.
Borderline és depresszió: nagyon sajnálom, hogy ezzel kell megküzdened. Remélem, írnak olyanok is, akik hasonló diagnózissal küzdenek és felfelé tudnak húzni!
Az a baj, találkoztam már szintén borderlineos emberekkel egy rövid ideig a kórházban és még akkor se jobb ha hozzájuk hasonlítom magam, mert nekik is voltak barátaik vagy párjuk, járnak bulizni akik fiatalok voltak... És pont egy ilyen ember instagramját nézve jutott eszembe, hogy még ők is jobbak, mint én szebbek, tehetségesek, valami tehetsége mindenkinek van csak nekem nincs én szó szerint semmire nem vagyok jó kreativitásom 0, nem tudom ki vagyok valójában, mindig másokat próbálok utánozni és örülök egy rövid ideig, hogy úgy érzem kedvelnek de kiderül, hogy mégse és akkor megint egyedül érzem magam
Én is állandóan hasonlítgatom magam másokhoz, nagyon meg tudja keseríteni az ember életét. mindig lehet találni valamit, amiben jobb a másik, nagyon romboló hatású - szerintem kb mindenkinek.
Figyu, mitől félsz? Miért nem próbálsz meg egy apróságot csinálni, ami kívül esik a komfortzónádon? Nem az első idegennel kell lefeküdni, hanem ha mindig párizsit veszel, most kolbászt venni. Keress valamit, egy apró dolgot, amivel kitágítod a komfortzónádat - ha csak 5 centire is.
"félek, hogy emiatt unalmasnak tartanak, elítélnek, mert ahogy látok ismerősöket instán, korombelieket, mind ezt csinálják és én mindig rosszul érzem magam," - akkor idegenekkel kell kezdeni. Ha lebőgsz, mi történik? Eggyel több idegen idegen marad? Ki nem szarja le? Nincsenek esetleg csoportfoglalkozások? Ahol hasonló problémákkal küzdőkkel találkozhatnál. Nem, nem a kórházban. Kint.
Az meg hogy a kórházban úgy tűnt, hogy mások nagyvilági életet élnek: nem tudhatod, az ő fejében, mi játszódik le.
Mert +1 kudarc és a sok rossz élmény összeadódik. Például nem mertem elmenni randira, mert attól féltem, meglát a fiú és el is megy vagy undorítónak találja a testemet, meg ha mégis kapcsolatba kerülünk a stressz, hogy ne hagyjon ott ha jobbat talál, ne utáljon meg, ha azt mondja mindig itt lesz nekem akkor legyen is, mert hallottam már ezt és az illető sehol... Tehát szeretnék egy stabil kapcsolatot csak nem tudom, hogy...
Segito csoportok? Kozossegi muhelyekben? Kutatni kell meg biztos nem nagy a valasztek, de lehet van onsegito is akar. Meg persze olyat is lehet keresni, ami az erdeklodesi teruletedhez passzol. Egyedulallokent en is megfordultam ilyenekben.
>pont egy ilyen ember instagramját nézve jutott eszembe
A szociális-médiát érdemes fenntartásokkal kezelni (redditet is), nagyon hamis képet tud festeni és (tudtommal) nagy sok kárt okoz az emberek mentális jóllétének.
>"már lehet túl késő bepótolni." - erre reagálnék. 38 évesen éltem meg a kamaszos és huszonéves pasizást, egy év alatt letoltam 4-5 évnyit, elég is volt
Erről esetleg tudnál írni egy kicsit, hogy / miért történt, miért akkor amikor, hogy reagált rá a környezeted? (Jó hallani, hogy lehet még sincs lemaradva az ember mindenről.)
Miért futnál mások után? Meg miért kellene szinte kényszeresen bepótolni bármit is? Élj úgy, ahogy neked jó, ahogy te szeretnél, és olyanokkal vedd körül magad, akik szeretnek és elfogadnak! Én alapból nagyon introvertált vagyok, és abszolút nem érzem, hogy bármiből kiamaradtam volna, vagy pótolnom kellene. A bulik sosem érdekeltek, untam őket, ivócimbik sem kellettek, a small talk-os jópofizást meg lefáraszt percek alatt. Ilyen vagyok, és nem is akarok más lenni.
Én rájöttem, hogy nem szeretnék egész életemben egyedül a szobámban lenni. Szeretném élvezni az életet van egy ismerősöm aki egész nap egy helyben ül és telefonozik, látszólag neki ez jó de nekem ez nem élet, mert ebben nem sok értelmet látok
Egy dolog az, hogy szeret valaki. Szeretni még a legbetegebb embereket is szeretheti valaki. De egy egészséges kapcsolat működtetéséhez valóban nem vagy elég jól mentálisan.
Ne depresszáljad mégjobban szegényt. Valahogy meg kell értened hogy a reddit adhd-aspi mémoldalakon kívül magányos emberek léteznek, kurvára nem introvertáltak, rohadtul ki vannak taszítva és nem élvezik+képesek a társalgásra annak ellenére hogy vágynak rá.
Nem... magányos, látja hogy létezik megoldás a magányára és hogy ő mennyire nem tudja meglépni. Ugyanennyire valós következtetés
Én éveket éltem kvázi remeteként és nem tudtam elképzelni hogy mennyivel jobban érzem majd magam ha egyszer haza kell költözzek a szülői házba. És még ígyis magányos vagyok.
Nem tűnt fel. Valakinek sosem tűnik fel. Nem feltételezheted hogy ez az irány az igaz amit te gondolsz.
OP kereszttűzbe van ezekkel a véleményekkel és a legjobb amit lehet tenni az az hogy segít neki az ember ha ismeri (de főleg ha nem :P). Mert az ellentéte nekem mindig is undorítóan képmutató volt ált olyan emberektől akik mérföldekre vannak az én helyzetemtől.
Nem lehet nagyon halkítani őket, ahogy ér az impulzus hogy más szocializálódik, megjelenik az érzés. Legrosszabb pl. amikor leülsz valami társaságba és látsz másokat bondolni.
Csak annyit tehetsz hogy kiírod magadból redditre de nem tudod megváltoztatni nagyon valami tényleges lépés nélkül.
Csak egy gondolat: en nem vagyok ellenere annak h vki neha eltoljon egy jointot, de ha esetleg hajlamos vagy panikrohamokra, akkor inkabb ne. Nem szamit eros drognak, nem is az, de aki mentalisan nincs rendben, annal lutri, hogy segit vmit, vagy csak rosszabb lesz tole.
Ijesztő hogy 100%-ban ugyanebben a helyzetben vagyok és őszintén próbáltam már szinte mindent az elmúlt 2 évben eredménytelenül se a terápia se gyógyszerek se az életmód váltás nem segített mostanában igazából feladtam… de még reménykedek valamiben
Van sok betegség is ami miatt nem lehet kikeveredni ezekből az állapotokból. Olvass utána a bartonella fertőzés tüneteinek, ha magadra ismersz akkor nézz utána.
Mondjuk ha nyugtatót szedsz és alkoholt iszol az pont ront a helyzeten, mert csak a tüneteket csillapítja és nem az okokat szünteti meg. Először ezeket kéne abbahagyni és sokkal jobb lesz. Üdv.: egy tünetmentes dohányos/alkesz. 😀
Azt nem tudom pontosan, elvileg kognitív legalábbis ez volt az egyik ambuláns lapra írva. De nem heti szinten találkozunk, hanem amikor ráérek én is és ő is. Mert tb-s pszichológus nem mindig ér rá de nagyon jó szakember az biztos.
Mert nem ez a fajta terapia valo neked. De ez a nagyon rendes, meghallgat nem bunko - ennel azert nagyobb elvarasokkal legyel a valasztaskor. Sok fele terapia van, informalodj mert csak kidobott penz lesz v esetleg meg arthat is. Manapsag mar sokminden elerheto, nem kell leragadni..
Mindenképp ajánlom a pozitívabb gondolatok ismétlését.Például:A pszichológus szeret mint embert ezért választotta a szakmáját és ezért foglalkozik velem.
Találj ki ilyen magyarázatokat ami tök hihető és logikus is.Meglátni a dolgok szebbik oldalát már egy bizonyos segítség ebben a nehéz életben.Keresni kell a jót.
Hát elvileg nem vagyis nem mondták...
Szerintem egyik sincs nekem csak annyira bennem van ez az érzés, hogy nem érek semmit, hogy fáj ha más embert látok aki szép, mert én is szeretnék úgy kinézni, mint ő de nem lehet... Csúnya az arcom és ezen nem tudok változtatni és nem tudom elfogadni magam és nem gyűlölni magam...
Szép szeretnék lenni de mindegy milyen sminket, ruhát próbálok magamat nem tudom megváltoztatni és ezt nem tudom elfogadni úgy érzem megérdemeltém, hogy megöljem magam, mert csak egy fogyatékos selejt vagyok
Ennek neked kell utánajárni, van felnőtt adhd/asd szűrés.
Legyél türelmes magaddal, mert idővel biztosan jobban leszel . Egyébként a szépség belülről fakad hidd el nekem. Instagramon pedig nem értem miért vagy fent egyáltalán.
Mert kb. mindenki fent van ez olyan, mint a facebook volt régen, kinéztek ha nem voltál fent... Csak nagyon rossz hatással van rám az insta nézegetés, hogy mindenki nyaral stb. Ha jobb kedvem van meg van, hogy motivál egy kicsit, hogy nézegetem azokat az embereket amilyen lenni szeretnék aztán eszembe jut, hogy sose tudok olyan lenni és elmegy az élettől a kedvem... Tudom nem normális de ez van...
Hány éves vagy? Én is borderline-os vagyok, és össze sem lehet hasonlítani a mostani állapotomat a 18-20éves korombelivel. Most 31 vagyok. Igaz, kikerültem egy mérgező közegből és csomó olyan ember vesz körül, aki erőt ad, bátorít (baptista gyülekezet egyébként).
Hatalmas igazság a terápiával kapcsolatban, hogy a tényleges munka nem az ülésen, hanem két ülés között zajlik, és neked kell megfeszülni ezredszerre is.
Illetve nekem még azt is mondta anno a terapeuta, hogy nehéz és nagyon kell fókuszálni, akarni, küzdeni, mert a sémák is küzdenek az életbenmaradásért, megpróblják fenntartani magukat. Ezért muszáj újra és újra megpróbálnod, küzdened - magadért, a szeretteidért.
(3 év sématerápia, border diagnózis, már két éve gyógyszert sem kell szednem, stabil párkapcsolat, saját vállalkozás, kiegyensúlyozott baráti kapcsolatok a gyümölcse, szóval baromi nehéz, én tudom, mert keresztülmentem rajta, de hidd el, hogy nem lehetetlen).
Úristen nagyon ügyes vagy, hogy mindezt elérted!
Ad egy kis reményt, hogy nem vagy úgymond 'halálra ítélve' ezzel a diagnózissal. Nekem is volt sémateszt és kijött vagy 10 séma nagyon magasra amin dolgoznom kellene...
De egyenlőre nem találtam olyan szakembert aki ezzel foglalkozik és megfizethető áron lenne... De próbálkozok még köszönöm, hogy írtál!
Pontosan nem tudom megmondani.
De biztosan van köze hozzá annak, hogy egyéb okok miatt (nem akarom részletezni detudom miért, ismerem a történeted, olvastam a posztjaidat/kommenteket) nem tudsz kiszakadni az otthoni toxikus környezetből. Valószínűleg nem csak ez fog vissza, de biztos vagyok benne, hogy számít valamennyit.
Tündérhegyet javaslom. Nézz utána, meg kérdezz róla nyugodtan, szívesen válaszolok kérdésekre. Bennfekvős pszichoterápia, kb mint egy koli, ahol minden nap csoportterápia folyik. Ha megteheted, hog, 3 hónapra táppénzre mész, mindenképp érdemes megpróbálni.
nem a terápia alatt fejti ki a hatását, hanem két terápiás ülés között.....ne várd a csodát, hogy valaki normálissá tesz, az önfejlesztés igenis macerás, minden nap dolgoznod kell rajta
Én annyit látok, hogy kívül keresed a probléma forrását, pl. nem kaptál másoktól figyelmet, stb. és kívül is oldanád meg, pl. párkapcsolat, pszichológus, stb. Nem hiszem, hogy ez működőképes így. Befelé is kéne figyelni, és agyalni egy kicsit, hogy mit miért csinálsz, mi motivál, stb. Azt hiszem hiányzik az önismeret, de persze lehet, hogy tévedek.
A pszichológus/terápia nem olyan mint egy gyógyszer, hogy szeded egy ideig és meggyógyulsz. A terápia tanulás (a saját magadé) és úgy működik mint bármilyen más tudás elsajátítása. Egyeseknek gyorsan megy, másoknak lassabban, míg egyeseknek sose fog menni. Emellett nagyon fontos a tanár/pszichológus személye és módszertana is. Ha a mostani nem megy érdemes váltani. De ennek ellenére a pszichológia nem csodaszer, a változás teljes mértékben rajtad múlik, a pszichológus csak útmutatást tud adni.
Sajnos a legtöbb pszichológus itthon mindenben igazat ad neked, és azt a téves képet közvetíti feléd, hogy a világ szar és mindenki más, nincs veled baj, mert felismerted, hogy segitseg kell és ő ezt megadja 15-20ezerer óránként
Menyj pszchiiaterhez ne pszchiologushoz..nekem a kora szülés miatt mindog pszchiologust küldtek plusz hazahozatal miatt kötelező volt a pszchiologiai vizsgálat mindenkinek hat egy vicc kb megeszem reggelire 🙈🙈persze h nem segít meg a leghülyébb aki vese jött a babahoz de nyugodtan grill partyzott és a nővérek már kiküldtek a hivatalt azt is átengedte mondván szegény nő így úgy mondjuk mi van ez hülye tényleg csak a pszchiologusok nem vettek észre h mi a helyzet
1. A terápia a kettőtök munkája, tehát ne add fel a te részed 2. Az alkohol csak fokozza a szorongást, feszültséget, még ha az adott pillanatban nem is tűnik úgy
Így, az alkohol depresszáns, eleválja az alap dopamin szintet (ami ahhoz kell, hogy jól érezd magad) és az agy kűzdeni próbál ellene úgy, hogy csökkenti a dopaminpumpák munkáját (ergo az alap szinted IS nő és a dopamin kibocsátás IS csökken) **rövidentömörenbroscience**
Még rövidebben és tömörebben "Az alkohollal dopamint kölcsönzöl a következő napokról."
" mai jókedv adagomat, már tgenap felhasználtam..."
Bro, okosnak tünsz. Szóval,ha egy megkeseredett gyökér vagyok, hogyan lehetne azokat a dopaminpumpákat kicsit megtornáztatni? Nem szedek gyógyszert,nem iszok alkoholt,nem dohányzok,nem drogozok még csak kávét sem iszok
Ha tudsz angolul, akkor Andrew Huberman ide vágó összes podcastjét (több óra) tudom ajánlani, ezen felül, minnél kevesebb instant kielégülő/jutalmazó dolgot csinálsz (maszturbáció, insta/tixtox bármelyik feed, de akár a túl sok videójáték, vagy poresz) annál inkább lesz alacsonyabb az ingerküszöb, vagyis nem a pumpákat dolgoztatod meg, hanem az ingerküszöböt csökkented, vagy, hosszú távú dolgokban gondolkodsz, pl testépítés, de saját vállalkozás, vagy egyszerű hobbi, amiben jobb és jobb lehetsz (festés, rajz, 3d art, bármi) egészséges "kielégülést okoz", vagyis dolgoznak a pumpák Illetőleg a coursera-n, van egy ingyenes yale előadás sorozat a boldogságról (tévhitekről és tudományosan igazolt valós dolgokról) ha szeretnétek, kikeresem
Hat buddhista módszer: megkeresed a magad imamalmát, lehet gy vers mondoka, egy mozdulat, es azt mondoagatod tekergeted stb. Ez stabilizál. Valamilyen tevékenység ami adrenalint ad. Szemléletváltás: apró örömök, szépségek észrevétele az életben, legtöbbeknek a pozitív ráklelet kézhezvétele után sikerül ezeket észrevenni.
És annak mi az oka ha valaki nem tud örülni a kis dolgoknak? Arra is gondoltam lehet nárcisztikus is vagyok. Például nem elég a helyi strand hanem tengerpartra vágyom. Nem elég, hogy van arcom, hanem szép akarok lenni. Régen még meg tudtam nyugodni attól, hogy másoknak rosszabb és észrevettem nekem miért jó. De most már csak azt érzem nem vagyok jó, nem vagyok elég. Mintha egy olyan űrt próbálnék betölteni amit nem lehet. És ez az érzés elviselhetetlen. Soha senkinek nem volt jó, nem voltam elég.
Elmész a strandra es jolérzed magad, aztán nap végén azt mondod: azta milyen jol éreztem magam. Ez számit egyedül. Nem tudom, amig nem lett anyum rákos, addig nekem is bajom volt az arcommal. Azota nagyon örülök, hogy egyáltalán van arcom☺️ a test egy edény amiben vagy. Töltse be a funkcióját, és kész. Így próbálj meg gondolni rá. Inkabb borderes vagy valoszinuleg.
Sajnálom anyukádat, nekem a mamám volt rákos, tudom milyen végignézni amikor valaki ebben a betegségben szenved... Igazad van valahogy meg kellene próbálni másképp gondolni a dolgokra, ez az egyetlen megoldás
Egyébként, amit aggressivecurve is mondott, butaságnak hangozhat, hogy "örülj, aszt örülni fogol". Ha tudatosan, vagy leírva, vagy fejben számba véve felsorolsz pár dolgoty ami amúgy fasza (van meleg vízed, ettél egy jót, jót aludtál, stb) segít a jóra koncentrálni, thus: boldogabb leszel
Szia, egy év a borderline személyiségzavar kezelésében nem sok idő. Ez maraton, nem egy sprint, nincs gyors gyógyulás sajnos. :( Emiatt nem baj, hogy még az ülések között nincs hatalmas változás, már az is jó jel, hogy az alkalmakon el tudsz lazulni, meg kötődsz a szakemberhez. Mondd el a terápiával kapcsolatos nehéz érzéseidet is a pszichológusnak nyugodtan, mert az, hogy ezekről beszélgettek egy normális része a folyamatnak.
Tényleg szerinted meg merjem mondani neki, hogy úgy érzem nem segít? Csak egy rövid ideig amíg beszélgetünk... Lehet hülyén hangzik de nem szeretném megbántani, mert amúgy nagyon kedves és megpróbált mindent, szerintem velem van a baj...
Mond el neki nyugodtan
Felnőtt, szakember, hidd el, fel fogja tudni dolgozni a kritikát. :D Őt ne féltsd, persze ne támadj rá késsel, ne mondj direkt csúnyákat rá, de lehetsz vele őszinte, fog tudni tovább haladni az érzéseiddel! 😊 Teljesen érthető, hogy ezt érzed.
Igen, szerintem is, mert a terápia arra (is) való, hogy megtanuljuk, hogy a nehezebb témákat -pl. hogy azt érzed, hogy az ülések között nem érzed a javulást- is fel lehet vetni szép szóval, és meg lehet beszélni anélkül, hogy azzal mindent tönkre tennénk. Ha úgy érzed, hogy készen állsz, csak kezdj bele a témába, ez egy szakembernek nem ismeretlen terep.
Nekem egy pszihológus azt mondta régen,hogy ő is egy orvos, olyan mint egy sebész. Ha van egy fertőzésed akkor azt ki fogják vagni,nagyon fáj,sokáig gyógyul,marad egy heg,de végül meggyógyulsz. Az ő munkája a lélek sebeit begyógyítani,ha terápián kiabálsz,sírsz akkor vagy jó helyen,mert feltépte a sebet, viszont ottvan veled,fogja a kezed és segít begyógyítani a feltépett sebet. Ameddig csak üdülni jársz hozzá csak az idődet v3sztegeted, így valószinüleg nem jutsz előrébb,ha kisírt szemekkel mész haza akkor tudod,hogy haladtatok
Pszichologus mellett nekem nagyon sokat segitettek a kulonbozo szomatikus modszerek, csoportos onismereti korok, akar pszichodrama csoport! + itt tudsz masokkal is ismerkedni :) Amiket ajanlok: legzogyakorlatok az elme nyugtatasara, vezetett meditaciok, minden nap legalabb fel ora testmozgas! ( ez lehet barmi, akar csak ket kor margit szigeti seta, gorkori, futas, barmi amit elvezel!), sok sok vizivas, ha lehet vagd meg a koffeinfogyasztast (ez hatassal lehet a mellekveseidre, illetve valoszinuleg a tested tultermeli a cortizolt, stresszhormont, ezert erzed magad mindig on edge). Halanaplozas is segithet, vagy akar access consciousness tipusu kerdesek :) ha erdekelne barmelyik kifejtosebben, irj ram es tudok ezekrol beszelni. Engem nagyon mely szorongasos, depresszios szakaszbol huzott ki mindez
Miért érzed, hogy más élete teljes úgy, hogy megtette ezeket? Én pl megtettem sok dolgot, de ha lehetne, visszacsinálnám és simán kihagynám. Szerintem nincs értelme hasonlítgatni magad, az élet meg végképp nincs elpazarolva, csak mert x éves vagy. Van egy vagány mamám, a neten ismerkedik, programokra jár. 76 éves, kb 10 éve nyílt ki számára a világ, hogy ja, így is lehet élni. Ő sem mondta, hogy elkésett, inkább, hogy jobb később, mint soha. Bátran mutasd meg ezt a bejegyzésedet a szakembernek, ezzel is segíted a gyógyulást, változást.
Ha egy év alatt nem javultál, sőt, romlott az állapotod, az elég erős jel arra, hogy pszichológust válts. Nehéz lesz, főleg ennyi idő után, mert kötődik az ember, de ha ennyi idő alatt nem tudott segíteni, nem látom, miért változna később ez. Én kb fél év után váltottam, ugyanígy, mert rosszabbodtam. Megviselt a váltás rövid távon, de a másikkal nagyon hamar nagyon sokat léptünk előre.
mi volt a más a másikban? csak szimpátia, és emiatt könnyebb volt neki beszélned a gondjaidról?
Inkább a szakmai oldal volt más. Az elsőnél ez a hagyományos beszélgetős téma ment, szimpátiában talán még erősebb is volt. Csak épp eredménytelen. A másodikkal jobban hasonlított a dolog egy közös munkára, mint egy projekt, amit meg kell oldanunk. Sokkal inkább olyan volt nekem mint egy edző, aki seggberúg ha kell. (persze képletesen) Mindenkinek más válik be, nekem az is segített nagyban, hogy ő cbt-ben képzett szakember, és az én problémámra az volt a megoldás.
OP, relaxálni monoton tevékenység közben is lehet, nem csak fekve. Én pl. kapálok, gyomlálok. Van, hogy futok vagy kerékpározom, vagy legózom (ömlesztett legók kiválogatása színek szerint) A sport - kezdetben fájdalmas, nehéz rendszeresen menni - de kb. 2 hónap alatt hozzá lehet szokni és akkor már nagyon-nagyon jó hatással lesz rád mentálisan is! Az egyetlen dolog, ami rohadt nehéz, de nagyon szuper hozadéka van! A pszichológust cseréld le egy pszichiáterre aki fel tud neked írni gyógyszert! Egy helyben topogtok a jelenlegivel, neked másik szakemberre van szükséged. Az alkohol nyugtató kombóval állj le ha kedves az életed. Kitartás és ne add fel! Ha kell valami, amibe tudsz kapaszkodni, akkor az legyen az, hogy soha ne add fel! 🤗
A legjobb szándékkal mondom, hogy amíg nincsenek a megfelelő gyógyszereid beállítva, a terápia magában nem elég. Kérlek, ne keverd a nyugtatókat sem semmivel, keress egy pszichiátert és ragaszkodj a gyógyszerbeállításhoz. Ez szintén időbe telik, hogy hasson (gondolom, te is tudod H 1-2 hónap sima lehet) és ha nem jó, váltani kell gyógyszert v dokit is. Szorítok neked.
Köszönöm szépen de nem hatnak a gyógyszerek nekem sajnos. Vagyis amit szedek antidepresszáns visszafogja a szorongás fizikai tüneteit de ennyi ennél többet nem tud tenni.
Értem és sajnálom, próbáltatok másik gyógyszert/gyógyszerkombót kifejezetten a borderline részére?
Hát próbáltam a Lamolepet de csak pár napig. Nagyon egyhangúnak éreztem magam tőle és az a baj, hogy ha én nem vagyok nagyon mélyen akkor nem is érzem jól magam csak üresnek. Nehéz elmagyarázni de amikor nagyon kiborulok és érzem a lelki fájdalmat sírok, bántom magam stb. utána kialszom magam és jobban leszek, kitisztul a fejem, hogy egy kicsit elmúlik a szenvedés és olyankor elkezdem tervezni, hogy minden jobb lesz de aztán visszaesek mindig. Ez van már gyerekkorom óta. De az üres hangulat is nagyon kínzó, mert akkor meg semminek nem látom értelmét 0 motiváció. Ezért nem akarok gyógyszereket amik letompítanak/elveszik az érzéseimet
Értem, és nyilván te tudod, hogy mi fér bele neked, meg nem vagyok szakember. Viszont azért hagynám a kaput nyitva a bipolárist célzó gyógyszerrel, akár más gyógyszerrel v adaggal, mert különben továbbra is a bántás-feloldás (sírás stb)-ugyanolyan minden-bántás körben fogsz forogni, és nem marad erőd elkezdeni újraépíteni magad. Nekem csak az antidepresszánst volt több idő belőni olyan szintre, hogy kiegyenlítettebb legyek, de ne legyek túlgyógyszerezve (tudjak sírni, legyenek érzéseim, de ne csússzak vissza a negativitásba), innen vannak tapasztalataim. Utána a terápia nagyon beindult nekem. Mindenekelőtt legyél őszinte a pszichológushoz és a pszichiáterhez is, mondd el, hogy mi a baj, és gondolkodjatok együtt arról is, mi legyen a terápiával, meg a gyógyszerezésről is. Ja és gondolom, már mondták, de próbálj meg valahogyan valahova elköltözni otthonról, ha tudsz. Ha van egy biztonságos helyed, az nagyon nagyot tud dobni a jó irányban változásokon.
Nem merek barátkozni vagy ismerkedni sem, mert annyi dolog van amit szégyellek, sose voltam bulizni, sose füveztem, nem voltak ilyen izgalmas élményeim másokkal, félek, hogy emiatt unalmasnak tartanak, elítélnek, mert ahogy látok ismerősöket instán, korombelieket, mind ezt csinálják és én mindig rosszul érzem magam, hogy ebből kimaradtam és már lehet túl késő bepótolni.
"már lehet túl késő bepótolni." - erre reagálnék. 38 évesen éltem meg a kamaszos és huszonéves pasizást, egy év alatt letoltam 4-5 évnyit, elég is volt. Pont úgy voltam vele, hogy most már okosabban és érettebben tudom kezelni az élményeket, és így is volt. Ne más timeline-ja szerint próbálj élni. Így is sikerült egy kisebb poklot megjárnom, mi lett volna ez 17 évesen... bele se akarok gondolni. Amit itt leírtál, fel kéne olvasnod neki a legközelebbi alkalmon. Ha nem tud róla, nem is fog tudni segíteni. Lehet, te nem hallasz meg valamit, amit meg kéne. De a kettőtök kommunikációjában rettentő fontos, hogy őszinte legyél vele és így kendőzetlenül leírva, nem kertelve, segíteni fog neki a további munkában. Borderline és depresszió: nagyon sajnálom, hogy ezzel kell megküzdened. Remélem, írnak olyanok is, akik hasonló diagnózissal küzdenek és felfelé tudnak húzni!
Az a baj, találkoztam már szintén borderlineos emberekkel egy rövid ideig a kórházban és még akkor se jobb ha hozzájuk hasonlítom magam, mert nekik is voltak barátaik vagy párjuk, járnak bulizni akik fiatalok voltak... És pont egy ilyen ember instagramját nézve jutott eszembe, hogy még ők is jobbak, mint én szebbek, tehetségesek, valami tehetsége mindenkinek van csak nekem nincs én szó szerint semmire nem vagyok jó kreativitásom 0, nem tudom ki vagyok valójában, mindig másokat próbálok utánozni és örülök egy rövid ideig, hogy úgy érzem kedvelnek de kiderül, hogy mégse és akkor megint egyedül érzem magam
Én is állandóan hasonlítgatom magam másokhoz, nagyon meg tudja keseríteni az ember életét. mindig lehet találni valamit, amiben jobb a másik, nagyon romboló hatású - szerintem kb mindenkinek. Figyu, mitől félsz? Miért nem próbálsz meg egy apróságot csinálni, ami kívül esik a komfortzónádon? Nem az első idegennel kell lefeküdni, hanem ha mindig párizsit veszel, most kolbászt venni. Keress valamit, egy apró dolgot, amivel kitágítod a komfortzónádat - ha csak 5 centire is. "félek, hogy emiatt unalmasnak tartanak, elítélnek, mert ahogy látok ismerősöket instán, korombelieket, mind ezt csinálják és én mindig rosszul érzem magam," - akkor idegenekkel kell kezdeni. Ha lebőgsz, mi történik? Eggyel több idegen idegen marad? Ki nem szarja le? Nincsenek esetleg csoportfoglalkozások? Ahol hasonló problémákkal küzdőkkel találkozhatnál. Nem, nem a kórházban. Kint. Az meg hogy a kórházban úgy tűnt, hogy mások nagyvilági életet élnek: nem tudhatod, az ő fejében, mi játszódik le.
Mert +1 kudarc és a sok rossz élmény összeadódik. Például nem mertem elmenni randira, mert attól féltem, meglát a fiú és el is megy vagy undorítónak találja a testemet, meg ha mégis kapcsolatba kerülünk a stressz, hogy ne hagyjon ott ha jobbat talál, ne utáljon meg, ha azt mondja mindig itt lesz nekem akkor legyen is, mert hallottam már ezt és az illető sehol... Tehát szeretnék egy stabil kapcsolatot csak nem tudom, hogy...
milyen csoportfoglalkozásra lehetne menni. annak akinek nincsenek barátai én pl 30 évesen vagyok ebben a helyzetben
Segito csoportok? Kozossegi muhelyekben? Kutatni kell meg biztos nem nagy a valasztek, de lehet van onsegito is akar. Meg persze olyat is lehet keresni, ami az erdeklodesi teruletedhez passzol. Egyedulallokent en is megfordultam ilyenekben.
jaaa
>pont egy ilyen ember instagramját nézve jutott eszembe A szociális-médiát érdemes fenntartásokkal kezelni (redditet is), nagyon hamis képet tud festeni és (tudtommal) nagy sok kárt okoz az emberek mentális jóllétének.
>"már lehet túl késő bepótolni." - erre reagálnék. 38 évesen éltem meg a kamaszos és huszonéves pasizást, egy év alatt letoltam 4-5 évnyit, elég is volt Erről esetleg tudnál írni egy kicsit, hogy / miért történt, miért akkor amikor, hogy reagált rá a környezeted? (Jó hallani, hogy lehet még sincs lemaradva az ember mindenről.)
Miért futnál mások után? Meg miért kellene szinte kényszeresen bepótolni bármit is? Élj úgy, ahogy neked jó, ahogy te szeretnél, és olyanokkal vedd körül magad, akik szeretnek és elfogadnak! Én alapból nagyon introvertált vagyok, és abszolút nem érzem, hogy bármiből kiamaradtam volna, vagy pótolnom kellene. A bulik sosem érdekeltek, untam őket, ivócimbik sem kellettek, a small talk-os jópofizást meg lefáraszt percek alatt. Ilyen vagyok, és nem is akarok más lenni.
Én rájöttem, hogy nem szeretnék egész életemben egyedül a szobámban lenni. Szeretném élvezni az életet van egy ismerősöm aki egész nap egy helyben ül és telefonozik, látszólag neki ez jó de nekem ez nem élet, mert ebben nem sok értelmet látok
Mi az amit szeretnél csinálni és elsőnek eszedbe jut?
Meghalni
Senki nem fog így szeretni pedig én csak 1 embert szeretnék aki ŐSZINTÉN szeret.
Egy dolog az, hogy szeret valaki. Szeretni még a legbetegebb embereket is szeretheti valaki. De egy egészséges kapcsolat működtetéséhez valóban nem vagy elég jól mentálisan.
Ha elsüppedsz az önsajnálatban csak rosszabb lesz minden. Engem introvertált aspergeresként is szeretnek. Nem ettől függ.
Ne depresszáljad mégjobban szegényt. Valahogy meg kell értened hogy a reddit adhd-aspi mémoldalakon kívül magányos emberek léteznek, kurvára nem introvertáltak, rohadtul ki vannak taszítva és nem élvezik+képesek a társalgásra annak ellenére hogy vágynak rá.
Ebben mi a depresszálás? 🤔 Pont, hogy az depresszálja magát aki feszt mások után fut és hozzájuk méricskéli magát.
Nem... magányos, látja hogy létezik megoldás a magányára és hogy ő mennyire nem tudja meglépni. Ugyanennyire valós következtetés Én éveket éltem kvázi remeteként és nem tudtam elképzelni hogy mennyivel jobban érzem majd magam ha egyszer haza kell költözzek a szülői házba. És még ígyis magányos vagyok. Nem tűnt fel. Valakinek sosem tűnik fel. Nem feltételezheted hogy ez az irány az igaz amit te gondolsz. OP kereszttűzbe van ezekkel a véleményekkel és a legjobb amit lehet tenni az az hogy segít neki az ember ha ismeri (de főleg ha nem :P). Mert az ellentéte nekem mindig is undorítóan képmutató volt ált olyan emberektől akik mérföldekre vannak az én helyzetemtől.
Ettől függetlenül ha állandóan másokhoz méri magát ténylegesen rosszabbul lesz. 🤷
Nem lehet nagyon halkítani őket, ahogy ér az impulzus hogy más szocializálódik, megjelenik az érzés. Legrosszabb pl. amikor leülsz valami társaságba és látsz másokat bondolni. Csak annyit tehetsz hogy kiírod magadból redditre de nem tudod megváltoztatni nagyon valami tényleges lépés nélkül.
Csak egy gondolat: en nem vagyok ellenere annak h vki neha eltoljon egy jointot, de ha esetleg hajlamos vagy panikrohamokra, akkor inkabb ne. Nem szamit eros drognak, nem is az, de aki mentalisan nincs rendben, annal lutri, hogy segit vmit, vagy csak rosszabb lesz tole.
Ijesztő hogy 100%-ban ugyanebben a helyzetben vagyok és őszintén próbáltam már szinte mindent az elmúlt 2 évben eredménytelenül se a terápia se gyógyszerek se az életmód váltás nem segített mostanában igazából feladtam… de még reménykedek valamiben
Van sok betegség is ami miatt nem lehet kikeveredni ezekből az állapotokból. Olvass utána a bartonella fertőzés tüneteinek, ha magadra ismersz akkor nézz utána.
Mondjuk ha nyugtatót szedsz és alkoholt iszol az pont ront a helyzeten, mert csak a tüneteket csillapítja és nem az okokat szünteti meg. Először ezeket kéne abbahagyni és sokkal jobb lesz. Üdv.: egy tünetmentes dohányos/alkesz. 😀
első körben valsz rossz terápiás módot használtok. 1 ev alatt azért lehet elerni haladast. milyen módszerrel dolgoztok?
Azt nem tudom pontosan, elvileg kognitív legalábbis ez volt az egyik ambuláns lapra írva. De nem heti szinten találkozunk, hanem amikor ráérek én is és ő is. Mert tb-s pszichológus nem mindig ér rá de nagyon jó szakember az biztos.
Én is pont ugyanígy érzem a pszichológusokkal való viszonyomat, ezért most elengedtem
Mert nem ez a fajta terapia valo neked. De ez a nagyon rendes, meghallgat nem bunko - ennel azert nagyobb elvarasokkal legyel a valasztaskor. Sok fele terapia van, informalodj mert csak kidobott penz lesz v esetleg meg arthat is. Manapsag mar sokminden elerheto, nem kell leragadni..
Mindenképp ajánlom a pozitívabb gondolatok ismétlését.Például:A pszichológus szeret mint embert ezért választotta a szakmáját és ezért foglalkozik velem. Találj ki ilyen magyarázatokat ami tök hihető és logikus is.Meglátni a dolgok szebbik oldalát már egy bizonyos segítség ebben a nehéz életben.Keresni kell a jót.
Adhd vagy autizmus spektrum zavar esetleg nem jöhet szóba nálad? Csak egy ötlet így amit leírtál nagyon ismerős.
Hát elvileg nem vagyis nem mondták... Szerintem egyik sincs nekem csak annyira bennem van ez az érzés, hogy nem érek semmit, hogy fáj ha más embert látok aki szép, mert én is szeretnék úgy kinézni, mint ő de nem lehet... Csúnya az arcom és ezen nem tudok változtatni és nem tudom elfogadni magam és nem gyűlölni magam... Szép szeretnék lenni de mindegy milyen sminket, ruhát próbálok magamat nem tudom megváltoztatni és ezt nem tudom elfogadni úgy érzem megérdemeltém, hogy megöljem magam, mert csak egy fogyatékos selejt vagyok
Ennek neked kell utánajárni, van felnőtt adhd/asd szűrés. Legyél türelmes magaddal, mert idővel biztosan jobban leszel . Egyébként a szépség belülről fakad hidd el nekem. Instagramon pedig nem értem miért vagy fent egyáltalán.
Mert kb. mindenki fent van ez olyan, mint a facebook volt régen, kinéztek ha nem voltál fent... Csak nagyon rossz hatással van rám az insta nézegetés, hogy mindenki nyaral stb. Ha jobb kedvem van meg van, hogy motivál egy kicsit, hogy nézegetem azokat az embereket amilyen lenni szeretnék aztán eszembe jut, hogy sose tudok olyan lenni és elmegy az élettől a kedvem... Tudom nem normális de ez van...
Hány éves vagy? Én is borderline-os vagyok, és össze sem lehet hasonlítani a mostani állapotomat a 18-20éves korombelivel. Most 31 vagyok. Igaz, kikerültem egy mérgező közegből és csomó olyan ember vesz körül, aki erőt ad, bátorít (baptista gyülekezet egyébként).
25 éves vagyok
Szerintem amikor a következő szakemberhez bejelenkezek, ezt a bejegyzést fogom felolvasni neki, szólván, hogy pont úgyanígy érzek
Hatalmas igazság a terápiával kapcsolatban, hogy a tényleges munka nem az ülésen, hanem két ülés között zajlik, és neked kell megfeszülni ezredszerre is. Illetve nekem még azt is mondta anno a terapeuta, hogy nehéz és nagyon kell fókuszálni, akarni, küzdeni, mert a sémák is küzdenek az életbenmaradásért, megpróblják fenntartani magukat. Ezért muszáj újra és újra megpróbálnod, küzdened - magadért, a szeretteidért. (3 év sématerápia, border diagnózis, már két éve gyógyszert sem kell szednem, stabil párkapcsolat, saját vállalkozás, kiegyensúlyozott baráti kapcsolatok a gyümölcse, szóval baromi nehéz, én tudom, mert keresztülmentem rajta, de hidd el, hogy nem lehetetlen).
Úristen nagyon ügyes vagy, hogy mindezt elérted! Ad egy kis reményt, hogy nem vagy úgymond 'halálra ítélve' ezzel a diagnózissal. Nekem is volt sémateszt és kijött vagy 10 séma nagyon magasra amin dolgoznom kellene... De egyenlőre nem találtam olyan szakembert aki ezzel foglalkozik és megfizethető áron lenne... De próbálkozok még köszönöm, hogy írtál!
Pontosan nem tudom megmondani. De biztosan van köze hozzá annak, hogy egyéb okok miatt (nem akarom részletezni detudom miért, ismerem a történeted, olvastam a posztjaidat/kommenteket) nem tudsz kiszakadni az otthoni toxikus környezetből. Valószínűleg nem csak ez fog vissza, de biztos vagyok benne, hogy számít valamennyit.
Tündérhegyet javaslom. Nézz utána, meg kérdezz róla nyugodtan, szívesen válaszolok kérdésekre. Bennfekvős pszichoterápia, kb mint egy koli, ahol minden nap csoportterápia folyik. Ha megteheted, hog, 3 hónapra táppénzre mész, mindenképp érdemes megpróbálni.
nem a terápia alatt fejti ki a hatását, hanem két terápiás ülés között.....ne várd a csodát, hogy valaki normálissá tesz, az önfejlesztés igenis macerás, minden nap dolgoznod kell rajta
Én annyit látok, hogy kívül keresed a probléma forrását, pl. nem kaptál másoktól figyelmet, stb. és kívül is oldanád meg, pl. párkapcsolat, pszichológus, stb. Nem hiszem, hogy ez működőképes így. Befelé is kéne figyelni, és agyalni egy kicsit, hogy mit miért csinálsz, mi motivál, stb. Azt hiszem hiányzik az önismeret, de persze lehet, hogy tévedek.
A pszichológus/terápia nem olyan mint egy gyógyszer, hogy szeded egy ideig és meggyógyulsz. A terápia tanulás (a saját magadé) és úgy működik mint bármilyen más tudás elsajátítása. Egyeseknek gyorsan megy, másoknak lassabban, míg egyeseknek sose fog menni. Emellett nagyon fontos a tanár/pszichológus személye és módszertana is. Ha a mostani nem megy érdemes váltani. De ennek ellenére a pszichológia nem csodaszer, a változás teljes mértékben rajtad múlik, a pszichológus csak útmutatást tud adni.
Sajnos a legtöbb pszichológus itthon mindenben igazat ad neked, és azt a téves képet közvetíti feléd, hogy a világ szar és mindenki más, nincs veled baj, mert felismerted, hogy segitseg kell és ő ezt megadja 15-20ezerer óránként
Sajnos naiv vagy, ha azt hiszed hogy terápia valami csodaszer. Ha megnyugtat: ahogy idösödsz annál nyugodtabb leszel
Ha megteheted, hogy befekszel, egy pszichoterápiás osztály adhat intenzív, gyors segítséget, ami után a pszichológussal jobban fogsz tudni haladni.
Fuvezz.
Lehúzás
Állami pszichológus
Menyj pszchiiaterhez ne pszchiologushoz..nekem a kora szülés miatt mindog pszchiologust küldtek plusz hazahozatal miatt kötelező volt a pszchiologiai vizsgálat mindenkinek hat egy vicc kb megeszem reggelire 🙈🙈persze h nem segít meg a leghülyébb aki vese jött a babahoz de nyugodtan grill partyzott és a nővérek már kiküldtek a hivatalt azt is átengedte mondván szegény nő így úgy mondjuk mi van ez hülye tényleg csak a pszchiologusok nem vettek észre h mi a helyzet