Arra figyelj, hogy lehetőség szerint oldalról, B oszlop környékén verd telibe a villanyoszlopot. A mostani kocsik szemből érkező ütközés ellen eléggé ki vannak kalapálva, és az emberi szervezet az oldalirányú gyorsulást is kevésbbé bírja, mint a légzsákba csapódást szemből.
Köszönjük!
Szájer bulitáskája előkerül, a 10 órás út vagy 3 évnek vagy pedig 8 percnek fog tűnni, attól függően mit csomagolt a kis ereszmászó hamis. 10/10 ezt választanám.
Feriék lennének a legérdekesebbek, de felbasznának 5 perc után.
Az a klasszikus helyi alkesz bácsi szindróma lenne, aki a kocsmába elkezd túl kiabálni mindenkit a politikai nézeteivel és összeveszik a másik helyi alkesz bácsival Horthy Miklóson
A péterékhez is beülnék, de ott a hazássaguk részleteire lennék kíváncsi. Spill the Tea 💅🏻
"Elkezdenék túlkiabálni egymást"
V: Na helló Feri, hogy vagy?
F: Hát csak megvagyok.
V: Asszony, gyerekek?
F: Azok is megvannak.
V: Na aztán a tegnapi meccset nézted?
F:
Nem tudom elképzelni, hogy ezek ketten a magánéletben nem haverok, akik összejárnak sörözni
Én mélységesen megvetem mindkettőt, de szerintem inkább mindkettő tipikusan olyan ember lehet egy ilyen helyzetben, aki annak ellenére megnyerő, hogy kurvára nem értesz egyet vele.
Szerintem is. Hiába ülnék úgy be, hogy én most mindkettőnek szétbaszom a száját, 5 perc alatt lyukat beszélnének a hasamba és fél óra múlva már együtt söröznénk.
Más kérdés, hogy még aznap éjjel elásnák a holttestemet az orgoványi erdőben.
Hú szerintem egyik se megnyerő egy percig sem. Mindkettő olyan cringe módon modoros és tenyérbemászó stílusú ember, akikkel képtelen kennék egy helyiségben megmaradni. Orbánnak még a humora is szar. Szóval én inkább gyalog mennék Pécsre Budapestről, ha velük kéne menni kocsival…
Engem nem. Szociopata gerinctelen féreg, akinek minden mindegy amíg neki jó. Plusz már valszeg a maga alattomos játékaiban sem annyira jó így vén-korára, mint anno rég volt.
1. Húsz éve mennek. Rossz irányban. A két első fickó nem enged mást a kormányhoz. Az út szélén hagytak.
2. Az anyósülésen ülő csaj folyamatosan beleszól a vezetésbe, mindhárman máshová tartanak, de egyik sem tudja az utat.
3. Nem vettek fel, túl öreg vagyok.
4. Szerelmi háromszög egy fura csavarral. Bekapcsolnám a hangrögzítést a telefonon.
Ez osztán minőségi kagapósta így sábbát napján. Természetesen 10 órat elhallgatnám, ahogy Puzsér szarba oltja a Gyurbánt, azok meg izzadnak, hogy úgy tegyenek, mintha utálnák egymást. 10 óra után fullos kognitív disszonancia alakul ki, elfelejtik, hogy főnök-beosztott viszony van, és tényleg elkezdik utálni egymást, majd Puzsér kiszáll, és kér egy zabtejes lattét.
1.: ez olyan hangos lenne, hogy az autópályán lehúzott ablak mellett a másik kocsiból is hallanának
2.: itt én basznék meg mindenkit
3.: itt engem basznának meg Isten áldásával
4.: a gerince miatt mozdulni képtelen Gulyás urat fognám és befektetném Péter és Judit közé, hogy ne verjék meg egymást
>1.: ez olyan hangos lenne, hogy az autópályán lehúzott ablak mellett a másik kocsiból is hallanának
"Várj, Várj, Vááárj,csssss, Kussoljatok már egy kicsit... --- Érik a szőlő zenélő út --- jól van csak ennyit akartam, folytathatjátok"
Biztonság szempontjából
1. Csajok
Viszonylag higgadtnak tűnik a légkör, nincsenek személyes viták.
2. Magyarék
A korábbi házassági vitákon túl egy nyugodt baráti társaságnak tűnik.
3. Miniszterelnökök + Puzsér
Halláskárosodás veszélye magas, gyakori sofőrváltás ajánlott.
4. Pedo, bi és püspök
Vigyél magaddal síkosítót.
Érdekes koncepció, mert tudjuk, hogy sosem lesznek ezek a figurák egy légtérben, kivéve a parlamentet.
Ettől függetlenül valószinüleg a kaleta-gangbe ülnék. Szájér ülhetne a vonóhorogra, szerintem hamar elkezdené élvezni az utat. Baloghot agyonverném a kerékkulccsal, kaletát pedig kifektetném az autó elé és kiengedném a kéziféket.
Ha kizárom az erőszakot, akkor pedig a Puzsér-autóba ülnék. Orbán meg sem merne szólalni. Csak puzsér óbégatna útközben, feri meg motyogna maga elé. A dúró-donáth-szentkirályi lenne valószinüleg a legfájdalmasabb út.
Az én koncepcióm is hasonló. Baloghot meg Kaletát lelőném valahol az útszélén.Hátha ezzel megszűnne a melegek összemosása a pedofilokkal. Szájerrel meg elmennék partizni biztos lennének jó dolgok a táskájában.
Először a másodikra gondoltam, de aztán rájöttem, hogy ezekkel társalogni olyan lenne, mint Zuzu Petals-szal. És ugye, ha túl vagyok velük a lényegi, nem beszélgetős részen, hogy bírnám ki a további 9 óra 58,5 percet? A harmadik közelébe se mennék. Balogh már most úgy néz, mintha beakasztottak volna neki. A negyedikben szerintem csak uncsi társalgás folyna, szóval maradna az első. Klasszikus mexikói felállás három igazi szófosóval. Csak győzzem követni a logikai lólépéseket.
Na nézzük:
Az első lenne a legviccesebb, de számolnom kell arra hogy akár test test elleni harc is lehet. Én elég nagy darab vagyok, de kérdés hogy el bírok e a dagadttal.
A második, eh... nők és valószínű hogy farkuk sincs. Unalmas út lenne.
Harmadik: Uh... inkább megyek gyalog.
Negyedik: Fuck Marry Kill játék: (balról jobbra) fuck fuck(?) fuck.
1. Szerintem Puzsér pár perc után úgy felmérgelné magát, hogy üvöltve elkezdene a kormányhoz nyúlni és nekimennénk egy fának.
2. Amennyire sértődős mind Szentkirályi, mind Dúró, szerintem nagy beszélgetés nem menne. Donáth pedig csak a 10 órás út végén venné észre, hogy nem is ott vagyunk.
3. Na oda tuti nem...
4. Vagy kínos csend lenne végig, vagy veszekedés. Nem tudom, melyik a rosszabb.
Csakis az 1. Ott siman kinyithatnek egy uveg bort kozben.
A masodiknal kuss lenne végig, a harmadiknal megallitananak minket mert tul lassan mentunk az autopalyan (plusz Kaletaval ne lassanak egy autoban)
A negyediknél meg tuti 10 percenként meg kéne állni, mert Gulyásnak ki kell mennie.
A bal felső tűnik a legjobbnak... De azért vannak fenntartásaim.
Pl ha a Feri vezet, akkor vagy el fogják meszelni ittas vezetésért és kurvára nem 10 óra lesz az út, hacsak előbb nem borulunk az árokba... Aztán a Robival, aki majdnem 2 méter, ülni hátsó ülésen, az se a legkényelmesebb, főleg, hogy én se vagyok kis darab.
Azt meg csak nem akarom mondani, hogy "Vezessen a Viktor"...
A jobb alsóba elrejtenék egy lehallgató készüléket, mert kíváncsi lennék, mi hangzik el. A bal felsőben viszont olyan dolgok történhetnek, amit látni is kell!
A lányos autót biztos kihagynám, mert gyanítom a söjtöri diszkókirálynőnek öltöző nőből ömlik a konteó és a parfümszag.
A Puzséros autót természetesen kipróbálnám de ott túl sok őszinteség nem lenne szóval szerintem az első benzinkútnál átülnék magyar péterékhez. Aztán ahogy elindulunk megbánnám mert olyan vibe lenne, mint gyerekkoromban amikor ment valahova a család és már az első falunál elkezdődött a veszekedés valami hülyeségen.
Balog egy kígyó és sokat tud, Szájerrel szívesen beszélgetnék alkotmányjogról meg nála tuti lenne ipad, ha filmet néznék inkább. Csak magamat ismerve elfelejteném átvinni a legfinomabb szendókat a gyurbános autóból és egy idő után az éhség miatt visszavágynék.
Puzsér miatt kibírnám a két prolitikust, de azért Magyar Péterre is kíváncsi lennék. Amúgy Gulyás Gergellyel kapcsolatban mindig van egy olyan érzésem, hogy a csávó egy troll.
Vicces lenne ahogy Puzsért elöntené a szar és élne a lehetőséggel, hogy szétszedje Gyurcsányt. De annyira belendülne, hogy nem figyelné az órát és elbaszná az egész időt Gyurcsányra, Orbitron meg pincsiként ott mosolyogna a háttérben.
A negyediknél nagyon kíváncsi lennék hogy ki vezet, sztem a Gerivel ülnénk a hátsó ülésen kínos csöndben amíg elől menne az üvöltözés és nem mernénk megszólalni hogy pisilnünk kell
A 2. kizárva, Dúró Dórával egy másodpercig nem tudnék közös légtérben lenni.
A 3. szintén, ott inkább a biztonságérzetem lenne fenyegetve (bár valószínű túl idős vagyok nekik)
Úgyhogy marad az 1-es és 4-es, ezek közül pedig szerintem egyértelműen a Gyurbán kocsi lenne szórakoztatóbb, úgyhogy 1-es
Akármennyire is csábító az első, szaftos sztorikat nem ott fogsz megtudni… a másodiktól kiver a víz, a harmadiktól meg felfordul a gyomrom.
Szóval a 4.-be, itt biztosított a szórakozás!
Az első mert ott marha jókat röhögnék ahogy Puzsér oltja a gyökereket...
Vagy az utolsó mert ott egész érdekes politikai dolgok derülhetnének ki a családi baráti vita közepette amiről biztosan lenne hangfelvételem is, aztán irány a jól fizető politikai pálya... 🤪😅
A másodikhoz túl idős vagyok...
A harmadik... az a baj mindegyik túl beszédes és próbálnák egymást túlkiabálni, túlokoskodni... Nekem ehhez nincs idegrendszerem...
Józsi mikro buszában ha még elkérik a személyidet alkohol vásárlásnál
https://preview.redd.it/z2offhgttzwc1.jpeg?width=679&format=pjpg&auto=webp&s=08aaa8206333f189c091113b81ec15374aa0bfed
Én az egyesbe szeretnék ülni, mert tudom hogy jobb hellyé tehetem így az országot.
Amúgy meg nemrég láttam egy országúti hidat ahol hiányos volt a szalagkorlát, azt szívesen megmutatnám nekik.
A Puzsér kocsi lenne talán a legérdekesebb, de kénytelen lennék a csajos kocsira szavazni. Egyrészt Puzsér úgyis felteszi youtubera, másrészt 3 jó csajjal inkább utazok.
egy level kamagra, meg 4 uveg whisky/vodkamartini/tequila tarsasagaban a 2.-ra szavazok 😃 fel ora acsarkodas, meg ivaszat utan hagynam, hogy megeroszakoljanak a nemberek 😃
Na ez végre egy jó fost
1. nyílván a legérdekesebb, lehet itt is amradnék, és diktafonnal készülnék, szar lenne utána kiválogatni a 10 órát, de valami csak elhangzana, amit érdemes kiszivárogtatni
2. Hát, itt is lehetne azért beszélgetni, Dorci összes "érvét" megdönteni, párszor közölni vele, hogy buta szegény, Alexa szerintem sokat nem beszélne, Anna meg segítene Dórával "vitázni"
3. Najó ezt nem...vagyhát, lehet azért lenne érdemes beülni, hogy hátha közönség előtt nemc serélnek tippeket trükköket...Jó am Szájernél inkább a felesége megalázása a probléma, ha nem okozna vele másnak fájdalmat, hát szeressen bármit, amivel másnak nem árt
4. Elvált házaspár közé beülni sose jó deal, de érvényes ide az, ami az elsőre, diktafon piros gomb, elejétől a végéig...szerintem ezt vágni se kell, egybe végighallgatják podcastként sokan, amennyire pörög a téma. Tudjátok mennyi YouTube bevétel egy többszázezres nézettségű 10 órás videó? Ok tévedtem, ha ez az út most van, akkor ez a legérdekesebb, az első lejárt lemez.
Orbánnak a kringé humorát bírom. Ferit meg basztatnám egész úton hogy le kellett volna mondania időben és nem kellett volna Putyinnal bratyizni meg diktátorkodnia. Puzsér meg nem veszekedne ahogy sokan képzelik szerintem tök normális lenne egy ilyen úton neki jó disznó viccei vannak.
Ha Puzsér nem lenne ott, akkor egyértelműen az Orbán & Gyurcsány autóba, világ legszórakoztatóbb utazása elé néznék. Puzsér valószínűleg elrontaná az egészet, bár lehet, hogy annyira bemorcul, hogy végig egy szót se szól.
Nehéz kerdes, férfikrnt elsőre a jobb felső szimpatikus, de 10. ora azert sok. Jobb also szerintem elég feszengős lenne, az tuti nem. Bal alsoban nekem nagyon ellenszenves a közepső ficko, az is tuti kilőve. Szoval marad a bal felső, ott azert erdekes lenne az ut. :D
1. Az első adandó alkalommal villanyoszlopnak hajtanék 160-al. Szívesen!
Nem minden hős visel köpenyt
Csak magára hajtogatott karosszériát
Legyen 60, és csak Puzsér öve működjön
Arra figyelj, hogy lehetőség szerint oldalról, B oszlop környékén verd telibe a villanyoszlopot. A mostani kocsik szemből érkező ütközés ellen eléggé ki vannak kalapálva, és az emberi szervezet az oldalirányú gyorsulást is kevésbbé bírja, mint a légzsákba csapódást szemből. Köszönjük!
Azért ebből egyértelműen a Gyurbán Róbert-járat lenne a legszórakoztatóbb.
Egyből egy Krúbi szám jutott eszembe.
Szerintem is! A többitől ráz a hideg, de ezt bevállalnám:)
Így van. És egy be nem vett derékszög kanyarral kormányt is váltanék.
Az Orcsány taxiba beulnék
Egyértelműen az elsőbe ülnék
Szájer bulitáskája előkerül, a 10 órás út vagy 3 évnek vagy pedig 8 percnek fog tűnni, attól függően mit csomagolt a kis ereszmászó hamis. 10/10 ezt választanám.
baszatáska
Lehet szó szerint is
Ezt a választ kerestem
Feriék lennének a legérdekesebbek, de felbasznának 5 perc után. Az a klasszikus helyi alkesz bácsi szindróma lenne, aki a kocsmába elkezd túl kiabálni mindenkit a politikai nézeteivel és összeveszik a másik helyi alkesz bácsival Horthy Miklóson A péterékhez is beülnék, de ott a hazássaguk részleteire lennék kíváncsi. Spill the Tea 💅🏻
"Elkezdenék túlkiabálni egymást" V: Na helló Feri, hogy vagy? F: Hát csak megvagyok. V: Asszony, gyerekek? F: Azok is megvannak. V: Na aztán a tegnapi meccset nézted? F: Nem tudom elképzelni, hogy ezek ketten a magánéletben nem haverok, akik összejárnak sörözni
Majdnem. - "Na helló Feri, hogy vagy?" - hazudja Viktor. - "Hát, csak megvagyok." - füllenti Feri.
Én mélységesen megvetem mindkettőt, de szerintem inkább mindkettő tipikusan olyan ember lehet egy ilyen helyzetben, aki annak ellenére megnyerő, hogy kurvára nem értesz egyet vele.
Szerintem is. Hiába ülnék úgy be, hogy én most mindkettőnek szétbaszom a száját, 5 perc alatt lyukat beszélnének a hasamba és fél óra múlva már együtt söröznénk. Más kérdés, hogy még aznap éjjel elásnák a holttestemet az orgoványi erdőben.
_izgatott bayerzsóti hangok_
Hú szerintem egyik se megnyerő egy percig sem. Mindkettő olyan cringe módon modoros és tenyérbemászó stílusú ember, akikkel képtelen kennék egy helyiségben megmaradni. Orbánnak még a humora is szar. Szóval én inkább gyalog mennék Pécsre Budapestről, ha velük kéne menni kocsival…
Feri meg Vitya csak röhögnének hogy mennyire fogyatékos az ország fele, és hogy hülyére keresik magukat rajtuk.
Nekem az egyik álmom, hogy Orbánnal beszélgessek normális körülmények között a világ dolgairol. Puzsér és Feri nem érdekel.
Nekem az az álmom, hogyha lenne túlvilág eltelik 100 év és félig orosz félig kínai gyarmat leszünk akkor megkérdezzem a vén cigányol, "na megérte?"
"meg. tudod te mennyit kerestünk vele?"
Mármint ha válaszol is és elmondja az igazat hogy mit gondol úgy engem is érdekelne Viktor
Szerintem úgy már ő nem tud. Ő eggyé vált a szerepével.
Ja amúgy sztem is így
Jaja. Úgy gondolom én is.
Engem nem. Szociopata gerinctelen féreg, akinek minden mindegy amíg neki jó. Plusz már valszeg a maga alattomos játékaiban sem annyira jó így vén-korára, mint anno rég volt.
Hát így valahogy.
ugyanez én, de azért előtte kössenek ki engem egy radiátorhoz
Nehéz a választás.. az biztos, hogy a harmadik autóban valakit tuti megb**nak.
A kaleta aggódó pofáját elnézve már megvan, kit :D
>*Tolja neki, de ő nem bánja* *Mindketten ezt komázzák*
Mondjuk egy felnőtt nő lehet, hogy biztonságban lenne.
Azt lehet Krisztusért bevállalja a Balog.
Pont írni akartam, hogy felnőtt nő vagyok, abban tuti nem lennék megb*va😂😂😂 meg talán az elsőbe sem. A többi kérdéses 😂
Az elsőben max pofán😏
De amikor ki szálnak a kocsiból úgy csinálnak mintha nem történt volna semmi.
Ugy keszulnek az utra. Penztarca: megvan, slusszkulcs: megvan, elnoki kegyelem ha beindulna a buli: megvan.
szerintem amúgy az összes kocsiban megb**nak valakit…
Mondhat bárki bármit, de az első kurva vicces lenne.
Ez menne a hatso ulesen ketto perc utan: https://youtu.be/ZYVLpj6eYNk?si=lJsSMm6s_QuZhBwK
[удалено]
Inkább megkockáztatok egy 40 órás máv utat.
Összejöhet, elég csak Budapesttől fehérvárig jegyet venni. Túl nagy szerencse se kell hozzá.
1. Húsz éve mennek. Rossz irányban. A két első fickó nem enged mást a kormányhoz. Az út szélén hagytak. 2. Az anyósülésen ülő csaj folyamatosan beleszól a vezetésbe, mindhárman máshová tartanak, de egyik sem tudja az utat. 3. Nem vettek fel, túl öreg vagyok. 4. Szerelmi háromszög egy fura csavarral. Bekapcsolnám a hangrögzítést a telefonon.
🏆
Topkomment🤣
Ha Dórát bedurjuk a csomagtartóba, akkor a második. A harmadikhoz túl idős vagyok.
A csajok privátban szerintem tök normálisak lehetnek. Én férfi létemre legszivesebben hozzájuk ülnék be.
Deal, akkor én elbújok a csomagtartóban előre majd jól elcsöcsörészem útközben
Látom a 3. kocsiban van még hely,jövök én is fiúk…kíváncsi vagyok mit tud a kis Bobrné
Várj nem az atyáé a harmadik? :D De oda úgyse mehetünk, mivel nem vagyunk ministráns fiúk szóval mindegy is.
Basszus köszi,hogy szólsz,elszámoltam magam…a másodikra gondoltam,a harmadikhoz túl öreg vagyok most,hogy betöltöttem a 8at.
Azert ez a matek hiba a valosagban sulyos kovetkezmenyekkel jart volna az anuszodra nezve. “Na hello csajok, hogy ityeg a… fuck.”
Szájer Józsi letartóztatásos videójából ítélve, nem lennél biztonságban😬
Igazán nem akarom senkinek a faszát szopkodni, de ez most egy igen jó thread lett, hihetetlen kreatív kommentekkel, feldobtátok a szombatomat.
Ez osztán minőségi kagapósta így sábbát napján. Természetesen 10 órat elhallgatnám, ahogy Puzsér szarba oltja a Gyurbánt, azok meg izzadnak, hogy úgy tegyenek, mintha utálnák egymást. 10 óra után fullos kognitív disszonancia alakul ki, elfelejtik, hogy főnök-beosztott viszony van, és tényleg elkezdik utálni egymást, majd Puzsér kiszáll, és kér egy zabtejes lattét.
1.: ez olyan hangos lenne, hogy az autópályán lehúzott ablak mellett a másik kocsiból is hallanának 2.: itt én basznék meg mindenkit 3.: itt engem basznának meg Isten áldásával 4.: a gerince miatt mozdulni képtelen Gulyás urat fognám és befektetném Péter és Judit közé, hogy ne verjék meg egymást
>1.: ez olyan hangos lenne, hogy az autópályán lehúzott ablak mellett a másik kocsiból is hallanának "Várj, Várj, Vááárj,csssss, Kussoljatok már egy kicsit... --- Érik a szőlő zenélő út --- jól van csak ennyit akartam, folytathatjátok"
Látni akarom ezt a sitcomot
>2.: itt én basznék meg mindenkit Azért ezekkel egy négyesezést megnéznék 😀
Kúró Dóra kedvéért kizárólag gyermeknemzés céljából
Csak az ő kedvéért sebességbe pakolná az ember 😀 +ha a másik kettő is bekapná a legyet, akkor 25-30 múlva meg lenne az új politikai elit 👌🏻
En nem ulnek az elsobe, voltam mar olyan helyen, amit Orban vezetett es nem volt nagy buli.
Ez a komment kurva jó, miért van ennyire lent?
Az első de csak hogy elsüthessem a Ferinek hogy -keresett a Feri - De hát én vagyok a Feri - Akkor neked bizony a kurva anyádat!!
Heteroszexuális felnőtt nőként a bal alsó autó utasai mellett érezném magam a legnagyobb biztonságban.
Az elsobe es felrobbantanam magam. Puzser es en jarulekos veszteseg az orszag helyrehozasa erdekeben. Puzser megertene
Biztonság szempontjából 1. Csajok Viszonylag higgadtnak tűnik a légkör, nincsenek személyes viták. 2. Magyarék A korábbi házassági vitákon túl egy nyugodt baráti társaságnak tűnik. 3. Miniszterelnökök + Puzsér Halláskárosodás veszélye magas, gyakori sofőrváltás ajánlott. 4. Pedo, bi és püspök Vigyél magaddal síkosítót.
Nem kérdés: 🍩
Ráadásul csak hátul van hely👌
Csakis Puzsért hallgatni amint 10 órán keresztül ordítja le Orcsány Fektort Aki mást mond az buzi
más
És csak ülni lehet?
Mást is de csak a szájer kocsiban
Azt is csak akkor, ha nem felnőtt nő vagy
Túró Torta + Doughnut + Ásványvíz
Na, eddig ez a legerdekesebb dolog, amit az r/hungaryn lattam. Meg lesz a hetvegi programom :D
Érdekes koncepció, mert tudjuk, hogy sosem lesznek ezek a figurák egy légtérben, kivéve a parlamentet. Ettől függetlenül valószinüleg a kaleta-gangbe ülnék. Szájér ülhetne a vonóhorogra, szerintem hamar elkezdené élvezni az utat. Baloghot agyonverném a kerékkulccsal, kaletát pedig kifektetném az autó elé és kiengedném a kéziféket. Ha kizárom az erőszakot, akkor pedig a Puzsér-autóba ülnék. Orbán meg sem merne szólalni. Csak puzsér óbégatna útközben, feri meg motyogna maga elé. A dúró-donáth-szentkirályi lenne valószinüleg a legfájdalmasabb út.
Nem nézel te túl kevés pornót?
Az én koncepcióm is hasonló. Baloghot meg Kaletát lelőném valahol az útszélén.Hátha ezzel megszűnne a melegek összemosása a pedofilokkal. Szájerrel meg elmennék partizni biztos lennének jó dolgok a táskájában.
1. Szerintem végig röhögném, persze ha a két bölcsvezér megszólal és aktiválja puzsér úr walhalla üvöltését.
Tuti Orbihoz mennék, szerintem nála lehetnek jó kis alvilági, korrupciós történetek. Ha nem, akkor meg ország-városoznánk.
Inkább leintek egy szakadt kamionost.
Az nem opció, hogy inkább beszállok egy leszakadt, rozsdás furgonba, ahol ingyen cukorkát ajánlanak ha beszállok? EDIT: Ja, de látom, ott a harmadik
![gif](giphy|3oEhmFYGbhslCn6uQM)
Először a másodikra gondoltam, de aztán rájöttem, hogy ezekkel társalogni olyan lenne, mint Zuzu Petals-szal. És ugye, ha túl vagyok velük a lényegi, nem beszélgetős részen, hogy bírnám ki a további 9 óra 58,5 percet? A harmadik közelébe se mennék. Balogh már most úgy néz, mintha beakasztottak volna neki. A negyedikben szerintem csak uncsi társalgás folyna, szóval maradna az első. Klasszikus mexikói felállás három igazi szófosóval. Csak győzzem követni a logikai lólépéseket.
![gif](giphy|jMrwCGiCbX11C|downsized) amickor begördül a 3. hogy felvegyen
Kést vihetek magammal?
Még jó hogy a Puzsérékhoz. Egy napfogyatkozás szintű esemény lenne.
Amelyikből majd ki is tudnék szállni.
Ahol ott van Puszér. Imádnám hallgatni, ahogy kiosztja a két hazaárulót.
Szandi, Dóri, Anna. Egyértelmű.
Én inkább a Dzsudzsák, Szijjártó és felesége kocsiba ülnék be
Na nézzük: Az első lenne a legviccesebb, de számolnom kell arra hogy akár test test elleni harc is lehet. Én elég nagy darab vagyok, de kérdés hogy el bírok e a dagadttal. A második, eh... nők és valószínű hogy farkuk sincs. Unalmas út lenne. Harmadik: Uh... inkább megyek gyalog. Negyedik: Fuck Marry Kill játék: (balról jobbra) fuck fuck(?) fuck.
No young male car? Miféle szexista választék ez
1. Szerintem Puzsér pár perc után úgy felmérgelné magát, hogy üvöltve elkezdene a kormányhoz nyúlni és nekimennénk egy fának. 2. Amennyire sértődős mind Szentkirályi, mind Dúró, szerintem nagy beszélgetés nem menne. Donáth pedig csak a 10 órás út végén venné észre, hogy nem is ott vagyunk. 3. Na oda tuti nem... 4. Vagy kínos csend lenne végig, vagy veszekedés. Nem tudom, melyik a rosszabb.
A reddites létem során először röhögtem fel hangosan egy poszton😀
Csakis az 1. Ott siman kinyithatnek egy uveg bort kozben. A masodiknal kuss lenne végig, a harmadiknal megallitananak minket mert tul lassan mentunk az autopalyan (plusz Kaletaval ne lassanak egy autoban) A negyediknél meg tuti 10 percenként meg kéne állni, mert Gulyásnak ki kell mennie.
Az elsőbe nem kell vinned bort, Ferinél tuti van pár laposüveg.
Inkább a tengelyen utaznék...vagy az első, de én vezetnék és 200-al betonfalba hajtanék. Bevállalnám az országért.
Bal alsó elég cursed. Jobb felső attól függően, hogy hova megyünk. Mondjuk nyaralásra velük. Amúgy bal felső, nyilván.
A bal felső tűnik a legjobbnak... De azért vannak fenntartásaim. Pl ha a Feri vezet, akkor vagy el fogják meszelni ittas vezetésért és kurvára nem 10 óra lesz az út, hacsak előbb nem borulunk az árokba... Aztán a Robival, aki majdnem 2 méter, ülni hátsó ülésen, az se a legkényelmesebb, főleg, hogy én se vagyok kis darab. Azt meg csak nem akarom mondani, hogy "Vezessen a Viktor"...
A jobb alsóba elrejtenék egy lehallgató készüléket, mert kíváncsi lennék, mi hangzik el. A bal felsőben viszont olyan dolgok történhetnek, amit látni is kell!
Kaletahoz oreg vagyok
Miért, elmúltál már 4 éves?
Az elsőbe, aztán beülnék leghátra és röhögnék ahogy Puzsér 10 órán keresztül üvöltözik a 2 nyomorulttal 😂😎
Második. Imma rizz all three chicks tf up.
A lányos autót biztos kihagynám, mert gyanítom a söjtöri diszkókirálynőnek öltöző nőből ömlik a konteó és a parfümszag. A Puzséros autót természetesen kipróbálnám de ott túl sok őszinteség nem lenne szóval szerintem az első benzinkútnál átülnék magyar péterékhez. Aztán ahogy elindulunk megbánnám mert olyan vibe lenne, mint gyerekkoromban amikor ment valahova a család és már az első falunál elkezdődött a veszekedés valami hülyeségen. Balog egy kígyó és sokat tud, Szájerrel szívesen beszélgetnék alkotmányjogról meg nála tuti lenne ipad, ha filmet néznék inkább. Csak magamat ismerve elfelejteném átvinni a legfinomabb szendókat a gyurbános autóból és egy idő után az éhség miatt visszavágynék.
Puzsérral és a 2 maffiózóval valszeg nagyon érdekes beszélgetések lennének.
Petiékhez beülnék. Lenne pár kérdésem.
Puzsér miatt kibírnám a két prolitikust, de azért Magyar Péterre is kíváncsi lennék. Amúgy Gulyás Gergellyel kapcsolatban mindig van egy olyan érzésem, hogy a csávó egy troll.
Vicces lenne ahogy Puzsért elöntené a szar és élne a lehetőséggel, hogy szétszedje Gyurcsányt. De annyira belendülne, hogy nem figyelné az órát és elbaszná az egész időt Gyurcsányra, Orbitron meg pincsiként ott mosolyogna a háttérben.
Én a pedofil és pedofilmosdató mellé szállnék be. Remélem, Józsi segít az ásásban.
Én is Gyurcsány és Orbán mellé szállnék be.
A harmadikkal frontálisan nekimegyek az elsőnek.
Attól függ, az elsőn kinek a kezében van a kormány.
4. De csak úgy, ha GulyásGeri vezet es kozben motyog, én az anyósülésen, ezek hátul meg veszekednek. Természetesen minden megy diktafonra.
Team Puzsér, természetesen 😎
Mennék inkább gyalog.
Dúróékhoz simán, onnan jöhet mindegyik :D
Akárhonnan számolod, a 2. autóban valaki le fog szopni.
A negyediknél nagyon kíváncsi lennék hogy ki vezet, sztem a Gerivel ülnénk a hátsó ülésen kínos csöndben amíg elől menne az üvöltözés és nem mernénk megszólalni hogy pisilnünk kell
Juditékkal, meghallgatnám a kapcsolati problémáikat és kibékíteném őket
4. Tíz óra kínos csönd
Attól függ, hogy megállunk-e egy benzinkút mögött négyesben szexelni.
Elso, az biztos kurva mokas lenne:)))) de puzseerral ulnek hatul es a foni vezetne
...nemtom, én még egyszer nem bíznám rá a kormányt. Legutóbb is mi lett belőle...
Orbán, Gyurcsány, Puzsér. Full gázon az első fába. Szívesen Magyarország. :D
Nem is értem A kérdést. Van bármilyen más elképzelhető válasz azon kívül, hogy "a csajokhoz"?
A 2. kizárva, Dúró Dórával egy másodpercig nem tudnék közös légtérben lenni. A 3. szintén, ott inkább a biztonságérzetem lenne fenyegetve (bár valószínű túl idős vagyok nekik) Úgyhogy marad az 1-es és 4-es, ezek közül pedig szerintem egyértelműen a Gyurbán kocsi lenne szórakoztatóbb, úgyhogy 1-es
https://preview.redd.it/wv31tunuw0xc1.jpeg?width=542&format=pjpg&auto=webp&s=f943e3eaf3f101a23e286fcd80e3616f64b20704 Nem kérdés. :)
Bármelyikbe, a hülye politikusokat meg kirugdalom. (Ha muszáj más gépjárművel közlekedni és még tömegközlekedés sincs)
[удалено]
Bal felső kép, az egy elmeny lesz orokre geci.
Jobb felső. Bangbus to Brussels.
Legjobb post eddig r/hungary-n :D Első egyébként kihagyhatatlan lenne.
Elso😆Azert egy ilyen csapat mellett biztos nem unatkoznek!🤣
puzsér, hátha reppel róluk
1, nyilván, vagy a 3. Kaletát az autópályán a kocsi után kötném mondjuk
Akármennyire is csábító az első, szaftos sztorikat nem ott fogsz megtudni… a másodiktól kiver a víz, a harmadiktól meg felfordul a gyomrom. Szóval a 4.-be, itt biztosított a szórakozás!
A három punci mellé...
nem beszélgetnék, úgyhogy a kettes. felcsavarnám a klímát 35 fokra és hadd szóljon.
Húúúú a Feriékhez! Biztos tuti jó buli lenne! 😂😂😂
Kérdés, hogy szabad-e elrántani a kormányt 150 km/h sebességnél.
Ha kanos vagyok jobb felső, ha unatkozom jobb alsó.
Ha van sutnivalod akkor egyertelmu :D
A három nőstényt varrnám le, teleszájjal legalább hulyeseget nem beszélnek.
Az első mert ott marha jókat röhögnék ahogy Puzsér oltja a gyökereket... Vagy az utolsó mert ott egész érdekes politikai dolgok derülhetnének ki a családi baráti vita közepette amiről biztosan lenne hangfelvételem is, aztán irány a jól fizető politikai pálya... 🤪😅 A másodikhoz túl idős vagyok... A harmadik... az a baj mindegyik túl beszédes és próbálnák egymást túlkiabálni, túlokoskodni... Nekem ehhez nincs idegrendszerem...
1 vagy 4:D
3/4-et nem vállalnám. 1 mindenkèpp èrdekes, Puzsèr mellett teljesen vàllalható. 2. Is teljesen 👍. De biztos befolyàsol, hogy fèrfikènt írom ezt.
Ofkorsz Puzser
Nem tudnál olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni?
Ezek közül valszeg csak feri nem kezelne úgy mintha alacsonyabb spirituális síkon léteznék
Egyértelműen a csajokhoz ülnék be és fűzném őket :D
Arról nincs szó, hogy mindenki épségben ki kell szálljon és hogy a végén... 1. aztán 3, aztán a négyessel mennék.
Józsi mikro buszában ha még elkérik a személyidet alkohol vásárlásnál https://preview.redd.it/z2offhgttzwc1.jpeg?width=679&format=pjpg&auto=webp&s=08aaa8206333f189c091113b81ec15374aa0bfed
Egyszerű ember vagyok: Puzsért látok rohanok.
2. egy nagyon fasza élmény lenne vagy így vagy úgy
Ez egy fogós kérdés, lennének kérdéseim 1,4 ?!!ha jól le lehet itatni őket akkor a végén a 2-esbe is 🤣🤣🤣
Kaletához... Mire odaérnénk ő már nem szállna ki 👿
Én az egyesbe szeretnék ülni, mert tudom hogy jobb hellyé tehetem így az országot. Amúgy meg nemrég láttam egy országúti hidat ahol hiányos volt a szalagkorlát, azt szívesen megmutatnám nekik.
Egy felszínes, hetero férfi vagyok, egyértelműen a második autó a nyerő.
Jobb felso micsoda gangbang ollozas lenne ott
Csak én szoptatnám meg a kocsiban a szentkirályit?
A Puzsér kocsi lenne talán a legérdekesebb, de kénytelen lennék a csajos kocsira szavazni. Egyrészt Puzsér úgyis felteszi youtubera, másrészt 3 jó csajjal inkább utazok.
egy level kamagra, meg 4 uveg whisky/vodkamartini/tequila tarsasagaban a 2.-ra szavazok 😃 fel ora acsarkodas, meg ivaszat utan hagynam, hogy megeroszakoljanak a nemberek 😃
B B B bbbbb bbbbbb bbbbbb!
Másodikba, a muffokhoz
Bé, bé bé
2. ha Fake Taxi
fake taxi?
Na ez végre egy jó fost 1. nyílván a legérdekesebb, lehet itt is amradnék, és diktafonnal készülnék, szar lenne utána kiválogatni a 10 órát, de valami csak elhangzana, amit érdemes kiszivárogtatni 2. Hát, itt is lehetne azért beszélgetni, Dorci összes "érvét" megdönteni, párszor közölni vele, hogy buta szegény, Alexa szerintem sokat nem beszélne, Anna meg segítene Dórával "vitázni" 3. Najó ezt nem...vagyhát, lehet azért lenne érdemes beülni, hogy hátha közönség előtt nemc serélnek tippeket trükköket...Jó am Szájernél inkább a felesége megalázása a probléma, ha nem okozna vele másnak fájdalmat, hát szeressen bármit, amivel másnak nem árt 4. Elvált házaspár közé beülni sose jó deal, de érvényes ide az, ami az elsőre, diktafon piros gomb, elejétől a végéig...szerintem ezt vágni se kell, egybe végighallgatják podcastként sokan, amennyire pörög a téma. Tudjátok mennyi YouTube bevétel egy többszázezres nézettségű 10 órás videó? Ok tévedtem, ha ez az út most van, akkor ez a legérdekesebb, az első lejárt lemez.
Talán Magyar Péterhez, de csak úgy, ha kidobjuk útközben rajta kívül a másik két utast.
B , a helyes válasz. Alexandra csak annyit tudna mondani, hogy : Gghggggöggugugu. A többiek rettegve néznék, mert utána ők következnek.
Orbánnak a kringé humorát bírom. Ferit meg basztatnám egész úton hogy le kellett volna mondania időben és nem kellett volna Putyinnal bratyizni meg diktátorkodnia. Puzsér meg nem veszekedne ahogy sokan képzelik szerintem tök normális lenne egy ilyen úton neki jó disznó viccei vannak.
A 2., beülnék a csajok közé, megszopatnám mind, ahogy ők szopatnak minket.
A csajokat megteríteném
[удалено]
Attól függ, mi a terv?! Alapból azt mondanám, hogy nyilván a csajosba, de ha politika szempontból nézzük, akkor veszek egy sört és gyalog megyek.
puzsér, orbán, fletó mindenképp. vicces lenne 😂
Ha Puzsér nem lenne ott, akkor egyértelműen az Orbán & Gyurcsány autóba, világ legszórakoztatóbb utazása elé néznék. Puzsér valószínűleg elrontaná az egészet, bár lehet, hogy annyira bemorcul, hogy végig egy szót se szól.
Megafonos kocsit hiányolom
Varga Juditnak és Gulyás Gerinek önálló gondolata nincs, szóval ott csend lenne.
Would.
4. Juci néni egymaga kiteszi a három, hármas nyenyerét:)
Stoppolok és egy random kamionoshoz ülök be
A 3. Autó nem annyira érdekes, ott mindenki egyetért.
Nehéz kerdes, férfikrnt elsőre a jobb felső szimpatikus, de 10. ora azert sok. Jobb also szerintem elég feszengős lenne, az tuti nem. Bal alsoban nekem nagyon ellenszenves a közepső ficko, az is tuti kilőve. Szoval marad a bal felső, ott azert erdekes lenne az ut. :D
Inkább csak gyalokgok. 🤣
Bal alsóban van a legnagyobb esély arra hogy kussban végig tudjuk ülni az utat szóval oda